Hírmondók
Magyarországon az elmúlt jó 160 évben tisztességesen gondolkodó ember nyilvánosan soha nem vonta kétségbe, hogy a demokrácia és a sajtószabadság csak együtt létezhet. Sokat elmond a rendszerváltás minőségéről, hogy a magyar sajtó – a megelőző és a következő évtizedeket figyelembe véve – épp a változás éveiben volt a legszabadabb, a legjobb. Érdemes belenézni egy-egy akkori Híradóba: a nyitottságnak, a pluralizmusnak, a médiatisztességnek olyan szintjét képviselik, amit a mai sajtóviszonyokhoz szokott közönség talán értelmezni sem tud.
A sajtószabadságot nem a mostani kormány bontotta le. Csupán bevégzi a munkát, amelyet az ilyen-olyan színű elődei a késve és rosszul megalkotott médiatörvénnyel, a botrányos frekvenciaprivatizációkkal, a hiteldeficites ORTT-vel, a közmédia eszmei és anyagi kifosztásával elkezdtek. De mindenképpen a ma uralkodóké lesz a gyalázat, hogy ők távolítják el az utolsó hírmondóit annak a rövidke kornak, amelyben a közszolgálat világosan elkülönült a pártszolgálattól.
A közrádióban és a köztévében e napokban politikai tisztogatás zajlik: mindenki, aki valamilyen okból felkerült a kormánypárt ellenségtérképére, kapun kívül találja magát. A döntéseknél szakmai, minőségi szempontok még a látszat szintjén sem érvényesülnek. Népszerűbb és takarékosabb közmédiára van szükség – szól a kincstári indoklás kétszeresen belehazudva az adófizető közönség arcába. Mert a közszolgálati adók népszerűsége épp most, a nyílt pártirányítás hónapjaiban zuhant drámaian. Ésszerű létszámgazdálkodásról pedig nehéz beszélni, amikor az „elhajlók” kirúgása megelőzi a műsortervek elkészítését (mihez képest lehet most egy-egy munkatársat fölöslegessé nyilvánítani?), és amikor a kirakatba állított takarékoskodás mögött zavartalanul zajlik a műsorkészítés kiszervezése a „közeli” médiacégekbe.
A szakma hallgat. Politikailag végletesen megosztott, súlyos piaci és foglalkoztatási válságban lévő ágazatról van szó. Itt a munkahelyi érdekharc általában két mondat után eljut a végsőnek szánt érvhez: ha valami nem tetszik, el lehet húzni – a helyedre azonnal találunk embert, feleannyi fizetésért. Ha a tisztességtől és a minőségtől eltekintünk, ez így is van.
A hazug érvekkel palástolt kormányzati hatalomátvétel drágábban működő, átláthatatlan, a politikai igényeket kiszolgáló közmédiát hoz létre, élőben demonstrálva a teljes fegyverzetében alig egy hete élő új médiaszabályozás fennkölt céljainak hamisságát. Azt azonban már Petőfi is tudta, hogy a hatalom nem együgyű – ha a sajtó szabadságára tör, azzal önmaga szabadságát szolgálja. A nemzetét rombolja.