Nézzük, mik azok a domináns tézisek, amelyeket a vezető politikusok, közírók, nemzetközi gondolkodók nagy része majdnem kritikátlanul elfogad: A XXI. század a Kínai Népköztársaság évszázada lesz. Japánmegelőzése után a GDP-ben mért gazdaságuk megelőzi az Egyesült Államokét is, és Kína a világ vezető hatalmává válik. Az USA pozíciója megrendül, és nem lesz a világ vezető hatalma. Az Európai Unió, tanulván az eddigi tapasztalatokból, Egyesült Államok-szerű szervezetté alakul, és vele egyenrangú hatalommá válik. A dél-amerikai kontinens összekapja magát, Brazília és Argentína vezetésével harmadik vagy negyedik világhatalomként jelenik meg. Az arab és más kőolajtermelő országok gazdagodnak a nyugati világ kincseinek átcsoportosításával. Oroszország ismét meghatározó nagyhatalom lesz. Ezek az elfogadott tézisek. Erre a világra készül Magyarország is. Csakhogy: ezek a tézisek még véletlenül sem tükrözik a jövő valószínűsíthető képét.

Kína valóban dinamikusan fejlődik hatalmas potenciállal. Jelenleg egy totalitárius berendezkedésű ország kapitalizmusba igyekvő gazdasággal. Sokan csak kommunistának titulálják, de mi kommunista Kínában a párt elnevezésén kívül? A kínai kísérlet ugyanabba az irányba folyik, mint a chilei Pinochet elnök regnálása alatt. Kapitalizmus demokrácia nélkül. Az egetrengető korrupció mellett még belekeveredik a kínai receptbe egy jó adag államkapitalizmus is, hiszen az állam is megjelenik a legkülönbözőbb formákban mint nagytőkés. A demokrácia nélküli kapitalizmus hosszú távú fenntartásának sem hagyománya, sem esélye nincs. Elvileg lenne kiút, mely Kínát a demokrácia irányába vinné el. Ennek azonban Kína semmilyen jelét nem mutatja, s a kínai uralkodó osztály valószínűleg inkább felvállalna egy nyílt konfliktust, esetleges polgárháborút, mint olyan demokratikus átalakulást, amely megrendítené abszolút hatalmát. A kínai hatóságok eddig ügyesen, némelykor véresen kezelték az évi több tízezer (igen, több tízezer) tüntetést, demonstrációt, helyi konfliktust az országban, de a hosszú távú prognózis a polgári békét illetően nem jó. Óriási tömegek fogják idővel számon kérni, hogy ők miért nem részesei a fejlődésnek.

Való igaz, hogy az Egyesült Államok az utolsó harminc év költségvetési politikájával és rendkívül nyitott gazdaságával gyengítette pozícióját a nemzetközi pénzügyi és gazdasági vérkeringésben. Ám ez a legrugalmasabb gazdaság a világon, és már megkezdte az átalakulást, hogy megfeleljen a XXI. század kihívásainak. Az Egyesült Államok népessége szaporodik, és a század folyamán alighanem el fogja érni a legnépesebb ország, Kína népességének 25 százalékát, és mind gazdaságilag, mind katonailag a világ vezető hatalma marad. Azt is lehetségesnek tartom, hogy az Egyesült Államok stabilitása még inkább felértékelődik a gyors változásokat hozó világban.

Nem kell Kasszandrának lenni ahhoz, hogy kimondhassuk: az Európai Unió mai formájában biztosan meg fog szűnni. A világ történetében gazdasági unió valódi politikai unió nélkül sosem volt sikeres, és ez most sem lesz másként. Amikor majd az egyes országoknak dönteniük kellene arról, hogy feladják szuverenitásukat vagy egy gittegyletben maradjanak tagok, minden valószínűség szerint a harmadik utat választják: az EU felszámolását. (Ettől persze még akadhat öt-hat hasonló fejlődési fázisban lévő ország itt-ott Európában, melyek majd ismét összeállnak a kölcsönös előnyök jegyében.)

Mielőtt Magyarország az EU tagja lett, megkérdezték az akkor még ellenzékben levő Orbán Viktort, hogy ő és pártja támogatja-e Magyarország uniós csatlakozását. Valami olyasmit mondott, hogy ott és akkor valamivel több érv szólt a csatlakozás mellett, mint ellene. Ez akkori korrekt válasz volt, mert az EU addigi működésén alapult. Az utóbbi évek azonban megmutatták, hogy az Európai Unió működésképtelen szuperhatalom, mely képtelen a tagországok valódi fejlődéséhez hozzájárulni. Ma Magyarországon mindenki arról beszél, mikor lép be az ország az euróövezetbe. Gondolom, arról is kéne szót váltani, hogy mikor és milyen esetben áll majd az ország érdekében kilépni az EU-ból.

Dél-Amerika az örök ígéret. A szubkontinens és országai sorsa leginkább egy páternoszterhez hasonlítható, melynek megállítása lehetetlennek tűnik. Országai szinte előzmények nélkül csúsznak át egyik izmusból a másikba, a jólétből a nyomorba, aztán ismét ideiglenes jólétbe, míg komolytalan diktátorok és más pojácák sanyargatják a népet. Aki komolyan tanulmányozza Dél-Amerika történelmét, kötve hiheti, hogy a következő ötven év más lesz.

Oroszország valóban komoly regionális hatalommá fejlődik, leginkább mérhetetlen nyersanyagkincsei miatt. Ugyanakkor az 1917 előtti korszak javában zajló restaurációja egyáltalán nem valószínűsíti, hogy a következő évtizedekben Oroszország képes lesz visszaállítani a Szovjetunió nagyhatalmi státuszát. Természetesen számolni kell az ország gazdasági és katonai erejével, de semmiképpen sem az elmúlt évtizedek szintjén.

Ha a tézisem akárcsak megközelítően is valós jövőképet ábrázol, akkor felmerül a kérdés, mire készüljön fel Magyarország. Az EU adta mostani lehetőségeket mindenképpen jobban ki kellene használni. Ha már az ország ennek a szervezetnek a tagja lett, mindent el kell hozni, amit lehet. Másodszor, mindenképpen kerülném az euró zónához való csatlakozást. Tudom, hogy okosabbnál okosabb közgazdászok már előadták a csatlakozás sokféle előnyét, s ezek az előnyök valódiak. De a csatlakozás következményei beláthatatlanok, ha az EU mostani formájában működésképtelenné válik. Ebben az esetben a pénzügyi függetlenség az egyik legnagyobb érték lesz. Ha az ország az eurózónához csatlakozna, annyira elkötelezné magát az unión belüli pénzügyi integráció mellett, hogy a szétválási folyamatok fájdalmasak lennének. Senki sem gondolja komolyan, hogy Magyarországnak valamilyen különutas lépéseket kellene tennie az EU-tól való függetlenség irányában. Ám rendkívül felelőtlen dolog lenne az is, ha olyan jövőképhez kötődnénk, melynek beteljesüléséhez egy teljesen integrált Európára lenne szükség. Mindenképpen szükség van egy olyan forgatókönyvre is, mely számol az európai integrációs folyamat visszafordulásával és egy erős angolszász dominanciával, bizonyos távol-keleti fejlődéssel együtt.

A szerző üzletember, ügyvéd