Haladék Európának

Kisebb földmozgást regisztrálhattak tegnap több európai nagyvárosban: semmi komoly, csupán egy jókora görögdinnye gördült le az európai döntéshozók melléről. Na végre, sóhajtottak fel, a görögök észhez tértek, az athéni parlament megszavazta a nadrágszíj radikális meghúzását. Jutalmul már utalják is a 12 milliárdot, amivel szeptemberig kihúzza az ország.

A görögök persze nem így látják. Rossz az imázsunk, panaszkodnak, mert a németek elterjesztették, hogy lusták vagyunk. Az Akropolisz mellett a befejezetlen házakat tartják az ország jelképének: pedig csak a kreativitás jele, ezek után ugyanis nem kell adót fizetni. A görögök nem tűnnek hálásnak az újabb európai hitelért, sőt. Elvégre rájuk kényszerítenek egy olyan kényszerzubbonyt, amitől mindig is menekülni akartak. „Európa ma arról szól, hogy a nagyhalak megeszik a kicsiket” – twitterezte egy kétségbeesett görög asszony. „A szocialisták kiárusították az országot a bankoknak” – üzente egy másik.

Az már biztos, hogy Brüsszel népszerűsége nem fog nőni a délvidéken. Ráadásul a hitele is inog: az uniós vezetők hónapokig magyarázták, hogy ha nincs megszorítás, nincs hitel. De az utolsó pillanatban kiderült, készült B terv is. Athén végül belement az alkuba, de nem biztos, hogy lesz ereje lenyomni a csomagot a lakosság torkán. Brüsszel arról beszél, hogy az eurót védi. A görögök meg arról, hogy ilyen áron kell-e nekik Európa.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.