Kozár Alexandra egy közismert – de a témához nem kapcsolódó – anekdotával indít július 2-án megjelent írásában (Állami a művészvagyon is), amely a szigligeti alkotóház számtalan történeteinek egyike. „A történet a második világháború előtt kezdődött...” – írja a szerző. Nem akkor kezdődött, noha az egyes művészeti ágaknak voltak érdekvédelmi szervezetei már a XIX. században is. A történet 1952 körül kezdődött, amikor létrehozták az Irodalmi Alapot, majd a Képzőművészeti és a Zenei Alapot. S bizony egy kicsit szovjet mintára jöttek létre ezek az intézmények, s államosított ingatlanokat kaptak (pl. alkotóházak). A Képzőművészeti Alap jórészt saját vállalataiból élt, de az irodalmi és a zenei tulajdonképpen állami költségvetési intézmények voltak, noha a kortól kissé eltérő módon belső demokráciával rendelkeztek. A három alapot a 60-as években összevonták: A Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja néven. Ösztöndíjakat, segélyeket, előlegeket utalhattak tagjaiknak, hiszen szakmai alapon felvett tagjai számára működött a szakosztályok szerint tagolódó intézmény. S volt még egy akkoriban fontos jogosítványa: a szabadfoglalkozású művészek személyi igazolványába munkahelyként beírhatták az alapot, hiszen egy időben volt ún. „közveszélyes munkakerülés” is. A tagok honoráriumaiból alapjárulékot vontak le, ez képezte a tagok nyugdíjalapját, természetesen a teljes nyugdíjtömeget nem fedezte a levont járulék, mint ahogy az állami nyugdíjak esetében sem. Ez főleg a szabadfoglalkozású művészek számára volt fontos, így juthattak – állami állás nélkül is – nyugellátáshoz. (Most a nyugdíjas alaptagok kaptak az államtitkártól egy levelet, hogy az alapítvány megszüntetése után az eddigi nyugdíjsegélyüket – így hívták az alaptól kapott ellátást – a továbbiakban a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság folyósítja, s ez májustól meg is történt.) A művészek „vagyona” most elveszni látszik. A kormány – mint annyi más esetben – nem törődik a szakmai érvekkel, nem reagál semmire, s ez a taktika eddig bevált. De hogy a három művészeti ágban tevékenykedők túlnyomó többsége nem fog tapsolni, az biztosnak látszik – majd a következő választások után.

A szerző irodalomszociológus, az egykori Művészeti Alap irodalmi igazgatója