Keserű mézédes
Az, hogy a zöldségkereskedőknek kötelező legyen regisztrációs számot váltani, és ne állhasson oda bárki egy teherautóval meg egy notesszel dinnyét venni a dinnyeföld végéhez, 2008 óta európai uniós előírás. Hogy nálunk is így legyen, ehhez mindössze egy miniszteri rendeletet kellett volna módosítani, de valahogy egyik kormánynak sem jutott erre ideje.
Semmi nem történt egészen addig, amíg július elején telefonon meg nem fenyegették Simonka György fideszes országgyűlési képviselőt, a Magyar Dinnyeszövetség elnökét, amiért a szövetséghez tartozó felvásárlók 30 forint fölött igyekeztek tartani a felvásárlási árakat. Simonka a szerződést nem kötő magyar és román nepperekre gyanakodott, és világossá vált, hogy jogszabály híján nem lehet ellenük fellépni. Július 2-án, amikor ez történt, és a nepperek 24 forintért akarták venni a dinnye kilóját a békési termelőktől, a dinnyeszövetség cégei pedig 32-34 forintot kínáltak érte, a magyar nagybani piacokon 70 forint volt a dinnye ára, a kiskereskedelmi áruházakban pedig 100 forint fölött járt. Kivéve néhány multit, ahol akcióztak, hogy rásózzák a vevőkre a 4-5 euró centért hetekre bespájzolt, megkásásodott görög és egyiptomi dinnyét, és ezzel mindjárt a hazai árakat is leszorítsák.
Van itt egy ország, ahol a bankvezérek is 16 százalék személyi jövedelemadót fizetnek, viszont 25 százalék az alapélelmiszerek áfája. Itt elveszett a vidéki munkahelyek többsége, a kiváló adottságok ellenére már alig van sertés és szarvasmarha, a városi emberek egy része pedig csak legyintget, hogy nem is kell ide mezőgazdaság, majd megterem minden a Tescóban.
A vidéken élőknek ez rosszulesik, panaszkodnak, hogy nem szolidárisak velük, a kozmopolita városiak az olcsóbbat veszik, nem a magyart. Csakhogy, amit magyarként árulnak, az egyáltalán nem biztos, hogy magyar, és az olcsó sem olcsó: a dinnyéért, amiért a siránkozó békési termelőnek a dinnyeszövetség tagjai is csak 32 forintot adtak, a városi vásárlónak 100 forintnál többet kellett kicsengetnie.
A feketekereskedelem visszaszorításában nagy lépés lenne, ha mint Nyugat-Európában, csak a nagybani piacon lehetne üzletelni, csak adott időben, és a bejáratnál, kijáratnál adóellenőr. Ennek bevezetését senki nem tiltotta meg a politikának semmikor. Ám amíg a közvetítő kereskedelem tönkreteszi a termelést, a könnyen szerzett pénzből milliárdok maradnak nála – akár a dinnyeszövetséghez, akár a nagybani piacok nepperköréhez tartozik. Ennyiért érdemes a szabályozóknak és az általuk irányított ellenőrzőknek jóban lenni velük.
A káoszban, ahol mindent szabad, mégsincs szabad verseny, a piac láthatatlan keze minden áruosztályban megkárosítja a termelőt, a vevőt és az államot, ezért volna szükség a szigorú szabályozásra, ellenérzésre. Ennek a korlátaira is figyelmeztet egy, a történelmi tapasztalatokat összegző magyar közmondás: a csősz lopja a legtöbb dinnyét.
