Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy a nyugdíjvagyon állami kezelésbe vétele nyomán a bruttó hazai termék (GDP) 81 százalékáról 77-re, négy százalékponttal csökken az államadósság. Mondhatta volna úgy is, hogy csak ennyivel – jórészt azért, mert az elvett megtakarítások tekintélyes részét folyó költségvetési kiadások teljesítésére használják föl és nem az államadósság csökkentésére.

De egyáltalán igaz-e, hogy csökken az államadósság? Ha elfogadjuk a kormányzati vezetők korábbi nyilatkozatait, amelyek szerint a kérdéses nyugdíjalapok eszközei korábban sem képeztek valódi magántulajdont, hanem lényegében állami tulajdont testesítettek meg, akkor most nem beszélhetünk az államadósság csökkenéséről, hanem csupán az eddigi hibás nyilvántartás korrekciójáról. Amelyet mellesleg végrehajthattak volna 1998–2002 között vagy a múlt évi kormányalakítás óta eltelt időben korábban is.

Azonban kétséges, hogy el kell fogadnunk azt, hogy a nyugdíjalapok eszközei mindig is állami tulajdont testesítettek meg, hiszen azok – soksok éven át hatályos jogszabályok szerint – magánnyugdíjak forrását képezték (volna). Mostani államosításuk pedig így sem föltétlenül csökkenti az államadósságot, mert az állam egyúttal nyugdíjadósságot is átvállalt akkor, amikor saját kezelésébe vette őket. A nyugdíjadósságot nem mutatja a Pénzügyminisztérium adósságnyomás-mérője, sőt a maastrichti adósságplafon sem érvényes rá, de attól ez az adósság nagyon is valós. Valós mivoltát jól mutatja egyebek mellett az is, hogy a kormány megígérte: a nyugdíjalapok egykori kedvezményezettjei egyéni nyugdíjszámlákat fognak kapni a társadalombiztosítási nyugdíj rendszerében is.

Ilyen számlák egyelőre nincsenek, és nehéz elképzelni, hogy ha lennének, miképpen lehetne őket beilleszteni a társadalombiztosítás felosztó-kirovó rendszerébe, amelyben a kifizethető nyugdíjak összegének, ugyancsak kormányzati vezetők nyilatkozatai szerint, szigorúan igazodnia kell a járulékbevételekhez. Ezért azok a nyugdíjak, amelyeket az egykori jogosultak az elrekvirált magánnyugdíjalapjuk pótlásaként majd kapnak, lehetnek kisebbek is meg nagyobbak is annál, amennyit ők egyébként (nyugdíjalapjuk további kamatoztatásával, tőzsdei forgatásával) kaptak volna. De senki sem tudja, sőt a jövőben sem fogja tudni, hogy milyenek lettek volna a hozamok, így azt sem, hogy menynyit kaptak volna.

Azt is csak később fogják megtudni, hogy mennyi társadalombiztosítási nyugdíjat kapnak. Amivel a másik oldalon az is kiderül, hogy az állam mennyi nyugdíjadósságot vállalt át, és így már csak egy olyan diszkonttényezőre lesz szükség, amelyet legalább két szakértő elfogad; ezzel gyerekjáték lesz kiszámítani azt, hogy mai értékben hány forintot jelentenek az akkori nyugdíjak, vagy akkori értékben hány eurót, jüant vagy egyebet jelentenek a most államosított nyugdíjalapok. Tehát akkor majd a kifizetett nyugdíjakból kiszámolható lesz az átvállalt nyugdíjadósság, és „közös nevezőre” lehet azt hozni az államosított nyugdíjalapok eszközeivel. És ha a két összeg nem lesz egyenlő, akkor meg lehet majd állapítani, hogy az államosítással csökkent vagy nőtt-e az államadósság.

A szerző közgazdász