Május 27-én – természetesen pénteken –került fel a Nemzetgazdasági Minisztérium honlapjára a hír: a kormány újjászervezi az érdekegyeztetés elavult rendszerét, és egy hatékonyabb, a gazdaság és a társadalom teljes egészét lefedő új szervezetet hoz létre, amely három, eddig egymással párhuzamosan működő fórumot egyesít. „Az érdekegyeztetés rendszerére szükség van, azonban a jelenleginél sokkal hatékonyabb keretek között. Az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT), a Gazdasági és Szociális Tanács (GSZT), valamint a Gazdasági Érdekegyeztető Fórum (GEF) egymással párhuzamosan sok témában egymás átfedéseiként működnek.”

Május 30-án, hétfőn pedig a kormány – egyeztetés nélkül, tehát törvényellenesen – be is nyújtotta a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsról (NGTT) szóló törvényjavaslatot. A parlamenti vita sem tartott sokáig: július 4-én az Országgyűlés megszavazta a javaslatot. A megszüntetés érvei között az is elhangzott, hogy az OÉT működtetése évi kétmilliárd forintjába kerül az adófizetőknek. Valójában azonban ez az összeg nem az OÉT működtetésére, hanem az érdek-képviseleti munka segítésére – képzések, szakmai rendezvények, az európai párbeszéd intézményeiben való részvétel segítésére – szolgál, bérre, működésre nem használható fel, és sztrájkalapba se tehető. Következésképpen – ha muszáj - az OÉT megszüntetése nélkül is elvonható.

De mi is volt az „egyesítendő” fórumok feladata?

Az 1988 óta működő Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) a kormány, a szakszervezeti konföderációk és a munkáltatók országos szintű érdekképviseleteinek fóruma volt. Működését törvény szabályozta, amelyet az Országgyűlés 2009. június 22-én tartózkodás nélkül, 293 „igen” és 20 „nem” szavazattal, tehát a Fidesz támogatásával fogadott el. De mint az első húsz év bizonyítja: törvény nélkül is alkalmas volt feladatai ellátására. Az OÉT tevékenysége elsősorban a kormány által előterjesztett, a munka világát érintő törvényjavaslatok megvitatására terjedt ki, vagyis alapvetően operatív fórum volt.

A Gazdasági és Szociális Tanács (GSZT) 2004-ben alakult. Feladata a hosszabb távú, akár kormányzati ciklusokon is átnyúló nemzeti stratégiai célok és programok egyeztetése volt. Tagjai: a szakszervezetek, a gazdasági élet, a civil szféra és a tudományos élet képviselői. A kormány formálisan nem volt tagja a GSZT-nek, de több képviselője – állandó meghívottként – részt vett az üléseken.

A Gazdasági Együttműködési Fórum (GEF) nem is tekinthető társadalmi párbeszéd fórumnak, inkább a gazdasági miniszter tanácsadó testületeként működött.

Mi történik tehát?

Az NGTT lényegében a GSZT szerepét veszi át, amennyiben az egyházak képviselőivel kibővítik a GSZT-t (és persze új nevet adnak neki), az OÉT-t pedig megszüntetik. Ez azért probléma, mert ellentétben a kormány állításával, az OÉT és a GSZT nem párhuzamosan működő fórumok: feladataik – mint az előbbiekből kiderül – világosan elkülönültek, egymással nem helyettesíthetők. Következésképpen az OÉT korábbi feladatai ellátatlanok maradnak. Jogosítványai – az új mamut fórum funkciói között elolvadnak, hiszen a kormányzati cselekvés befolyásolására lényegében nincs lehetőség.

Az OÉT-törvény objektív kritériumokat határozott meg, amelyek teljesítése esetén az érdekképviselet az OÉT tagja lett, függetlenül attól, hogy erről bárkinek – ideértve a kormányt is – mi a véleménye. Az NGTT ezt az elvet lényegében csak a munkáltatói és a munkavállalói érdekképviseletekre alkalmazza, a tudomány képviselői esetében a törvény tételesen felsorolja a jelölő szervezeteket, a civil szervezetek és az egyházak képviselőinek kijelölését pedig külön törvényre bízza. Aggodalomra a kormány eddigi gyakorlata adhat okot, hiszen tárgyalópartnereit maga szereti kiválasztani a hozzá lojális szervezetekből, illetve személyekből. Szólni kell a kormány szerepéről is: az OÉT-nek a kormány egyenjogú tagja volt, az NGTT-ben csupán állandó meghívottként, tehát szavazati jog nélkül vesz részt.

