A rendszerváltás tele volt csodavárással.

Eközben elfelejtettük megmondani, hogy a privatizáció során igazából nem az iparunk kell, hanem a piac. Örült a nép a tavarisi konyecnak, de nem mondtuk meg neki, hogy az orosz piac elvesztésével szinte nincs kinek termelni a mezőgazdaságban. Nem baj, gondoltuk, családi gazdaságokat hoztunk létre, 30 holdanként egy majdnem ingyenes Joon-Deer traktorral dotálva. Nem mondtuk el, hogy ez háromszáz holdat is ki tudna szolgálni, hogy 300 mázsa terményt a multi nem vesz meg, csak 30 000 tonnát. Nem mondtuk el, hogy így ellehetetlenül a falu. A családi gazdaságnak nem kell a munkáskéz, mert olyat fog termelni, amihez csak gépi erő kell. Nem mondtuk el, hogy nem tudunk versenyezni az ipari termelés eredményéből dotált nyugati mezőgazdasággal. Mert nincs hozzá olyan volumenű ipari termelés. Nem mondtuk el, hogy a falvak lakosságát nem tudja felvenni a város ipara, mert a város ipara sem kell. De elfelejtettük megmondani azt is, hogy a kőbaltánk nem csereszabatos a mikroprocesszorral.

Nem mondtuk el, hogy másfél millió nyugdíjazott, rokkantosított ember lesz a meglévők mellé, ennyivel kevesebb „termelő” létszámmal kell ellátni a többieket – és őket. Nem mondtuk el, hogy ennyivel kevesebb termelőerő nem képes fenntartani változatlan nagyságú, sőt 3200 „kisállamra” duzzasztott Ausztriánál duplán nagyobb államigazgatást, parlamentet, több állással, intézőbizottsági és egyéb bizottsági tagsággal dotált képviselőségeket, változatlan, Svédországnál több mint száz kórházzal nagyobb, szétszabdalt egészségügyünket, feleannyi gyereket dupla létszámmal oktató pedagógustársadalmunkat. Nem mondtuk el, hogy nincs fedezete a csak csettintsünk és lőn-alapú 30 milliós lakóingatlanhitel-támogatásoknak, nincs fedezete a 70%-os államigazgatási, 50%-os közalkalmazotti béremelésnek, a száznaposszociálisprogramoknak.

Nem mondtuk el, hogy nincs ingyenleves, hogy az EU-tól kapott „támogatás” jelentős része a mi befizetésünk visszaosztása, hogy az ilyen „talált pénzeknek” hitt pályázati beruházások önerőt is tartalmaznak, így azok a felelőtlen beruházások a mi izzadságunkból épülnek. Nem mondtuk el, hogy a pályázataink „hamisak”. Az erre „szakosodott” cégek pályáznak a semmiféle szakértelemmel nem bíró, többnyire humán értelmiségi polgármesterek megbízásból az erre a célra „szakosodott” tervezőkkel, és az erre a célra „szakosodott”, dolgozókkal sem bíró kivitelezőkkel, – akik körbetartozásaikkal, alvállalkozóik ki nem fizetésével, tisztességgel helytálló kisvállalkozásokat tettek és tesznek tönkre. Nem mondtuk el, hogy a legnagyobb körbetartozást generáló az állam és a 3200 kisállama. Nem vettük észre, hogy az önkormányzatok irányítása a pártok konca lett, jellemzően szakértelem és vezetői képességek nélküli polgármesterekre bíztuk egy-egy közösség vezetését. (Kivételek erősítik a szabályt!)

Főleg a kistelepüléseken csak a jóhiszeműségükben bízva kezükbe adtuk a településirányítás összetett feladatait, melyekről fogalmuk sem volt. Településfejlesztést szakmai háttér nélkül, kitéve a tervezést, pályáztatást, kivitelezést körüllengő maffiaszerű képződményeknek! Melegágyat teremtve a korrupciónak. Ellenőrzés, felügyelet nélkül, hagyva a „kiskirályságok” létrehozását.

Nem vettük észre, hogy látványberuházásokra költik a pályázatokon „nyert” EU-s milliárdokat. Nem vettük észre, hogy e településvezetők nem számolnak a „nyert” beruházások üzemeltetési költségeivel. Nem vettük észre, hogy nincs szükség 3200 „kisállamra”, mert finanszírozhatatlan, mert értelmetlen.

Nem vettük észre, hogy a túlzott liberalizmus az alap- és középfokú oktatásban minőségi kárt okoz. Hogy a diáklétszám csökkenését nem követi az oktatói létszámcsökkenés (vagy csak alig). Hogy az önkormányzat kezébe adott oktatásirányítás nem pótolja a megszüntetett szakmai tanfelügyeletet, hogy az irányítás képzetlen polgármesterek kezébe került, pártkonc lett az iskolaigazgatás. Tehetetlenkedés folyt az iskolai szegregáció terén. Nem vettük észre, hogy nincs nevelés, nincs erkölcsi útmutatás az általános és középiskolákban. Hogy verik a tanárokat. Nem vettük észre, hogy eszköz nélkül, kiszolgáltatott helyzetben lévő tanárok képtelenek kezelni az eseményeket.

Nem vettük észre, hogy az egészségügyben áldatlan állapotok alakultak ki, hogy nem tartható az elaprózódott intézményrendszer. Nem vettük észre a főorvosi kar hálapénzhez ragaszkodó, megcsontosodott, változást ellenző merevsége és a nevetséges orvosi fizetések között húzódó ellentmondást.

Nem vettük észre, hogy a rendőrségünk a túlzottan liberális, bűnözőket védő törvényeink miatt elbizonytalanodik, demoralizálódik. Félrenéz, ha kényes esetet lát, de büntet, ha közúti szabálysértést követsz el vagy parkban biciklizel – akkor is, ha madár sem jár rajtad kívül a környéken. A fajsúlyos esetekben viszont talán a képzettség hiánya, talán vezetési anomáliák miatt, talán a hatalom ráhatásától, de eredménytelen. A falvakban pedig hiányuk háborítja a békés polgárt.

Nem vettük észre, hogy jogrendszerünk a sűrű változások miatt követhetetlen a mezei polgár számára. Jogszolgáltatásunk van és nem igazság szolgáltatásunk, és az is őrületesen lassú. Rendszeres a bírósági fokok egymással ellentmondó ítélete. Visszatetsző a rabláncon történő vezetgetés, amikor más esetekben kisétálnak a bíróságról az „ügyfelek”.Nem vettük észre, hogy újságírásunk, televíziócsatornáink alkalmatlanok arra, hogy tájékoztassanak, orientáljanak. Ellenben butítottuk(juk) a népet minden lehetséges módon. Kommentálatlan riportok, celebműsorok és bulvár minden mennyiségben. Miért ne lehetne minden újságban, x oldal, minden tv-csatornán (helyi tévéket is beleértve) napi x óra kötelező hely vezető értelmiségiek számára, közéleti tanulmányok közlésére, közérdekű, állampolgári ismeretterjesztésre. Az ország vezető értelmisége publikációs felülethez jutna, és betölthetné hivatását.

Ezen felületek részleges dotációját sem tartanám ördögtől valónak.

Nem gondolom, hogy mindenről írtam, azt sem gondolom, hogy mindent jól látok – csak egy mezei állampolgár szemével nézve próbáltam választ keresni arra, hogy mi is az, amit elrontottunk. Innen nézvést nemműködik az állam!

Már húsz éve bolyongunk a pusztában. Nincs a ma emberében újabb húsz év türelem.

Bodzai Jenő Nagyatád