Olyan van, hogy az embert kirúgják, vannak gazdasági kényszerek, miegymások, amelyeket be lehet látni, ha éppen belátó passzban van az ember. De: mi lehetett az a szempontsor, mely kidobta például Bendát, hogy dobják ki. A külpolitikai újságírás viszonylag kevés számú súlyos profijainak egyike. Masszív felkészültség, iszonyatos mennyiségű tapasztalat. Ha felráztad egy buszon, s megkérdezted, mi is a helyzet Laoszban, rágyújtott, s közölte a pontos tényállást. Hír-, külpolitika- és televíziózásfüggő. Ami ugye azt jelenti, hogy ezek működtetik. Nem a sarzsi, a pénz vagy a nyalható fertály. Ilyenformán senkinek nem állhatott az útjában, csak annak legfeljebb, aki nem szeretné, hogy felkészült profik is legyenek a szobában, amikor ő szerkesztőségi értekezletet tart.

Messze vagyunk már attól, amikor a szakértelem bolsevik trükk volt. Ma már amúgy is csak szintetikus úton előállított bolsevikok vannak, akik ráadásul nem értenek semmihez igazán, tehát muszáj más trükkökkel próbálkozniuk.

Ma egyre inkább nem divat, s főképp nem elvárás a hozzáértés. Minden tekintetben igénytelen végrehajtókra van szükség nagy számban, médiazombikra, akik arra vannak kiképezve, hogy részletes előírások, protokollok alapján működjenek. Nem kell tudni, mi a helyzet Laoszban, majd megnézzük a neten, ha kell tudni. Ennek az a lényege, hogy nem kell érteni.

Arra a képességre van szükség, amely az aktuálisan szükséges információkat összegyűjti, s összeszerkeszti a kiadott protokoll szerint. S arra a hitre, hogy az összegyűjtött aktuális információk miatt én már szakértő vagyok.

Ezen a bázison lett egy nagy garnitúra újságíró egyik pillanatról a másikra Kína-barát, míg egy másik garnitúra Kína-ellenes. S közöttük kirándul néhány bölény, néhány Benda, aki – függetlenül most attól, hogy mi az álláspontja, de – érti, hogy miről van szó. Mit neki protokoll. Persze, hogy nem kell az ilyen ember.

Nem most kezdődött ez a folyamat, de mostanra érett be. Félreértés ne essék, ez nem generációs kérdés. A fiatalok között is tudunk Bendákat mutatni, ugyanúgy kis számban, mint az öregek között. Ez karakterkérdés, s ennek a karakternek nem kedvez a korszellem, ha becézhetem így a mai magyar médiavilágot.

Vagyis a közmédiumokban zajló folyamat szépségét nemcsak az adja, hogy milyen higgadtan, kézremegés nélkül ölnek, hanem az is, amilyen sebészi pontossággal vágják ki a testből a súlyos profikat. Tudom, magánügy, de csak akkor vagyok nyugodt, ha elmondom, Benda kirúgását, a Bendák kirúgását kikérem magamnak.