A magyar uniós elnökség objektív értékeléséhez a sikereket és a kudarcokat tényleges értékükön, a szakmai és politikai elemeket pedig összefüggéseikben, de külön kell elemezni. Figyelembe kell venni, hogy a soros elnök országnak általában többéves folyamatokat kell kezelnie, amelyek lezárásának időpontja sokszor esetleges.

Néha csupán napokon múlik, hogy arra az éppen hivatalban lévő, vagy a következő elnökség idején kerül-e sor. Horvátország csatlakozási tárgyalásai például 2005-ben kezdődtek, a gazdasági kormányzásról szóló hatpontos javaslat első változatát pedig 2009 őszén terjesztette elő az Európai Bizottság. A döntések a soros elnökön kívül a többi 26 tagállamtól, azaz az Európai Tanácstól, az Európai Parlamenttől, valamint az érintett országok teljesítményétől is függenek.

Románia és Bulgária schengeni csatlakozásának fő akadálya például a két ország nem megfelelő felkészültsége volt. A magyar soros elnökség értékelésénél az sem hagyható figyelmen kívül, hogy Magyarország felkészülésemár 2007-ben elkezdődött. A szakmai programokat 2009 őszén, a soros elnökségben egymást követő spanyol, belga és az akkor Bajnai Gordon által vezetett magyar kormány közösen határozta meg. Az Orbán-kormány hozzájárulása ehhez annyi volt, hogy nem változtatott rajtuk.

A külföldi gratulációk és köszönetnyilvánítások senkit ne tévesszenek meg. Európai biztosként az öt év alatt 10 soros elnökség működését kísérhettem figyelemmel. Az elismerést, a nyilvános méltatást kivétel nélkül valamennyi ország megkapta. A két új tagállam, Szlovénia és Csehország – érthetőmódon – a régi tagállamokhoz képest még hangsúlyozottabban.

A magyar elnökség, az abban közreműködő közel ezer köztisztviselő szakmai teljesítménye persze valóban minden elismerést megérdemel. Európa tényleg erősebb lett az elmúlt hat hónap során. Bár ezt nyilván túlzás lenne a magyar elnökségnek tulajdonítani, a tagállamok közös akaratának formálása, helyes irányba terelése ebben kétségtelenül fontos szerepet játszott. Magyarország azonban sajnos nem lett erősebb, sőt: megítélése romlott, elszigetelődésének számos jelét lehet tapasztalni.

Ennek okát elsősorban az Európai Unió értékrendjével és normáival ellentétes kormányzati lépésekben és parlamenti döntésekben, a demokrácia, a jogállam lebontásában kell keresnünk. Különösen kemény kritikát kapott az Európai Parlamenttől amédiatörvény és az alaptörvény. Hasonlóan kritikus véleményt mondott a médiatörvényről az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, továbbá a jobboldali német, francia és luxemburgi kormány, az alaptörvényről pedig az Európa Tanács tekintélyes jogtudósokból álló velencei bizottsága. Udvarias formában, de félreérthetetlenül bírálta mindkét dokumentumot az ENSZ Budapestre látogató főtitkára. Tény, hogy a rendszerváltás óta még soha nem volt ilyen rossz Magyarország megítélése a nemzetközi sajtóban.

A kedvezőtlen véleményeket a Fidesz egyes vezetői részéről mutatott arrogancia, a kioktatás, a jogos kritikák durva visszautasítása, az uniós intézmények és tisztségviselők sértegetése csak erősítette. Megütközést keltett, hogy Orbán Viktor soros elnök Magyarország kormányfőjeként jelentette ki: „nem hisz az Európai Unió ban”. Ennél is rosszabb volt a fogadtatása annak, hogy március 15-i ünnepi beszédében az Európai Uniót a Habsburg birodalomhoz és a Szovjetunióhoz hasonlította.

A mélypontot a Fidesz kongresszusán elmondott beszédének az a kocsmába illő kiszólása jelentette, miszerint „kokikat és sallerokat” adtak az Európai Parlament egyes izgága képviselőinek. Összességében meg kell állapítanunk, hogy soha uniós tagállam vagy más ország kormányfője nem engedett meg magának ilyen modortalan, sértő megjegyzéseket. Folyamatosan rossz érzéseket vált ki az is, hogy a magyar kormányfőnek szinte minden nyilatkozatán átüt a nemzeti egoizmus, a nacionalizmus, a közös értékrend semmibevétele, és a harc állandó, már-már kényszeres emlegetése.

Nem hajlandó tudomásul venni, hogy a tagállamok összességét képviselő uniós intézmények nem „beavatkoznak” Magyarország ügyeibe, hanem a közös értékrend védelmében lépnek fel, ha valamely tagország azzal szembe megy. Valótlan az az állítása is, hogy őt és jobboldali kormányát az európai baloldal ideológiai okokból támadja, hiszen nem érte ilyen korábban soros elnökként sem a jobboldali szlovén, sem a cseh kormányt. Egy héttel ezelőtt a szintén jobboldali lengyel kormány vette át a soros elnökséget. Az összehasonlításból sajnos egyértelműen Magyarország került ki rosszul.

A lengyel miniszterelnök beszédét a magyar kormányfő januári, illetve júliusi strasbourgi szereplésével ellentétben nem kritikával, hanem hangsúlyozott szimpátiával fogadták. Több európai parlamenti képviselő a vitában konkrétan ki is emelte, hogy Orbán Viktortól elté rően Donald Tusk egyértelműen a közös európai értékek mellett foglalt állást.

Komoly figyelmeztetés kell legyen Orbán Viktor és kormánya számára az is, hogy az Európai Parlamentben korábban a médiatörvényt, legutóbb pedig az alaptörvényt bíráló állásfoglalást a jobboldali néppárti és konzervatív frakciók nem akadályozták meg, bár többségükkel ezt megtehették volna. A demokrácia iránti elkötelezettségük erősebb volt, mint a szolidaritásuk a Fidesszel.

A soros elnökség kétségtelen előnye, hogy az Orbán-kormány tagjai közelebbről megismerhették az Európai Unió intézményeit és tisztségviselőit. Hátránya viszont, hogy az Európai Unió intézményeiben és tagállamaiban is megismerték Orbán Viktor és kormánya gondolkodását, ami nagyon sokat rontott Magyarország megítélésén. Komoly veszélye van annak, hogy Európa és a világ hosszú ideig nem a magyar elnökség szakmai teljesítményére fog emlékezni, hanem arra, hogy Magyarország hat hónapon át soros elnökként ment szembe a közösség értékrendjével és normáival. Az emiatt elvesztett jóindulat kritikus helyzetekben hiányozni fog.

A szerző korábbi külügyminiszter, az Európai Bizottság volt tagja