Felemelt fők, büszkén dagadó mellkasok – ilyen magyarokat akar látni maga körül Orbán Viktor. Én is. A büszkeség nem jellemhiba, hanem energiát felszabadító állapot. Aki magában nem hisz, abban a világ sem fog.

De ez fordítva is igaz: akiben a világ nem hisz, az magában sem tud. Akihez a külvilágból csak olyan visszajelzések érkeznek, hogy amit addig tett, alkotott, mindaz, ami őt mint egzisztenciát meghatározza, elhibázott volt, azt kár biztatni, hogy merjen nagyobb lenni. Nem fog menni. Ebben az országban mindenki csak kapkodja a fejét, olyan sebességgel változnak a mindennapokat keretbe foglaló szabályok. Az új kormány által kijelölt útnak azon a szakaszán járunk, amit keserű könnyek kísérnek. Egyre-másra veszik el, vonják vissza a juttatásokat, kedvezményeket, amelyek az elmúlt húsz évben szervesültek az életünkbe.

Arról most nem nyitnék vitát, hogy ez helyes-e. Esetenként kell megvizsgálni, ki mit kaphat a közösből, és akiről kiderül, képes ellátni önmagát, attól meg kell vonni a támogatást. Ami miatt mégis óvatosságra inteném a kormányt, az a türelmetlen változtatni akarásban rejlő veszély. Az őrült tempó azokat is elbizonytalanítja, akik nem segélyen tengődnek. Például a magán-nyugdíjpénztári tagokat. Vagy azokat, akiket épp most bocsátanak el a munkahelyükről, a könnyített feltételekkel. Vagy az autótulajdonosokat, akik azt tapasztalják, hogy brutálisan megugrottak a közlekedési szabálysértések büntetési tételei. Vagy az 55 év felettieket, akiktől június végén suttyomban vették el a MÁV-kedvezményüket. Nem sorolom tovább, nincs annyi hely.

Külön-külön egyikkel szemben sem lehet megingathatatlan kifogásokkal élni. Együtt azonban rázuhannak az emberre: bármihez is nyúl a napi rutin során, újonnan felhúzott falakba ütközik. Folyamatosan az orrára koppintanak: bűnös módon éltél, ez így nem mehet tovább! A veszély abban rejlik, hogy ennek az állításnak az igazságtartalma nem tud leülepedni a fejekben, hiszen nap mint nap újabb és újabb minisokkok érnekminket. Nincs idő büszkének lenni,mert azzal a – kormányzati intézkedések által sugallt – érzülettel próbálunk kezdeni valamit, hogy mi itt tízmillióan egy teljesen hamis világot építettünk ki magunk körül.

Húsz év alatt sok kísérletet tettünk, hogy a víz felszínére tapossukmagunkat. Sokaknak ez azt jelentette, hogy – talán csak átmenetileg – némi levegőhöz jutottak. Ebben van gyakorlata a magyarnak, így a kormányváltás sem állította ismeretlen helyzet elé. De nem is tudott kicsírázni a büszkeség, amit Orbánék annyira hiányolnak. Nem volt hozzá tér.

Most sem látszik. Ezért kell ügyelni arra, hogyan adagolják az „ország újjáépítése” során a keserű pirulákat. A csalódottság nagyobb kockázatokat jelent a nemzet számára, mintsem a kormány népszerűségének elvesztését. Büszke polgárokra pillanatnyi politikai kondícióktól függetlenül szükség van. A bűntudat felélesztésére, ébren tartására nincs.