Némi pikantériát kölcsönöz az ügynek, hogy az európai országnak föl kell adnia a szent elvet, amely szerint háborús konfliktus körzetében, pláne diktatúrának nem értékesít fegyvert: a gazdasági pragmatizmus jegyében ugyanis a bahreini szabadságharc leverésében fölöttébb aktív ázsiai hatalmat kisegíti némi tűzerővel.

Persze az idealizmus ritka tünemény a geopolitikai játszmákban, ám a politika amoralitása immár lenyűgöző. A liberális demokráciák lényegében bármilyen hatalommal hajlandók randevúzni, ha pénzügyi érdekeik úgy diktálják. Kurrens a magyar példa: a néhány éve tibeti zászlót lengető Balog államtitkár mélyen hallgat a tüntetők eltüntetéséről, a hazai használatra harcosan antikommunista Orbán miniszterelnök pedig azt kívánta a kínai kommunista diktatúrának: folytassa azt a politikát, amellyel fantasztikus sikereket ért el az utóbbi évtizedekben.

A németek fegyverbiznisze és Orbánék gazsulálása ugyanazon az opportunizmuson nyugszik, amelyért nem kell felelniük a választópolgárok előtt. A többségnek ugyanis elege van a politikából, s csupán nyugalmat és egzisztenciális biztonságot akar. Nem is csoda, hiszen az utóbbi hét politikai hírei hozzávetőleg a korrupció, kémkedés, nemi erőszak háromszögben mozogtak.

A kiábrándultság nyomán kiveszőben a köz ügyeit érintő disputa a társadalomból. Mi több, a világ hírei hovatovább hidegen hagyják a többséget. Föl sem hördül már senki azon, hogy Lukasenka fehérorosz elnök nem tűri a tapsolást, mert az ellenzék is ekképpen fejezi ki elégedetlenségét a rendszerrel szemben. Arra sem figyel senki, hogy Berdimukhammedov türkmén elnök saját szerelmes dalát énekelte el a televízióban ötvennegyedik születésnapja alkalmából,majd a gitárt, amelyen a dalt kísérte, a helyi nemzeti múzeumban helyezte el.

Úgy tetszik: az a nép, amely önerejéből nem képes kiharcolni vagy megtartani a szabadságát, nem számíthat segítségre a szabad világtól. Amíg a regnáló hatalom gazdasági ügyekben partnerként viselkedik, továbbá külpolitikai kérdésekben nem lép föl agresszorként, nem kell idegeskednie.

Éppen ezért nem ildomos mulatnunk a Türkmenisztánból vagy Fehéroroszországból érkező híreken. Akadnak ugyanis országok, ahol ugyanígy nevetnek a magyar politikai rendszeren, amelyben előfordulhat, hogy államtitkári szinten foglalkoznak egy névtelen internetes kommenttel. Ha hozzátesszük, hogy az elképzelt fasiszta rezsim ellen vizionált harc mártírjának jelentkező Karsai József korábbi MSZP-s képviselő többek között orvosa tanácsára állt el az öngyilkosságtól, ami nyilván nem egészséges, akkor alighanem tényleg ideje újragondolnunk helyünk a világban.