Minden dolgozata után csodálkozom, hogy a mindenkori kormányok miért nem hasznosítják tudását, korrekt magatartását, szakmai kiegyensúlyozottságát, tapasztalatát. Bár, sejtem, hogy pont ezek a mellőzés okai. Írásával, eszmefuttatásával vitatkozni kétes sikerrel kecsegtet, de hozzátenni, véleményt formálni lehet.

A devizahitelesek megsegítése nagy vitát váltott ki nemcsak a politikában, hanem a társadalomban is. Véleményem szerint ez a probléma –mint sok egyéb – a politika, a tehetségtelen politikusok áldatlan munkájának eredménye, mint ahogy az ország jelenlegi helyzete is.

A bankok feltétel nélküli ájult tisztelete minden kormány sajátja volt, és jelenleg is az. Kezdve a bankok több száz milliárdos megajándékozásától (lánykori nevén: bankkonszolidáció), az egyoldalú szerződésmódosítás korlátok nélküli engedélyezésén át a közröhej tárgyát képező „etikai kódex”-ig.

Maga az ellenőr szerepét betölteni hivatott Bankfelügyelet mindent ellenőrizhet, csak azt nem, amit kellene. Illetve lehet, hogy ellenőrizhetné, de nem teszi.

Róna Péter felveti a bankok felelősségét a devizahitelesek ügyében. Ezzel senki sem foglalkozott, a civil megkeresések rendre válasz nélkül maradtak – még a médiában is.

Pedig – a szerző is erre a magállapításra jut – a szakértelem a bankoknál jelenik meg, és ha a bankok nem látják előre az árfolyam-ingadozás trendjét, akkor ez az ő felelősségük. Ha nem látták, akkor nem szakemberek (ez esetben sürgősen vonuljanak ki a bankszakmából), ha látták, akkor pedig extraprofit megszerzésének sunyi megfontolásából tették. Persze előfordul vis maior, ekkor van helye az egyoldalú szerződésmódosítással történő káráthárításnak (eredetileg ezt a célt szolgálta a szerződés egyoldalú módosításának lehetősége a törvényben – míg ezt parttalanná nem tette egy kormányrendelet).

A Bankfelügyelet nem tisztázta azt sem, hogy mennyi devizát (pl. svájci frankot) vásárolt a bank a „devizaalapú” hitelek kiadásakor, illetve erre a célra egyáltalán vásárolt-e valutát, vagy pedig az „alapú” kifejezés egy óriási extraprofit képzésére adott lehetőséget. Jelenlegi információink szerint devizavásárlás nem volt a bankok részéről.

Nem elhanyagolható az állam felelőssége sem. Ha alkotmányos jog a munkához való jog (márpedig az!), mely a visszafizetés biztonságát garantálja, akkor e mulasztásból eredő hátrányokat az államnak kell viselnie, de legalábbis hathatósan csökkentenie.

A világot megrengető válságot a bankok okozták. Előttem rejtély, hogy miért a tevékenységük miatt kárt vallottak pénzén akarják a maguk okozta károkat elsimítani.

A magyar kormány a kilakoltatási moratóriummal csak elodázza katasztrófát. Amegoldás –minden ilyen irányú optimista kommunikáció ellenére – várat magára. A civil szervezetek megoldási javaslatai rendre válasz nélkül maradnak (vélhetőleg olvasatlanul kerülnek a papírkosárba).

Egy biztos. Szakértelem és állami akarat nélkül ez a probléma megoldhatatlan.

Jelenleg mindkettő hiányzik.

Salga István Budapest