A következő kérdést teszi fel lapunknak adott interjújában a belügyminiszter: „Adva van egy család, ahol a gyerek minden este moziba mehet, a feleség hetente háromszor kozmetikushoz, a férj pedig tekézni. Aztán jön a válság, és a családi jövedelem egyik napról a másikra az ötödére apad. Vajon a képzeletbeli családunkban megmaradnak-e a szerzett jogok?” – Persze hogy nem maradhatnak meg – válaszol is mindjárt –, hiszen minden családnak le kell húznia azokat a tételeket, amelyeket nélkülözhetőnek gondol.

Teljesen logikus okfejtés, nehéz vitatkozni vele. Csakhogy a tárcavezető azoknak a rendőröknek akart vele üzenni, akik viszonylag fiatalon korkedvezményes nyugdíjba mentek, és „220-240 ezer forint vagy még ennél is nagyobb összegű” ellátást kapnak. Most, hogy ezt elvennék tőlük, tiltakoznak, tüntetnek.

Többségük nem jószántából választotta ezt a megoldást, hanem egészségügyi okokból, illetve egy-egy átszervezést követően. Ráadásul korántsem általános e körben az említett 220-240 ezres nyugdíj. A Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete a közelmúltban vizsgálta a hivatásosok, illetve a kormánytisztviselők helyzetét, s az derült ki számukra, hogy a válaszadók többségének egész családja havi 150-200 ezer forintból él. Csaknem minden második család már nem tudja fizetni a hiteltartozását, a rendészeti dolgozók öt százaléka pedig elveszítheti kölcsönből vett ingatlanát.

Mellesleg a – fizetése mellett – civilben igen tehetős nagyvállalkozó miniszter is kaphat nyugdíjat, hazai viszonyok között nem keveset. Lemondott volna róla? Nem tudjuk. Tény, hogy nem volt ötven, amikor 1996-ban, menesztett országos főkapitányként nyugállományba vonult.

Azoknál, akikről beszél, nem a gyerek mozija, az asszony kozmetikusa vagy a családfő tekepartija a probléma. Ezek az emberek szórakozásra, nyaralásra és más „luxusra” valószínűleg már régen nem költenek. Számukra a mindennapi megélhetés a tét.

Így hát értelmetlenül bántó a miniszternek az a kijelentése, hogy „ha Magyarországot egy nagy családnak tekintjük, akkor világosan látszik, hogy bizonyos tételeket nem lehet tovább finanszírozni”.

Üzenhetne a miniszter inkább azoknak a kollégáinak a kormányban, akik kitalálták az egyszeri és nagyarányú adócsökkentést, amellyel a döntéshozók szerint mindenki jól jár. De csak kevesen jártak jól. A tehetősebbek zsebében vagy ötszázmilliárd marad – a legjobban fizetett állami alkalmazottak havi jövedelme akár két-háromszázezer nettóval is nőhetett –, a kis keresetű többség meg örülhet, ha a bére nem csökkent. De hogy még az összes kis kedvezményüket is visszavegyék – még jó hogy utcára mennek! Milyen tételt húzzanak még le a családi büdzséből? Örülnek, ha a hónap végéig kihúzzák.