A helyi iparűzési adóról van szó, de nem értem, hogy pontosan mi a baj. Olyasmit magyaráz, hogy a bevallott összeget nem feleztem meg. Vagy talán megdupláztam. És rosszul töltöttem ki az egyik rubrikát. Hallani a hangján, hogy a történtek miatt föl van dúlva. Nem érti, hogy miképpen szúrhattam el ezt az egyszerű dolgot. Sajnos, alig értem, hogy miről beszél. Én most csak néhány szál gerberát akarok venni egy barátom temetésére. Meghalt negyvenhárom évesen, maradt utána egy kamasz gyerek. Nehéz a szívem.

Mondom a nőnek, hogy ne haragudjon rám, nem értek ezekhez a könyvelési dolgokhoz.

Azt válaszolja, hogy nem haragszik, de azért megjegyezné, hogy teljes mértékben értelmetlen, amit a bevallásomban csináltam, megérdemelnék egy kiadós bírságot érte.

Mondom neki, hogy előfordul ez. Csupa értelmetlen dolgot csinálunk, aztán ráfizetünk. Különben nem sok pénzről van szó, néhány ezer forintról mindössze. Ezzel próbálom megnyugtatni a nőt, hogy ne legyen már annyira kétségbeesve.

De hiába. Továbbra sem érti, hogy mi történhetett. És valami határidőt is emleget, ami lejárt, és emiatt ő ideges. Amit nem értek, elvégre hetekkel ezelőtt lejárt a bevallás időpontja, és én leadtam minden anyagot időre. A határidőt, főleg a végsőt, azt én nagyon fontosnak tartom. S igyekszem betartani. Ő viszont a pontosságot tartja fontosnak, s nem érti, hogy miképpen lehet egy bevallás ennyire rossz és hanyag. És aztán megjegyzi megint, hogy bírságot érdemelnék.

Nem akarom neki elárulni, hogy sajnos engem ez az egész dolog nem érdekel most.

Nehéz a szívem.

Éppen fekete szalagot köttetek egy csokor gerberára, mert egy szerdai napon hirtelen és váratlanul meghalt egy negyvenhárom éves ember, akit előtte két nappal még nevetni láttam az utcán, különös módon éppen e virágbolt előtt, ahol most virágot veszek a temetésére. Nagyon furcsán hangzik, de tényleg itt láttam utoljára. Ám igazából nem is fontos, hogy ez igaz-e. A valóságnak olykor semmi köze a valósághoz.

Ezzel azonban most nem jöhetek elő a telefonban. Ez a nő az adóirodában csak a munkáját végzi, igyekszik lelkiismeretesen és pontosan dolgozni,mielőbb rendbe tennimindent, ami hibás. Ez az ő élete. Idegesíti magát a rubrikákkal. Ennek a nőnek nem beszélhetek az életről és a halálról. Talán azt hinné, hogy ezzel akarom kimenteni magamat, talán szánalmat akarok ébreszteni magam iránt, és akkor megkegyelmez nekem, és a bírság dolgát nem forszírozza. Nem, nem beszélhetek neki erről.

Azt hiszem, így is több pénzt utaltam át nekik, mint amennyit kellett volna. Mert az a teljes igazság, hogy amikor bevallottam, amit be kellett végre vallani, éreztem ám, hogy elszúrtam. De azt gondoltam, jobb a békesség. Befizetek nekik egy kicsivel többet, mint ami jár. Beszereztem a nyomtatványt, kitöltöttem – igaz, rosszul –, aztán postára adtam, és a pénzt sárga csekken befizettem.

A magam részéről az én dolgomat letudtam. Nem érzem bűnösnek magam, de ártatlan sem vagyok. Elintéztem, amit lehetett. Megtettem, ami tőlem tellett. Ennyi legyen elég.

De bevallom, hogy nem bírok el minden terhet. A koporsó mögött látni egy kamasz fiút, akit támogatnak a megnyitott sírig, és hallani, ahogyan ez a gyerek a halott apjáért zokog. Ó, nem. Büntessenek meg inkább. Akkor hamarabb megbékélek élettel és halállal.