Egyeztetési problémák

Aggódom, mert valami újfajta betegség tünetei mutatkoznak rajtam. Miből látom?

Mint az országa sorsáért felelősséget vállaló állampolgár, én is minden negyedik évben elmegyek szavazni, sok honfitársammal együtt. Lezajlik a választás, nincsenek többé politikai hirdetések – tavaly az egyik párt vezetője még telefonon is felhívott engem, a kisembert! –, vége a kampányoknak, az élet visszatér a normális medrébe. Négy évig folytatódik minden úgy mint korábban. A pártok vitáznak, a kormány kormányozza az országot, törvényeket hoz, én meg nyugodtan végzem a munkám.

Most kissé nyugtalan vagyok, mert úgy érzem, mintha visszatért volna az egypárt rendszer, és ettőlmintha felborult volna az egyensúly. De lehet, hogy nem így van, mert mostanában nem vagyok teljesen biztos magamban.

El kellene mennem orvoshoz, mert valami baj lehet a szememmel meg a fülemmel is. Hallgatom a rádiót, olvasom az újságot, és azt hallom és olvasom benne, amit látni és hallani szeretnék. Azt, hogy jól mennek a dolgok, visszarántottuk az országot a szakadék széléről, a kormány az én érdekemben hozza a döntéseit, minden állampolgár érdekében kormányoz.

Nem értem, hogy akkor miért tűnik úgy nekem, hogy a mindennapi életben mást tapasztalok? Miért nem tudom összhangba hozni ezt a két dolgot egymással? Mert hogy én azt érzem, hogy egyre rosszabb nekem, sérülnek a jogaim, egyre kevesebb dologban dönthetek szabadon. Lehet, hogy koordinációs gyakorlatokat kellene végeznem, akkor harmóniába tudnám hozni a szavakat és tetteket.

Talán nem csak velem van baj, mert a szomszédasszonyom, a nagybátyám, fodrászom is ugyanebben a kórban szenved, hogy az elmondott, leírt szép szavakat nem tudja a ténylegesen történő dolgokkal összeegyeztetni.Mostmár néhánymunkatársamon is jelentkezni kezdtek ezek a tünetek. Nagyon remélem nem lesz belőle járvány!

Gyémánt Erzsébet

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.