Kár, hogy írása nem ennek szellemében fogant. Cikke jóval részletesebb ellenvéleményt igényelne, mint amennyi egy olvasói levélbe belefér. Megdöbbentő volt számomra, hogy a Külügyi Intézet igazgatója még csak egy „ejnyét” sem fogalmaz meg Kövér László botrányos nyilatkozata kapcsán. Persze Kövérnek sem jutna eszébe erőszakos megoldás, illetve a határmódosítás hangoztatása, de a katonai fellépésre való utalása magyarra (és szlovákra) lefordítva így hangzik: „Megtehettük volna, nem tettük meg, köszönjétek meg.” Egész nyilatkozata (pl. a kis slotákra való utalás) a felsőbbrendűség kinyilvánítása volt, és ezt védi Magyarics.

Ehhez kapcsolható a cikknek a kettős állampolgárság kapcsán tett észrevétele is, amikor a „teljesség hiányát” rója fel az amerikai szenátornak. Ezt teszem én is: vajon miért hagyta figyelmen kívül a kormánypárt a szlovákiai magyarok kérését a törvény elhalasztásáról? Eredmény: a Magyar Koalíció Pártja nem jutott mandátumhoz. Azzal a párttal pedig, melyre a szlová kiai magyarok többsége szavazott, Kövérék nem állnak szóba. Mi erről a Külügyi Intézet véleménye?

A médiatörvényt ért kritikákkal kapcsolatban megjegyzi a szerző, hogy „eddig semmi jele nincs annak, hogy elhallgattatott valakit” a hatóság. Ez akár igaz is lehet, de talán nem szabadna elfeledkezni a Népszava ellen indított – még a törvény szerint is jogosulatlan – vizsgálatról, a Klub Rádió frekvenciája kapcsán előírt követelményről, az elbocsátásokról stb. És még csak egy hónap telt el a második fél évből!

A velencei bizottság jelentése 150 pontban fogalmazza meg észrevételeit az új alkotmánnyal kapcsolatban. Magyarics szerint az amerikai szenátornak meg kellett volna említenie, hogy a jelentés az aggályok felsorolása után kifejezi reményét, hogy a sarkalatos törvények során korrigálják azokat. Lehet, hogy igaza van. De tények (ami az elfogadott alaptörvényben olvasható) és remények között különbség van. A kormány eddig sem volt híres arról, hogy a vele szemben megfogalmazott kritikákat megfogadta volna.

„A közösség országainak össze kell zárniuk” – olvasható a cikk utolsó mondatában, utalva a vitás kérdések rendezésének követelményére is. Ebbe azonban nem férnek bele olyan kijelentések, melyek Brüsszelt Moszkvával hasonlítják össze, melyek „kokik” osztogatásáról szólnak, vagy melyek csípőből nevezik elfogadhatatlannak a velencei bizottság és más testületek bírálatait.

Kerekes Ottó Budapest