A devizában denominált lakáshitelek 700 ezresre becsült állományából a hírek szerint 110 ezer esetben nem képes a hitelfelvevő eleget tenni – a devizakamatok és az alacsonyabb forintárfolyamok által nagymértékben megemelkedett – törlesztési kötelezettségeinek. Ez szociális szempontból szörnyű helyzet, a középosztály drámai mértékű egzisztenciális sebezhetőségét tükrözi. Az árfolyamproblémáról azért kell(ene) érdemben beszélni, vitatkozni, mert egyrészt, Magyarországon a globális válság begyűrűzése előtt kitört egy heves valutaválság, aminek következtében különösen legyöngülve kellett szembenézni a válság terheivel; másrészt, Magyarország valamikor mégis csak az eurózóna tagja lesz, és a forint–euró átváltási arány egyszer és mindenkorra meghatározza a nyugdíjaink nagyságát – de a versenyképességi pozícióinkat is.

Róna Péter egy ideje körbejárja a magyar sajtót azzal a véleményével, mely szerint a lakossági devizahitelek „hibás termékek”, ezért a devizában denominált lakáshitelekben keletkezett kedvezőtlen kamat- és árfolyam-alakulásból származó károkat teljes egészében a bankoknak kell vállalniuk – egyben meg kell szüntetni (csak a lakossági?) devizahitelezést. Ezeken a hasábokon (A devizahitelezésről, 2011. június 17.) elemzését az alábbi konklúzióval zárta: „A devizahitelezés azért hibás, mert a benne rejlő árfolyam-ingadozás lehetetlenné teszi a hitelbíró képesség korlátainak betartását. Az óriási méretű ingadozás figyelembevétele vagy a képességnél jóval kevesebb hitel folyósítását teszi szükségessé, mint amennyi a forinthitel esetében lehetséges lenne, vagy annak negligálása a hitelbírás határát meghaladó kötelezettséget eredményez. (…) a felelősség jogilag is számon kérhető meghatározása nélkül inkább elmaradottságunk állandósulására, mint a szakmai teljesítmény színvonalának emelkedésére számíthatunk.”

Korábban egyetértettem Róna Péternek az MNB monetáris politikájával kapcsolatban megfogalmazott bírálataival, a magas kamat + erős forint káros hatásairól kifejtett kritikájával. Magam ma is úgy gondolom, hogy e nélkül az elhibázott monetáris politika nélkül nem alakulhatott volna ki ez az abszurd helyzet, amikor egyes háztartások szociális válsághelyzete határozza meg az optimális árfolyamról vallott véleményünket. Nem tudom ugyanakkor értelmezni a „devizahitel hibás termék” állítást – főként nem abban az általánosított formában, amit Róna Péter fenti mondata állít. Róna Péter javaslatát sem kizárólag azért tartom megvalósíthatatlannak és célszerűtlennek is, mert a nemzetközi pénzügyekben ősi szabály: „a cipőfűzőt húzni lehet, tolni nem!” Magyarán: ha a hitelfelvevők egy idő után – akár a körülmények kedvezőtlen változása okán –képtelenek a hitelt visszafizetni, egyoldalúan nem alakítható át a hitelszerződés.

Amióta vannak határon átívelő gazdasági tranzakciók vannak devizahitelek is. Amikor egy gazdasági szereplő – akár az állam, akár vállalatok, akár háztartások – devizahitelt vesz fel, akkor az árfolyamkockázatot mindig a hitelfelvevő állja. A banknak érdeke mérlegelni, hogy a hitelfelvevő a futamidő teljes ideje alatt képes-e eleget tenni kötelezettségeinek, mert a kamatra tart igényt és nem a jelzálogjog érvényesítésére. A hitelfelvevőnek ugyanúgy érdekében áll mérlegelni a kamat- és árfolyamkockázatot – másképpen nem lehet biztos abban, hogy a futamidő végéig teljesíteni tudja törlesztési kötelezettségét – ellenkező esetben elveszíti a fedezetként felajánlott ingatlant. A hitelszerződés a két fél szabad akaratából jön létre: a hitelfolyósító és a hitelnyújtó egyaránt előnyösnek véli a szerződést, amikor aláírja. Az aszimmetria abban rejlik, hogy a megváltozott körülmények terheit kizárólag a hitelfelvevő viseli. Ezt a helyzetet el lehet ítélni, a bankokat lehet vég nélkül kritizálni (van is miért), de nem kötelező a hitelt fölvenni sem.

A devizaalapú lakáshitelezés magyarországi problémáit nem célszerű egyoldalú megoldással rendezni. A hitelfelvevők terhein ésszerűen könynyíteni kell, hiszen százezer (!) lakáshitel bedőlése sem a bankoknak, sem a hitelfelvevőknek, sem az ingatlanpiaci szereplőknek nem érdeke. A hitelfelvevők állami megsegítése sem lenne problémamentes: miért fizessenek az adófizetők azért, hogy más adófizetők kedvezményeket élvezzenek – akár felelőtlen hitelfelvételükkel kapcsolatban is? Ha most az adósok speciális kedvezményekhez jutnak felelőtlenül felvett hiteleikkel kapcsolatban, akkor semmi sem ösztönzi a hitelfelvevők felelősségteljes magatartását a jövőben sem!

Róna Péter arról is elfeledkezik, hogy a devizahitel még így is olcsóbb volt, és ma is olcsóbb (!), mint ha azonos összegű forinthitelt vettek volna fel a hitelfelvevők! Minden szereplő azt hitte, nyer – de a 2008-ban kitört globális válság átrendezte a világgazdasági viszonyokat: mindenütt, minden devizában emelkedtek a kamatlábak; váratlanul és váratlan mértékben erősödött a svájci frank: az eurózóna bizonytalanságai miatt a piaci szereplők bizalmukat az ötszáz éve legbiztosabb európai devizába vetették – ennek keserű levét isszák a hazai lakáshitel-felvevők.

A megoldásnak komplexnek kell lennie, az államnak, a bankoknak és az adósoknak egyaránt részt kell vállalniuk a többletterhek viseléséből.

A szerző közgazdász