Ebben az új helyzetben a demokratikus ellenzék láthatóan nem találja a helyét és az irányát. Miközben egyre sürgetőbbnek tűnik az életképes ellenzéki összefogás megteremtése, ez egyelőre ugyanolyan távolinak tűnik,mint fél évvel vagy egy évvel korábban. Hat pontban tekintem át a kialakult helyzetet és a kihívást, amivel a demokratikus erőknek szembe kell nézniük.

1. NEM EGYSZERŰ KORMÁNYZÁS, HANEM RENDSZERALAPÍTÁS FOLYIK

Állandósult rendkívüli helyzetben élünk, mivel Orbán rendszeralapító törekvéssel tért vissza a hatalomba. Nem egyszerű jobboldali kormányzás folyik, mint 1998 és 2002 között, hanem egy új rendszer megalapítása. A Fidesz kétharmados többségét a harmadik köztársaság lezárására, új közjogi rendszer megteremtésére és gazdaságpolitikája bebetonozására használja.

Az a konszenzus, ami a harmadik köztársaság tökéletlen, de kielégítően működő rendszerét övezte, felbomlott. Most egyetlen párt tulajdonítja magának a jogot, hogy népszavazás és érdemi társadalmi konzultáció nélkül újraformálja az ország közjogi berendezkedését.

2. A FIDESZNEK NINCS KIHÍVÓJA

A helyzet nem csak annyiban szokatlan, hogy a kormány egyszerű kormányzás helyett rendszert épít. Az utóbbi évtizedben megszokott belpolitikai helyzet, miszerint maga a kormányzás is a kormánypárt és egy lényegében ugyanolyan erős ellenzéki párt párharcaként folyik, megszűnt. A kormánnyal szemben nem áll egy hasonló erejű ellenzéki párt. A Fideszből kiábránduló szavazók számára egyáltalán nem egyértelmű, hogy a következő választáson kire adják le a voksukat. A közvélemény-kutatások szerint a kormány népszerűségvesztésével párhuzamosan nem az ellenzéki pártok támogatottsága nő, hanem a bizonytalan szavazók tábora.

3. AZ ELLENZÉKI PÁRTOK KÖZT PATTHELYZET ALAKULT KI

A Fidesz kihívója nem látszik, mivel a tőle balra lévő két parlamenti párt jelenlegi állapotában sem az önálló alternatívaállításra, sem a szövetségkötésre nem alkalmas.

Az MSZP még mindig nyögi kormányzása népszerűtlenségét, belső megújulási kísérlete látványos belháborúba torkollott, így nem képes hiteles kritikát megfogalmazni a kormánnyal szemben. Ugyan a veresége után is jelentős támogatói bázist őrzött meg, és továbbra is az ország második legerősebb pártja, azonban nem látszik, hogy képes lenne a nem elkötelezett és a bizonytalan szavazókat magamellé állítani – nélkülük viszont esély sincs a Fidesz megállítására.

Eközben az LMP identitása miatt nem tud hatékony választ adni az új helyzetre. Létrejöttekor a teljes politikai elittel szemben határozta meg magát, és a szekértáborokon való felülemelkedést hirdette. Pechére, mire bekerült a parlamentbe, már nem létezett a két szemben álló szekértábor. Az egyik egykori tábor saját képére formálja az országot, a másik árnyéka egykori önmagának, és egy harmadik tábor is megjelent az önálló szélsőjobb képében. Az új helyzet azonban nem késztette irányváltásra az LMP-t. A zöldpárt továbbra is középen igyekszik egyensúlyozni egy olyan politikai helyzetben, ahol a közép nem létezik. A problémát súlyosbítja, hogy az egyenként gyenge és a tömegeket maguk mellé állítani nem tudó erők egymással sem képesek szövetségkötésre. Noha azMSZP igyekszik közeledni az új párt felé, terhelt múltja és a jelenlegi rendezetlen belügyei nem teszik vonzó partnerré. Öreg és rossz szagú kérő, aki elől menekül a fiatal lány. Az LMP részéről bármilyen érdemi közeledés a szocialistákhoz az LMP-brand lényegét szúrná szíven. Egy esetleges szövetséghez előbb újra kéne definiálnia magát.

4. AZ ELÉGEDETLENSÉG ÉLÉRE A CIVILEK ÉS A SZAKSZERVEZETEK ÁLLTAK

Az Orbán-rendszerrel szembeni egyre növekvő elégedetlenség ebben a helyzetben nem a parlamenti pártok felé csatornázódik be. Az űrbe előbb alulról szerveződő civil mozgalmak, majd a szakszervezetek léptek be, az utóbbi fél évben több nagyszabású és időnként viharos tömegdemonstrá ciót rendezve, láthatóan olyan embereket víve utcára, akiket a pártok jelenleg nem érnek el. Így az Orbán-rendszerrel szembeni ellenzék hárompólusúvá vált: a két parlamenti párton kívül egy virulens civil szektor is megjelent.

