Amiről nem mondhatunk le...
Budapest, Dohány utca:
Az úttest túloldalán valami – pontosabban: valaminek a hiánya – húzza a tekintetet. Az Országos Cigány Önkormányzat épületének falán mint egy sebhely – a leszedett emléktábla nyoma. A roma holokausztra emlékező fekete táblának hűlt helye… Bent rokonszenves, fiatal fiú mondja: az épületben belső átalakítás folyik. Ez ugyan nem indokolná a tábla leszedését kívül, de alkalmat adhat rá…
A tudatos történelemhamisítás és a holokauszttagadás sarától rettenetes nehézségek árán megtisztított kollektív cigánysors rögeiről van szó… Annak a cigány vezetőnek, aki ezt vissza akarná lökni a süllyesztőbe, magának kellene elsüllyednie azonnal. A szó minden értelmében: a szégyentől, de a politikai reprezentáció porondjáról elsősorban…
Gyöngyöspata, a cigánysor széle: A gettó bejáratát udvarias, jól felszerelt szakemberek őrzik: állandóan, mintha a rendkívüli állapot lenne a normalitás maga. Rendnek ugye kell lennie…
A Köztársaság rendőrsége a Köztársaság törvényeinek szerez éppen érvényt… A soha-meg-nem-javított, beszakadt járdáról az úttestre lelépő cigány asszonyokat – egyiket a másik után – bünteti a rendőr: öt-tízezer forintra. (Ez megfelel a megbüntetettek családja félhavi étkezési pénzének – jó esetben…) És nini, éppen itt a Hugyos Alexként elhíresült ifjúnáci édesapja, aki két barátnőtől övezve ugrott át Petőfibányáról, hogy magyar polgárként éljen szólásszabadságával. Íme: „Meghaltok, büdös cigányok, eljött az utolsó órátok”.
A bajkeverő cigány kisebbség persze képes, és megzavarja a Köztársaság rendőrségét a rendfenntartásban – ilyen aprósággal: de hisz ez csak közösség elleni rasszista izgatás meg életveszélyes fenyegetés… Nem tétel.
Hugyos Alex papáját az udvarias rendőrök kedvesen nyugtatják – és útjára eresztik: folyhat tovább a törvények szigorú, de igazságos betartatása a járda és úttest kapcsán…
(Indult itt már azért eljárás cigányok ellen, mert valahol épp arra jártak: a rendőrök ellen, mert – nem jártak arra: csak… csak valahogy a paramilitáris bohócok ellen nem sikerült: emlékszünk, a felszerszámozott májusi közfasiszták május 26-ig nem látszottak az állam modulálható békaperspektíva-lencséjén, a jogon keresztül….)
Tatárszentgyörgy, égnek meredő, kiégett házcsonk:
A rasszista sorozatgyilkosság itteni áldozatainak túlélő családja, Cs.-ék sosem tértek magukhoz. Sosem tudtak többet visszatérni, emancipálódni egy olyan társadalomba, mely nem kér belőlük… Pedig dolgosan, békében éltek a gyilkosság napjáig itt, a falu végén – mindig szegényen, de nem nyomorban. Azóta gyerekük, unokájuk –halott. Minden reggel a gyilkosok által felgyújtott ház romja az első kép, amit látnak, ott van az ajtajukban, a recehártyájukon… A polgármester másfél éven át nem adott engedélyt a rom lebontására: most, hogy ez megvan, már fenyegetik őket – legyen mindjárt kész,mert jön a büntetés – hisz az életveszélyes tégladomb még ráomlik egy rendes arra járóra, Isten ne adja, egy újságíróra… Egy szoborkompozíciót, melyet egy kiváló német művész készített az áldozatok emlékére, ugyanez a polgármesterség nem engedélyezett, a már citált szellemiség nevében: ne okozzunk kiújuló békétlenséget az emlékezet ébrentartásával… Ugyanezen az alapon szabotálta el (feledékenységre hivatkozva…) a kiváló budapesti KoMa Színház ingyenes fellépési ajánlatát. Nem tetszett a cím: Az utolsó cigány…
No egy, akinek semmi emlékezetzavara, egy, aki nem felejt: az áramszolgáltatók. Ők tudniillik kikapcsolták a család villanyát. Tartozás, az van, az igaz, nem is kicsi. Tán nem lenne, ha az ország maga elé néz, elvörösödik – és felemeli a porból a fájdalomtól bénult családot, idejében nyújt egészségügyi, mentális, anyagi és morális menedéket… Most cigánykodhatnak: lehet büntetni hamarosan a közterületen főzőcskézésért.
Otthon, a gép előtt:
Mitől van az, hogy egyre inkább a hatvanas évek Dél-Afrikája jut eszembe? Talán azért,mert az is a „demokrácia jogállamiság nélkül” fából vaskarikáját próbálta a világ elé bűvészkedni? A törvény szellemének farizeus szétzúzását – a törvény betűjére hivatkozva? És persze a törvény betűjének könnyed átírásával, ha arra van szükség? Vagy tán a manipulált és tönkretett félállami-félcivil szervezetek kollaboráns-Jágói ismerősek? Az erkölcsi, szemléleti és materiális korrupció gyanúsan közös gyakorlásában? Milyen rejtett megoldáskép paravánja mindez?
A segélyre szorulók, a megalázottak és megszomorítottak kényszermunkára (konkrétan: reaktivált rendőrök által körbevett munkatáborokba, konténerekbe) kényszerítését hozza az új törvény, burkoltan és nyíltan kriminalizálva a szegénységet, a kisebbségi létet, a cigányság tagjait… A mélyszegénység peremére szegezett, remény- és jövőképpusztító, cinikus indítvány kijelölt (bár még meg nem nevezett) áldozatai a romák lesznek elsősorban, de tán nem kizárólagosan.
Az esélytelenség esélyegyenlősége pótolja majd a térségfejlesztés, tudásmegosztás, munkaerőpiac-tervezés, jogfinomítás nehéz, felelősségteljes feladatait? Jogi, rendészeti és büntetés-végrehajtási problémává silányítva százezrek potenciális képességeit, kreativitását, produktivitását – örömeit?
Milyen ország ez, ahol mindez csendben megtörténhet?
Nem jöhet vissza a munkatáborok szégyenletes ideje!
Nem mondhatunk le a szabadság, egyenlőség, testvériség hagyománnyá nemesedett alapeszményeiről!
Felszólítjuk polgártársainkat: tiltakozzunk, mindannyian! Ha nem tesszük, lemondunk maradék állampolgári kötelességeinkről – és jogainkról is…
Felszólítjuk a kormányt: revideálja döntését amíg lehet, amíg az egyre tűnő társadalmi béke borotvaélén táncoló, s még épp hogy egyensúlyozó tömegek bele nem zuhannak a polgárháború örvényébe…
Szőke Sándor
Polgárjogi Mozgalom
