Az MSZMP működtette diktatúrában ugyanis szintén közvetlen, titkos és egyenlő volt a választójog, nem szólva arról, hogy a rendszer messzemenően kiszámítható volt. Afelől sem lehet kétségünk: a kommunista potentátok mélyen hittek abban, hogy a szisztéma a választói akaratot juttatja érvényre a népi demokráciában. Legföljebb az pontosítja a képet, hogy a népnek – néhány évtizeden át – egy jelölt közül kellett kiválasztania a megfelelőt.

A visszataszító módszerekkel dolgozó diktatúra harcos ellenzéke volt a Fidesz, amely szabad választásokat követelt. A politikai szervezet akkor szembeszökően bátor volt, ma rendkívül gyáva. Ha ugyanis a párt hinne abban, hogy a választók akarata is a hatalomban tarthatja, akkor szabadabbá tenné a polgárok bizalmáért folytatott versengést, s nem korlátozná a rivalizálás lehetőségét. Az eddig nyilvánosságra került információk szerint a Fidesz azonban egyszerűen felszámolná a választáson részt vevő pártok esélyegyenlőségét. Persze az utóbbi egy év intézkedéseinek fényében semmi meglepő nincs a javaslatban: a médiatörvény, a közmédiában zajló politikai tisztogatás, a független intézmények kolonializációja – mind ugyanannak a félelemnek a terméke.

A helyzetet súlyosbítja, hogy az úgynevezett polgári értelmiség egy része, amely kérlelhetetlen következetességgel ostorozta a szociálliberális kormányokat, most lelkesen asszisztál a Fidesz szabadságtipró döntéseihez. (Üditő kivételek sorát vonultatja föl viszont az újgenerációs szabadelvű jobboldal.) Hovatovább érthetetlen, hogy miként támogatható egy olyan tervezet, amelynek célja a választásokon való részvétel feltételeinek további szigorítása, valamint az arányosság kiiktatása. Míg a demokrácia kultúrája a sokszínűségen és a versenyen alapszik, a Fidesz filozófiája mind több elemében hasonlít arra a rendszerre, amelyet a pokolba, megérdemelt helyére kívánt.

Ha a párt sarkalatos törvénybe foglalja a magára szabott választójogi törvényt, majd az egykulcsos adótól kezdve a Matolcsy-féle gazdaságpolitika minden rémálmát, akkor gyávasága csupán Kádár János rendszeréhez mérhető majd. Orbán Viktor, aki egykor a szovjet csapatok távozását követelte, úgy tetszik, ma már fél a szabadságtól. Fél attól, hogy minden versengő félnek egyenlő feltételeket biztosítson. Minden hatalmi ágat kontrollálni akar, a demokratikus normákat semmibe veszi, a nyilvánosság kritikus részének ellehetetlenítésére tör.

Ha a választójogi törvényt ebben a formájában fogadtatja el a narancssárga frakcióval, akkor visszavonhatatlanul bizonyítja: fél a szabadságtól.