Innen legalább lenne csekélyke értelme a hosszú hónapokig húzott látványos küzdelemnek. Az új szerződésben ugyanis sokat finomíthatnak a fővárosra nézve kétségtelenül előnytelen előző kontraktus paszszusain. Az alapvetések azonban aligha változnak. Az újmegállapodást is az eredeti közbeszerzési eljárásban, illetve az azt követő tárgyalásokon rögzítettek alapján kötelesek megkötni a felek. Ha nem így lenne, akkor új tendert kellett volna kiírni.

Ahogy a városvezetés a tavaly októberi szerződésbontáskor be is jelentette. Azután mégsem tette meg. Több oka is volt rá. A legsúlyosabb ezek között vélhetőleg a pénzhiány. Az új tender kiírásához ugyanis újfent igazolni kellett volna a metrókocsi-vásárlás pénzügyi fedezetét, csakhogy immár uniós források nélkül, és úgy ez bajos. Ráadásul a jelenlegi engedélyezési patthelyzet megismétlődését elkerülendő, módosítani kellett volna a hazai szabványokat. Ez viszont pikáns szituációt teremtett volna, hiszen az Alstom kezdetektől arra hivatkozik, hogy az általa gyártott szerelvények megfelelnek valamennyi uniós előírásnak – csak a magyar szabványoknak nem. Szerintük ezekkel van a baj, nem az ő kocsijaikkal.

Az új eljárás eredményét – bármi is az – az Alstom minden bizonnyal megtámadta volna. Ahogyan a szerződésbontás után is rögtön pert indított. Mindjárt kettőt. Egyet Nanterre-ben, egyet Budapesten. Az előbbit a BKV és tulajdonosa a fővárosi önkormányzat ellen, a másikat az engedélyt megtagadó Nemzeti Közlekedési Hatósággal szemben. Az utóbbit felfüggesztették. Az előbbi haladt a maga útján.

Az óriási többségben levő zöldszavazatokkal tovább megy az Alstom

A városvezetés diplomáciai skandallumot emlegetett, a Külügyminisztériumhoz fordult, miközben az Alstom nevetséges politikai vádaskodással sokkolt. Majd tárgyalóasztalhoz ültek. Nem jutottak semmire. A kényszerek még nem voltak elég erősek. A főváros még bízott a kormány segítségében, az Alstom még nem veszített pert.

A múló idő azután mindkét felet kijózanította. A franciák hazai pályán, hazai bíró előtt buktak el, ráadásul az anyacég is vádak kereszttüzébe került. Egyik sem lendítette fel az üzletet, miközben a magyar piacra legyártott kocsikat sem sikerült máshová elpasszolni.

Közben Tarlós István csapata számára is egyre világosabbá vált, hogy magukra maradtak a küzdelemben, az Orbán-kormány nem száll ringbe. Sőt. Az ügy sokak számára kapóra jött a hangoztatottan „nem pártkatona” főpolgármester megregulázására. Mindezek felismerése után a felek immár megegyezésre is készen újra tárgyalóasztalhoz ültek.

S ezúttal nem maradt el a siker. Az Alstom a főváros minden feltételét elfogadta, cserébe az engedély kikényszerítését „kérte”. Tarlós pedig csatába indult. Előbb finom jelzéseket küldött, azután médiatámadásba lendült az NKH és a felügyeletét ellátó szaktárca ellen. Fellegi Tamás felvette a kesztyűt, majd szinte gondolkodás nélkül, nagy erővel, durván visszadobta. Aligha a hirtelen felindultság vezette.

A közlekedésre szánt pénzek felett őrködő fejlesztési minisztérium megalakulása óta hárít és keresztbe tesz a fővárosnak, ahol lehet. Késik az Orbán által megígért állami támogatás kifizetésével, a fővárosi közlekedés finanszírozásának átalakításáról pedig még tárgyalni se hajlandó érdemben, az Alstom-ügyben írt levelekre nem is válaszol. S jól érezhető kárörvendéssel figyeli a metrókocsicirkuszt.

Csakhogy a késlekedő szállítás miatt elveszhet a teljes uniós támogatás, ami a 4-es metróberuházás ellehetetlenítése mellett Budapest költségvetését is megrendítené. A cégvezetők, miniszterek és városvezetők közötti férfias játékok költségét így újfent az adózóknak számláznák ki. Ennyire sokat azért nem ér ez a meccs.