Négy hónapja tartanak a tüntetések szerte Szíriában Basar al-Asszad elnök és rezsimje ellen. A reformígéretek ellenére a biztonsági szervek, a katonák a tömegbe lőnek, és aki megtagadja a parancsot, hogy honfitársára célozzon, azzal szintén végeznek.

Jogvédő szervezetek szerint 1300–1600 halottja van már a tiltakozások leverésének. Az ENSZ négy hónapja hallgat: egyetlen határozat sem született arról, hogy talán ez így nem jó. „Tűrhetetlen” – minősítette a cselekvés hiányát a francia miniszterelnök, Francois Fillon, aki azt is mondta: elfogadhatatlan, hogy Kína és Oroszország folyamatosan blokkolja a franciák által hónapok óta köröztetett határozattervezet elfogadását a Biztonsági Tanácsban. Pedig ez a tervezet is igen visszafogott. Se szankciót, se fenyegetést nem tartalmaz, az erő alkalmazását fel sem veti. Sőt, még azt sem helyezi kilátásba, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróságnak meg kellene vizsgálnia, nem követett-e el a damaszkuszi vezetés háborús bűntetteket. Egyszerűen csak azt mondaná ki, hogy ez a vérengzés nem helyes. De ennyi közös nevező sincs.

Mondhatnánk, hogy egy ilyen határozat súlytalan, de éppen a kemény ellenállás bizonyítja, hogy nem lenne az. Az oroszok és a kínaiak egyrészt persze a precedenstől félnek, attól, hogy legközelebb velük történik hasonló. Szíria mindkét országnak régi szövetségese a térségben, akire lehetett számítani az Egyesült Államok ambícióival szemben. Moszkva és Peking nehezményezi azt is, hogy – szerintük – a Nyugat visszaél a líbiai katonai akcióra feljogosító BT-határozattal, és a civilek megvédése helyett Kadhafi megdöntésére használja azt. Pedig tudhatnák, hogy Nyugaton senki nem fog megkockáztatni egy szíriai katonai beavatkozást. Mindenesetre a két ország blokkolja azt az ENSZ BT-határozatot is, amely azért ítélné el Szíriát, mert nem működött együtt az ugyan még kezdetleges, de titkos atomerőművének nyomait vizsgáló atomellenőrökkel.

Elméletinek tűnhet a vita, pedig nem az. A szíriai „polgári zsurnaliszták” rengeteg videóval árasztják el a világhálót. Egy július eleji felvételen jó száz tüntető menekül a mesterlövészek lövései elől Homsz városának egyik utcáján. Mikor már majdnem kiürül az utca, egy férfi kőnek látszó tárgyat vesz fel a földről, és azt hajítja a lövések irányába. Értelmetlen, kétségbeesett mozdulat. Azonnal fejbe lövik. Ezeknek az embereknek nem mindegy, hogy Basar al-Aszad – akinek reformszándékaiban még ma is bíznak Nyugaton – és keményvonalas köre azt hiszi, hogy bármit megtehet, a világot úgysem érdekli.

Az ENSZ egyre súlytalanabbnak tűnik, miközben a világ kettészakad: egyfelől a demokráciát és a szabadságjogokat tisztelők és még néha meg is védőkre, másfelől az „irányított demokrácia” híveire. Ez utóbbiaknál addig tart a demokrácia, ameddig az hasznos a hatalmon lévőknek. Persze ne legyünk naivak, ha az Egyesült Államoknak választania kell az értékei és az érdekei között, akkor – ahogy a legtöbb állam – az utóbbi mellett dönt. De azért lennie kell egy minimumnak. Mindenki számára.