Mondhatják, hogy a kormány a törvényjavaslatait az NGTT elé fogja terjeszteni, csakhogy a kormány rendszert csinált az egyeztetés nélküli, törvénytelen törvény-előkészítésből, magát az NGTT-törvényt is így terjesztették az Országgyűlés elé. A „fülkeforradalom” után „természetesen” minden egyeztetés nélkül vitték az Országgyűlés elé a munka törvénykönyve módosításait és más munkaügyi törvényeket is.Miért tenne eztán másképp? Az NGTT-be bevont szervezetek egy része egyébként is csak közvetetten érintett a munka világában, a testület összetétele nem hatékonyabbá, hanem áttekinthetetlenebbé teszi az egyeztetést, egy nagy létszámú fórum eleve kevéssé hatékony.

Az OÉT feladata volt a foglalkoztatással összefüggő jogszabályok egyeztetése is, sőt itt született megállapodás a minimálbérről. Ez a világ fejlettebb térségeiben a szakszervezetekkel és a munkáltatókkal együtt történik, ebben más szervezeteknek nincs helyük.

Az EU egyébként élesen megkülönbözteti a csupán a munkáltatók és a munkavállalók szervezeteivel lefolytatott kétoldalú (autonóm) párbeszédet, a kormány részvételével történő háromoldalú (tripartit) tárgyalásokat és a civil szervezetek bevonásával megvalósuló sokoldalú konzultációt (civil párbeszéd). Az utóbbiban soha sem tárgyalnak munkaügyi és bérkérdésekről.

A kérdés úgy is feltehető: képes-e egyáltalán a Fidesz és kormánya az együttműködésre? Az eddigi tapasztalatok ijesztőek. Mintha nem is értenék: mit jelent az egyeztetés. Az elmúlt egy esztendőben sorozatosan nyújtottak be törvényjavaslatokat előzetes egyeztetés nélkül. Vagy arra hivatkoztak, hogy még nem döntött a kormány, vagy arra, hogy már döntött. A tervezetek véleményezését konzultációnak nevezik.

Az OÉT-ben a soros elnöki értekezleteken beszélték meg a következő ülés napirendjét. A mostani kormány – ha találkozik az érdekképviseletekkel – egyedül határoz a találkozó időpontjáról és témájáról, és azt is szereti eldönteni, kit hív meg: lehetőleg a hozzá lojális szervezetek képviselőit. Ez így, mint a rendvédelmi szervezetekkel folytatott tárgyalások is bizonyítják, nem működik.

A párbeszédtől és a nyilvánosságtól való irtózást tükrözi a média kezelése is az egyeztetéseken. Az OÉT ülése a média számára nyilvános volt.

Az OÉT megszüntetésével elveszni látszanak azok a jogosítványok –mindenekelőtt a legfontosabb gazdasági és munkaügyi jogszabályok egyeztetése –, amelyeket eddig gyakorolt. Másfelől viszont tökéletesen illik az autonómiák elleni általános támadásba: az autonómiák (ellensúlyok, fékek) megszüntetése, vagy elfoglalása lojális személyekkel, illetve jogkörük korlátozása. Pedig az OÉT-nek nem volt vétójoga, nem voltmódja a kormányzati intézkedések megakadályozására. A szociális partnerek legfeljebb tiltakozhattak. Úgy látszik, ez sem tolerálható.

Az OÉT megszűnésével olyan fórumtól búcsúzunk el, amely egy sajátos politikai kultúrát, a konszenzuskeresésen alapuló döntéshozatalt jelenítette meg. A konszenzuskereső politikai kultúra vesztésre áll, helyette a konfrontációs politikai kulturálatlanság korát éljük.

A szerző 2009–2011 között szociális és munkaügyi miniszter