A jogászcsapat csődje

A szinte csupa jogászból álló Fidesz-agytröszt katasztrofális gazdaságpolitikája leplezésére újabb büntetőjogi tényállást talált ki: az államháztartási hiányért felelős vezetők vád alá helyezését.

Igaz, nincs ilyesmi a büntető törvénykönyvben, (ezt talán még ők is sejtik), de – ahogy mondják –majd teremtenek ilyen büntető tényállást, akár visszamenőlegesen is. A visszamenőleges hatályú törvénykezésben egyébként komoly gyakorlata van a kormánytöbbségnek, és az Alkotmánybíróság is meglepően türelmes az ilyen törvényekkel szemben.

Persze ha a miniszterelnökök lennének felelősek a túlköltekezésért, akkor Orbán Viktor állna először bíróság elé, a használt lakásokra is kiterjesztett, 30 millió forint értékhatárig igénybe vehető államilag támogatott lakáshitelért, amelyet akár többszörösen is igénybe lehetett venni. Több állami vezető is élt a lehetőséggel. Orbán lakásprogramja évi többszáz milliárdba került az országnak.

Orbán óriási szerencséje azonban, hogy a törvényeket nem egy személyben a miniszterelnök hozza, hanem a legalább 200 fős parlamenti többség, amelynek majd Orbán mellé kellene ülnie a vádlottak padjára.

Hasonló a helyzet az őt követő három miniszterelnöknél is, legalább 200 vádlottal kell számolni mindegyikük esetében, akik a törvényeket meghozták. Sőt a Medgyessy-kormány 100 napos programját a Fidesz képviselői is megszavazták, így a vádlottak száma akár 300 felett is lehet. Nem irigylem az ügyészséget!

Néhány tucat Fidesz-vezetőnek sürgősen vissza kellene adnia a jogi diplomáját, ha 5–20 évi parlamentben eltöltött idő után is ilyen csekélyek a közjogi ismereteik, hogy efféle javaslat bennük egyáltalában felmerül.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.