Lehet úgy is érvelni, hogy éppen egy radikálisan új programmal, a széles társadalmi közeg megnyerésével kellene mozgósítani a párttagokat a szervezeti reformra. Manapság ugyanis az egész társadalomnak kell üzenni egy új vízió meghirdetésével és ennek révén a társadalmi vérkeringés felgyorsításával a párttagok körül, mert csak a kormánnyal szembeni politikai alternatíva keresése mint tömeges társadalmi elvárás képes egy lebénult pártot megmozgatni. Ha a program megszólítja az egyes társadalmi rétegeket, s azok belátják, hogy az ő problémáikkal foglalkozik, akkor ez megváltoztatja a társadalmi közeget a párt körül is. Egy radikálisan új program elkötelez és ígéretet tesz, hogy gyökeresen „más lesz a politika”, de nem csak a retorika szintjén. Ezzel követelményeket is támaszt a párttal szemben, aminek a napi politikában is meg kell felelni, így a program naponta teszteli a politikusokat is, vagyis a személyes ütközések helyett társadalmi vizsga elé állítja őket.

A demokrácia megőrzése vagy visszaállítása fontos jelszó, de önmagában véve nem valódi program, és nem is mozgósít széles tömegeket, ahogy ez már a legutóbbi választáson is kiderült. Annak hangsúlyozása se elengedő, hogy a Demokratikus Koalíció mint platform és pártmozgalom a demokrácia helyreállítására törekszik, és hogy ebbe minél szélesebb politikai szövetségrendszert akar belevonni. Az ördög megint csak a részletekben búvik meg. Az is a konkrét programtól függ, hogy kik pártolják a pártot és kik a szövetségesek, és valóban nehezen elképzelhető egy olyan sikeres és sajátosan balközép pártprogram a választásokra, ami már eleve a szövetségesek széles körére is kiterjed. Másrészt a Fidesz politikai kudarca ugyan már evidens, de azt még korántsem látni, hogy mi lesz helyette, így a konkrét szakmai programok híján csak a csalódottak tábora növekszik, ahogy ezt ezerszer megírták már. Vagyis félő, hogy a szervezeti változásokra felszólító „gyertek velünk” verbunkosra az az egyszerű válasz érkezik a baloldal táborából, hogy „és mégis, hova?”

Az első közelítésre valóban „kétgyökerű” párt az MSZP, hiszen az „elesettek” és a „modernizálók” két csoportja tényleg felfedezhető az MSZP-ben. A probléma csak az, hogy minden baloldali párt így épül fel, és ezért rögtön felvetődik újra a konkrét kérdés, és akkor nálunk „itt és most” merre kell menni, azaz a társadalmi válságkezelést hogyan kell megtervezni, mert ezt a két „pártot” csak így lehet egyesíteni. A korábbi szocialista kormányok komoly erőfeszítést tettek mindkét nagy társadalmi probléma megoldására, a szociális reintegrációra és az ország felgyorsított modernizációjára, de ez sajnos a legjobb esetben is csak egy becsületes félsiker volt. Ráadásul az MSZP, mint minden baloldali párt manapság tulajdonképpen háromgyökerű. Az elesettek és a modernizálók közé esik ugyanis a baloldal táborának nagy tömege mint a harmadik réteg. A rendszerváltás nyertesei felgyorsított modernizációt kívánnak, és lételemük a dinamizmus, a vesztesei viszont a létbiztonságra vágyakoznak. De a közbeeső rétegek – nevezzük őket jobb szó híján középrétegeknek – dinamikus biztonságot szeretnének, nem kapkodó és előrerohanó, hanem megfontolt, megbízható és fokozatos változásokat, belátható időn belüli átlátható társadalmi progressziót. Ez a leendő pártprogram legnehezebb része, de egyúttal minden más probléma kulcsa is, hiszen ebben összegeződik a másik két csoport elvárása is, ahogy egyben ezek a középrétegek adják a választói bázis zömét is.

A legutóbbi választáson ezek a középrétegek fejezték ki tömegesen elégedetlenségüket a szocialista kormánnyal szemben, s mostanra már a Fideszben is csalódtak. De a belső vitákba merült szocialistáknak most még nincs konkrét programjuk a számukra. Viszonylag könnyű ugyanis egy modernizációs programot meghirdetni a keveseknek, vagy akár szociálpolitikában elkötelezettséget vállalni az „elesetteknek”. De nagyon nehéz a fideszes összeomlás utáni időkre olyan alternatívát ígérni, ami alapvetően a dinamikus biztonságra, a magyar társadalom zömének biztos és fokozatos boldogulására épül, pedig ezen kellene munkálkodni. Az ismert mondás szerint annak a hajónak, amelyik nem tudja, hogy merre akar indulni, semmilyen szél se jó. Itt tart még az MSZP, és ezen a helyzeten keveset segít az, ha a hajó legénységét átszervezik, mert ettől még nem tudja, merre kell hajózni.

Nem kétséges, hogy a „háromgyökerű” baloldali párt konkrét programjának kidolgozása átmenetileg még erőteljesebb vitákat váltana ki, mint az eddigi személyeskedő vagy elvont elveket ütköztető viták. De ez az intenzív vita legalább vezetne valamerre, mert tudni lehetne, hogy merre van előre. A párttagságot erre a konkrét programra tényleg mozgósítani lehetne, hiszen nemcsak Gyurcsány Ferenc várja, hogy új párt legyen az MSZP-ből, hanem egyre türelmetlenebbül sok millió gyalogpolgár, aki végre tudni szeretné, hol van a kivezető út a válságból.

A szerző politológus