De mi marad Orbán után?
Megtalálták a Kádár-féle filmarchívumot, tudatják a hírek, majd felsorolják, hogy miféle filmeket nézett annak idején a pártállami elit: gyakorlatilag mindenfélét, Eizensteintől Truffaut-on át Bruce Lee-ig, azért főként nyugati alkotásokat. Mint tudjuk, Kádár János a feleségével minden héten beült a házivetítőbe, és megnézett egy filmet, az archívum csaknem ezer kópiából áll; nem volt kis teljesítmény ennyit végignézni. A hírek szerint az anyag annyira komoly, hogy a Mokép filmfesztivált akar rendezni a gyűjteményből.
Az mármost a kérdés, hogy vajon úgy negyven év múlva, amikorra a mai vezetők a miniszterelnöki ígéret szerint visszavonulnak a fáradságos és önfeláldozó hatalomgyakorlástól, miből lehet majd fesztivált rendezni, marad-e utánuk bármiféle kulturálisan értékelhető hagyaték. Azért érdekes ez, mert a mai pártállami elitnek szinte minden tagját ismeri az ország, a kulcsembereket mindenképpen, több mint húsz esztendeje állnak reflektorfényben, a nyilvánosság előtt váltottak frizurát, pártot, vallást, világnézetet, ismerjük szokásaikat, hobbijukat, de arról még soha egyetlen sort se lehetett olvasni, hogy filmet néztek volna vagy színházba mentek, ha nem is hetente, de legalább egyszer egy évben.
Látott már valaki Orbán Viktor kezében könyvet? Látta már őt valaki az Operában?
Ennek már csak azért is van különös jelentősége, mert, mint tudjuk, a vezér nem szimpla miniszterelnök, hanem példakép, sőt még annál is több: már a puszta megjelenése is vallási révületet okoz hívei körében, nem mindegy tehát, hogy milyen személyes példával jár elöl. Ehhez képest még egy nyomorult operett sincs Bóni gróffal, Miska főpincérrel, ami pártállami vezetők számára leginkább emészthető; szomorú, de e téren még Bástya et. is előrébb tartott. Megengedem, negyven év múlva a széles látókörű, nívós kikapcsolódásra szomjúhozó polgár legfőbb kulturális programja nem a mozi meg a színház lesz, hanem a fehérvári meccsre járás, a kor Medicije pedig festők, szobrászok támogatása helyett középpályás sor vásárlására költi bőkezűen a pénzét; nehogy azt higgyük, hogy olyan távol állunk ettől.
Következik-e mindebből bármi? Az nyilvánvaló, hogy az előző rezsim sem azért szűnt meg, mert a pártállami elit sok filmet nézett, és a remekművek hatására belátta, hogy nagyon nem jó, amit művel, ezért elszégyellve magát lemondott hatalmáról, ám abban azért lehet valami, hogy ez a rettenetes nagy gyökérség, amellyel az ország ügyeit intézik, valamiképpen öszszefüggésben van a brutális műveletlenséggel. Olyan országban, amelyben a köztársasági elnök esténként írni tanul, a kormányfő és az olvasás együtt emlegetése pedig legalább akkora oximoron, mint Kövér László és a halkés, nagyon rosszul szoktak végződni a dolgok.
Azt nem mondom, hogy a magyar értelmiségi mind közmunkán fogja végezni valamelyik árokparton vagy futballstadionban, de hogy az elkövetkezendő negyven évben nem lesz túl előnyös az ötvennél nagyobb szókincs, az biztos. Itt van egy párt, immáron másodszor kormányon, és Rockenbauer Zoltánon kívül egyetlen olyan minisztert, politikust nem tud felmutatni, aki egyszerre művelt, intelligens, és még gerince is van.
Az Origo egyébiránt megkérdezett két ellenzéki politikust, hogy milyen filmet ajánlana a Fidesz-vezetőknek megtekintésre. Mindketten a Keresztapát említették az egyre nyilvánvalóbb analógia okán. Súlyos tévedés: Don Corleone maga volt a kifinomult ízlésű, művelt, széles látókörű, de mindenekelőtt demokratikus gondolkodású vezető.
A szerző az Élet és Irodalom munkatársa