5. AZ ELLENZÉKNEK NINCS KÖZÖS NYELVE, A BALLIBERÁLIS OLDAL MEGSZŰNT

A demokratikus ellenzék töredezett. Ennek azonban nemcsak szervezeti, hanem eszmei oka is van. Nem pusztán azért nem tud erőre kapni, mert gyengék lennének a pártjai vagy a politikusai, hanem mert nem képvisel társadalmi alternatívát.

2010 tavaszán nem egyszerűen választási vereséget szenvedett az egykori balliberális oldal, hanem abban a formában, ahogyan több mint másfél évtizeddel korábban, a Demokratikus Charta környékén megszületett, megszűnt létezni. Nem pusztán szervezetileg, hanem világképének egykori alapjai rendültek meg.

A balliberális világnézet úgy hitte, hogy a rendszerváltással elkezdődött a magyar történelem eddigi legjobb korszaka, és stabil demokrácia született. Mára a harmadik köztársaságot megdöntötték, és a hatalmon levők mint zavaros és sötét időszakról beszélnek róla. Úgy tartotta, hogy a szabadjára engedett piac a legjobb módszer széles társadalmi rétegek felemelésére. Ma azt látjuk, hogy a társadalmi egyenlőtlenségek óriá siak, és tömegek csúsztak le a szegénységbe. Azt gondolta, az európai integráció a történelem megkérdőjelezhetetlen iránya, ami megoldást fog hozni a legtöbb provinciálisnak tekintett problémánkra. Ma azt látjuk, hogy az EU-tagság nem csak hogy nem segített a társadalmi problémáinkon, de maga az EU is rendkívül súlyos belső problémákkal küzd. Felhőtlen örömmel üdvözölte a globalizációt, és azt hitte, hogy az egyet jelent a nyugatossággal. Ma azt látjuk, hogy a globalizáció olyan országok felemelkedését hozta el, amelyek érdekei egyáltalán nem azonosak az euroatlanti világéval, és a globalizáció a keleti hatalmakhoz való kényszerű alkalmazkodásunkat jelenti. Megszűnt az az igazodási rendszer, ami a balliberális világkép alapjait jelentette.

6. RENDSZER ALTERNATÍVÁT KELL ÁLLÍTANUNK

Tudatosítanunk kell magunkban, hogy az Orbán-rendszer az egykori balliberális paradigma történelmi kudarcából született. Vele szemben ezért nincs visszatérés a status quóhoz, nincs visszatérés ’89-hez. A demokratikus ellenzék csak előre menekülhet, egy olyan alternatíva megteremtése felé, ami választ ad a rendszerváltás kudarcaira és a megváltozott világpolitikai helyzetre.

Ha le akarjuk váltani az Orbánrendszert, ha létre akarunk hozni egy konszenzusos alkotmányt, ha meg akarjuk teremteni a negyedik köztársaságot, ahhoz erős ellenzéki összefogásra van szükség. Azonban az ellenzéki szervezetek összefogása, történjen az egy Ellenzéki Kerekasztal, egy Olajfa-koalíció vagy bármilyen más forma keretében, nem lehet tartós és vonzó egy új paradigma, egy új politikai mítosz, egy új társadalmi irány megteremtése nélkül.

Nem arról van szó, hogy a demokratikus ellenzéken belül ne lenne létjogosultsága a különböző politikai irányzatoknak, hogy az ökopolitikát fel kéne oldani a szociáldemokráciában vagy fordítva. Arról van szó, hogy meg kell teremteni a közös igazodási pontokat, közös politikai világképünk sarokköveit, és meg kell egyeznünk országunk alapvető céljaiban. Egy olyan megegyezésre, egy olyan minimálprogramra van szükség Magyarország irányáról, amit minden ellenzéki erő oszt.

A rendszer-alternatíva kialakítása megkerülhetetlen. Tisztán kell látnunk, hogy ahogyan most nem szokványos kormányzás folyik, úgy a következő választás sem szokványos választás lesz. A 2014-es választás minden korábbinál inkább két társadalmi vízió harcáról fog szólni. Világosan meg kell fogalmaznunk, hogy a demokratikus ellenzék milyen irányba vinné az országot az Orbán-rendszerrel szemben.

Az ellenzék jövőjének kulcskérdése az, hogy létre tudja-e hozni az új konszenzust a megbukott balliberális paradigma helyén. Csak egy ilyen közös alap teszi lehetővé azt, hogy a parlamenti pártok szövetséget tudjanak kötni egymással és az utcai tiltakozásokból formálódó új erőkkel.

Az Orbán-rendszer nem váltható le az ellenzéki összefogás nélkül. Ennek megteremtésére viszont az első lépés a közös világképünk sarokköveinek kijelölése kell hogy legyen. Bármilyen szervezeti együttműködés csak erre az alapra épülhet fel.

A szerző a 4K! – Negyedik Köztársaság mozgalom koordinátora

MARABU RAJZA