Megbocsáthatatlan és jelenleg talán a legnagyobb, hogy a médián keresztül üzengetnek – olykor igen alacsony színvonalon – amikor a párton belül véleménykülönbség van. Ezt a politikai riválishoz közel álló média ki is használja, aminek alapján a közvélemény számára – nem kellően árnyaltan – az a kép alakul ki, hogy ez egy „veszekedve széthúzó” párt.

Nagy hibának tartom, hogy csak egy szűk kör nyilatkozik a médiában. Így aztán valósnak tűnik a látszat, hogy az MSZP megcsontosodott káderek pártja. Szinte üdítő színfolt, amikor egy új arcot ismerünk meg. Utalnék itt például Harangozó Tamásra, aki a napokban Róna Egonnak nyilatkozott. A párt hitelességét az újak hatékonyabban szerezhetik vissza.

A régi arcok helyét is meg kell találni a pártmunkában, de túlzott kommunikációs szerepeltetésük, talán kontraproduktív. Még ha igazat is szólnak. És nem csak a képviselőket kell megismertetni az országos közvéleménnyel. A helyileg sikeres MSZP-politikusokat is, de az aktív politikából kiszállt, támadhatatlan szakpolitikai tekintélyeket is be kell vonni a párt megújulásának folyamatába.

A párt kommuniká ciós vezetőjének kell ezt a kezébe vennie, mert a médiánál is tapasztalható a megszokottak invitálása. Igaz viszont, hogy amikor a közönség a személyes, olykor botrányos üzengetésre kíváncsi, nem tudnak nem érintettet meghívni. Ez úgy kerülhető el, ha a személyes ellentétek nem jelennek meg a párton kívül.

A napokban hallottam egy beszélgetést a lengyel Grzegorz Nepieralskival, aki az ottani Demokratikus Baloldali Szövetség elnöke, aki az összefogásban látja a kiutat a válságból. Amelyik párt saját berkein belül nem tud egységet teremteni, tartani, nem méltó rá, hogy egy országot irányítson.

A haszontalan viszálykodás megosztja saját választóit. A legkisebb közös többszörös elvét követve könnyen lehet egységet teremteni, csak így lehet majd leváltani az önkényesen kormányzó mai kétharmadot. Erre az alapra aztán egészséges zárt vitában, kompromisszumok árán is a konszenzusra törekedve lehet építkezni.

Ha erre megvan az akarat az MSZP tagságában, akkor van rá remény, hogy a demokrácián esett csorbákat a demokratikus politikai erők (akár konzervatív jobboldalit is beleértve), széles körű választói támogatással kiköszörüljük. Ha nem, a Nagyravágyó negyvenéves kísérleteire számíthatunk.

Tősér István Miskolc