Sziget a Szigeten

El tudjuk képzelni, mi történne, ha a Sziget nagyszínpada előtt tüntetne a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom.

A szélsőjobbosok januárban jelentették be, hogy a benzinárak emelkedése miatt a Hajógyári-szigeten demonstrálnak. Toroczkai Lászlóék akkor préselték át magukat a jogi résen, amikor a főváros pluszpénzt remélt a legnépszerűbb európai rendezvény hasznaiból. Miközben arról folyt a vita, hogy milliárdos bevételhez lehetne jutni a Sziget által, a szélsőjobbos szervezet bejelentését a rendőrség simán befogadta. A bizarr és kényszerű találkozást Toroczkaiékkal Gerendai Károly, a Sziget főszervezője is el tudja képzelni, de ingyenjegyet semmiképp nem adna a tüntetőknek. Ha a rendőrség úgy gondolja, engedje csak oda a vármegyéseket, s vállalja a felelősséget azért, hogy az ország Európa-szerte ismert programját szélsőségesek veszélyeztetik. Az, mondjuk, önmagában is leküzdhetetlen veszélyforrás, hogy a Sziget látogatói inkább ápolják az európai antifasiszta hagyományokat, semmint hogy a bakancsos neonácizmussal rokonszenvezzenek. Toroczkaié kat tehát körülvenné több ezer olyan fiatal, akik a kultúrák találkozásáról egészen mást gondolnak, mint az itt tüntetni akaró magyar kortársaik.

Gondolkodjunk józanul: a találkozás a valóságban nem történhet meg. Ez a sziget nem az a sziget, ahol Héjjas Ivánról és Prónay Pálról utat lehet elnevezni, errefelé Vesszen Trianon!-t sem üvölt az európai ifjúság, amely inkább Prince-re csápol majd a nulladik napon. A nemzeti rockkal és a két világháború közti eszmékkel bódító Magyar Sziget nem költözik a Hajógyári-szigetre. (A szerk.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.