A pozitív példaként felhozott nagyipari teljesítmény nem javítja kellőképpen a költségvetés egyenlegét, mert a befektetések döntő része külföldi eszközökből valósul meg, a nyereséget az anyavállalatnál realizálják. Ami itt marad, az a néhány tízezer hazai alkalmazott jövedelemadója. (Ami ugye, most csak 16 százalékos.) A mezőgazdaságból is, a jelenlegi termelési szerkezetben és adózási struktúrában nagyon kevés a költségvetés bevétele.

Az élelmiszer-feldolgozó ágazatot pedig most teszik sürgősen tönkre. Tragikomikus, hogy a cukorral készült termékek törvényileg egészségtelenek, míg a (jórészt cukorból) házilag főzött pálinka adómentes, tehát egészséges. Az édesipari termékekkel, energiaitalokkal a hazai alapítású üzemek most kezdtek piacokat nyerni a környező országokban, erre büntetőadót kell rájuk kivetni.

A hazai gazdaság olyan, mint egy léghajó, amiben kevés felhajtóerő van. A felhajtóerő a gazdasági teljesítmény. A ballaszt a költségvetési kiadás.Most úgy látszik, hogy az ellátórendszerek „racionalizálásával” akarják a léghajót megemelni. De csak olyan intézkedéseket tesznek, aminek kicsi a „hozama” és nagy a „füstje”. Ez olyan, mintha a pilóta a léghajóból kidobná a távcsövet, a térképet, de bennhagyná a homokzsákokat. Ilyen homokzsákok: a közösségi közlekedés, a közegészségügy, a közoktatás, a felsőoktatás – a jelenlegi, nem hatékony, elavult formájában. Természetesen ezek a rendszerek jól le vannak rögzítve a léghajókosár fenekére, még a korábbi kormánybuktató kampányok eredményeképpen.

A legelső teendő – mindenképpen – a hazai székhelyű, hatékony, nemzetközi szinten is versenyképes üzemek létrehozása, fejlesztése. Ez nem rendeletalkotási, hanem gazdaságszervezési feladat. A termékek csak akkor versenyképesek nemzetközileg, ha azokat termelékenyen, magas hozzáadott értékkel, kiváló, homogén minőségben, világpiaci menynyiségben állítják elő. Pedig vannak viszonylag gyorsan fejleszthető ágazatok, mint pl. a zöldségtermesztés – persze nemzetközi színvonalon, pl. termeltetői-értékesítési konzorciumokútján.

Az idő sürget: jön az újabb pénzügyi cunami. Ahogy a cunamiról sem tudni, mikor ér ide, erről sem. Pl. akkor, amikor el kell kezdeni visszafi zetni a valutaalap kölcsönét. Mit mond akkor az éppen aktuális kormány? Hogy nem ér a nevem? Ilyenkor „szokták” átadni a kormányrudat egy Bajnai típusú szakértői kormánynak.

Krepler Károly Budapest