A színjáték

Viszont mi, az albizottság leendő fideszes tagjai és a Fidesz-kormány egészében is, azt is gondoljuk, hogy ha valaki ilyen politikai bűnt követett el az országgal szemben, ott a politikai felelősség mellett meg kell vizsgálni a jogi felelősség lehetőségét is.

Az elkövetkező két hónapnak nagyon fontos munkája lesz, hogy megnézzük, Magyarországon a jelenlegi jogszabályok ezt milyen módon teszik lehetővé. És hogyha azt látja majd ez a vizsgáló albizottság, hogy ez a jelenlegi jogszabályok közepette nem vagy nehezen kivitelezhető, akkor természetesen készen fogunk állni arra, hogy javaslatokat is fogalmazzunk meg annak érdekében, hogy a politikai felelősségmellett, ha szükségesnek látjuk majd, a jogi felelősség megállapítására is sor kerülhessen – ezt mondta ez év februárjának végén Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő, az államadósság 2002 és 2010 közötti növekedését vizsgáló albizottság alelnöke.

Aztán július utolsó napján valóban: éppen erre a megállapításra jutott az albizottság.

„Ebben a kijelentésben nem találok semmilyen fenyegetést, munkánk kizárólag szakmai lesz. Nagyon sajnálom, hogy ebben az albizottságban sem az MSZP, sem az LMP nem vesz részt. Figyelemreméltó, hogy előre ítéletet mondanak arról, ami még el sem kezdődött. Felháborít, hogy előre színjátéknak nevezik az albizottság tevékenységét. De ahogy az államadósság növekedését mutató számsorokat elnézem, nem csodálkozom, hogy a szocialisták nem ülnek be az albizottságba” – mondta a Magyar Narancsnak Szijjártó fent idézett mondataira reagálva március elején Dancsó József, a Fidesz országgyűlési képviselője, az államadósság növekedését vizsgáló albizottság elnöke, egyben orosházi polgármester.

Most hagyjuk figyelmen kívül, kinek volt igaza a színjátékot illetően, s ki mondott előre ítéltetet, s ne menjünk bele abba sem, hogy Szijjártó úgy szorgalmaz visszamenőleges törvénykezést, hogy ezt rögvest le is tagadja. Mindennél talán érdekesebb, hogy az államadósságot vizsgáló albizottság egy másik tagja, Babák Mihály fideszes országgyűlési képviselő, egyben szarvasi polgármester a testület utolsó, július 31-i ülésén azt fejtegette: az államadósságot „brutálisan” növelő szoclib kormányok jogi felelősségre vonása végett vizsgálat tárgyává kellene tenni: megsértették-e a költségvetési, a számviteli és/vagy a zárszámadási törvényt. Ez, tekintettel a Fidesz kommunikációs gyakorlatára, nyilván nem csupán elvi felvetés és lehetőség – hanem tény, egyben befejezett múlt. Ám ha ez így van,márpedig Babák szavai erre utalnak, akkor mit csinált az elmúlt közel kilenc évben Babák Mihály? Miért nem kezdeményzett ebben az ügyben jogi felelősségre vonást, miért nem tett büntetőfeljelentést? Ez hitelesíthetné mostani mondatait.

De van itt egy másik bökkenő is! Ha abszurd és voluntarista módon végigvernénk az államadósság növekedéséért való utólagos, jogi felelősségre vonás lehetőségét, akkor nem állhatnánk meg a kormányzat szintjén. Ma a legeladósodottabb önkormányzatok közé a fővárosi fideszes kerületek, megyei jogú városok és megyék sora tartozik, vagy olyanok, amelyek a Fidesz vezetése alatt az előző ciklus(ok)ban adósodtak el. Legyen szó Budapest V. kerületéről, Hódmezővásárhelyről, Debrecenről, Esztergomról stb. Ez utóbbi településen még a „babapénzt” is eltapsolták. Van jó néhány város, amelynek eladósodásamég nem vészes, de az adósságterhe 2006 után egyértelműen a fideszes vezetésnek köszönhetően nőtt a többszörösére. Ezek közé tartozik

Békéscsaba, amelynek polgármestere Vantara Gyula szintén országgyűlési képviselő, és Orosháza, amelynek polgármestere Dancsó József az államadósság növekedését vizsgáló parlamenti albizottság elnöke volt. (Dancsó 2006 és 2010 között a legiparosodottabb Békésmegyei város pénzügyekért felelős alpolgármestere volt.)

Nagyon keveset tud a települések gazdálkodásáról az, aki szerint az önkormányzatok – adott esetben vészes – eladósodottsága csupán kormányzati szűkmarkúságra vezethető vissza. Megérne egy misét a fideszes önkormányzatok által összehangoltnak tűnő módon levezényelt kötvénybiznisz is. Bizony, ha Szijjártó logikáján továbbhaladunk, akkor nemcsak a „hazug” és a „magánérdeket előtérbe helyező” miniszterelnököket és pénzügyminisztereket lehetne – abszurd módon – bíróság elé állítani, hanem derék polgármestereket és megyei közgyűlési elnököket is, s akkor a Fidesz-frakció padsorai kissé foghíjasak lennének.

Az Egyesült Államok az elmúlt évtizedekben több tucatszor emelte meg az adósságplafont, de senkinek eszébe nem jutott ezzel kapcsolatban jogi felelősségre vonást kezdeményezni. Ahogy Japánban és Olaszországban, sőt Görögországban sem, holott ott az éves nemzeti össztermékhez képest jóval nagyobb az adósság mértéke.

A szerző újságíró

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.