Ugyanazon a napon, amikor Orbán Viktor Magyarország uniós elnökségének brüsszeli záró sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy az Európai Unió most erősebb, mint fél éve volt, s amikor a sanghaji pavilonincidensért – enyhén szólva – retirálva fogadta a kínai kormányfőt, tehát múlt pénteken, tetézve a görög pénzügyi válságot, de attól korántsem függetlenül, egyetlen kósza hír elég volt, hogy megremegjen az olasz bankrendszer. Fel kellett függeszteni a UniCredit és az Intesa Sanpaolo részvényeinek kereskedését a milánói tőzsdén, miután papírjaik napi limittel gyengültek.

Szem előtt a tőzsdemutatók

A szakértők találgattak, és a Reutersnak azt mondták: alighanem José Manuel Gonzalez-Paramo, az Európai Központi Bank kormányzótanácsának egyik tagja indította el a lavinát, amikor azt mondta: még nincs vége az euróövezeti válságnak. Ugyanakkor „érett be” a Moody’s hitelminősítőnek az a csütörtöki figyelmeztetése, miszerint ronthat olasz bankok egy csoportjának a besorolásán. Futótűzként terjedt a hír: leminősítik Olaszország adós besorolását. Mindez nemcsak azt jelzi, milyen hatása lehet a globalizált világgazdaságban néhány kósza mondatnak, hanem főként azt: mennyire idegesek a nemzetközi pénzpiac szereplői. Van is rá okuk.

Most éppen a görögök miatt lett ismét akut az euróövezet állapota. A szakértők zavarodottak. A múlt pénteken két magyar tévécsatornán, két komoly közgazdásztól lehetett egymásnak homlokegyenest ellentmondó, ám igen határozott véleményt hallani. Az egyik szerint elkerülhetetlen, hogy Athén kilépjen az euróövezetből ingatag romokat hagyva maga után, a másik ezt lehetetlennek tartotta, épp a romok miatt. Az unió e héten – az euróövezeti pénzügyminiszterek július 3-i csúcsértekezletéig – viharos napok elé néz. Mindenekelőtt Görögország miatt, ahol szerdán szavaz a parlament a minden eddiginél keményebb megszorításokról, amelyek ellen 48 órás általános sztrájkot hirdettek.

Vasárnap egy bécsi konferencián megszólalt Soros György is, aki még szokásos szkepticizmusán is túlment: az EU az összeomlás szélén van, elképzelhető, hogy „valamelyik” ország kiválik az euróövezetből.

A bécsi rendezvény témája amúgy a liberális demokrácia jövője volt. Annak a liberális demokráciának a jövője, amelynek egyik alapvetése, hogy minden rendszernek magában kell foglalnia a korrekció lehetőségét. „Az euró létrehozásakor nem számoltak korrekciókkal. Nem voltak rendelkezések arra nézve, hogy valamely ország elhagyja az euróövezetet, pedig ez a jelenlegi körülmények között valószínűleg elkerülhetetlen” – kritizálta az uniót Soros, és „B” tervet sürgetett. Ennek hiányával magyarázta, hogy bár az euró fennmaradása mindenkinek érdeke, a kormányok mégis ragaszkodnak a fennálló helyzethez, ahelyett, hogy orvosolnák az alapvető hibákat.

Az euró a különbségek mélyülését okozta ott, ahol konvergenciát vártak tőle – mondta, a spanyol és a német versenyképesség színvonalát összehasonlítva. Soros nyilván értesült róla, hogy az amerikai hitelminősítőknek a 2008-as válságban játszott szerepével elégedetlen európai pénzügyi központok független euró pai hitelminősítő létesítéséről egyeztetnek, mert erőteljes intézkedéseket javasolt, amelyeket a „krízis talán most kikényszeríthet”. Az EU létrehozhatna nagyobb közös központi költségvetést az áfabevételekre vagy a pénzügyi tranzakciókra kivetendő adók egy részéből, intézményt alakíthatna a bankok garantálására és megháromszorozhatná mentőalapját ugyancsak az adóbevételekből. Az unió nagy hiányossága, hogy van ugyan közös bankja, de nincs központi kincstára, pénzügyi irányítása, azaz pénzügyminisztériuma és költségvetési politikája sem. Az euró megmaradásának feltétele a politikai unió, mert az európai integráció „kifogyott a lendületből”, és jelenleg az integrációval ellentétes folyamat zajlik. Európa választás előtt áll, hogy nemzeti vagy európai szinten kezeli-e a helyzetet.

A beszélgetés egy másik résztvevője, Guy Verhofstadt volt belga miniszterelnök, az Európai Parlament liberális frakciójának vezetője csatlakozott Soroshoz, s egyfajta Európai Egyesült Államokat vizionált. Ennek kulcsa a vezetők közvetlen választása mellett egy közvetlen európai adó lehetne, amely érdekeltté tenné az EU polgárait az uniós politika formálásában. Verhofstadt azért nem egyszerűen álmodozott a jövőről, mert racionálisan azonnal szóvá tette, hogy hiányzik az EU-ban a valódi politikai vezetés, ehelyett a tagállamok politikusai részéről egyre gyakrabban találkozni nacionalista és populista érvekkel, olyan nézetekkel, amelyek „megpróbálják elhitetni az emberekkel, hogy nemzeti keretek között lehetséges megoldást találni” a problémákra.

Hogy mennyire nem lehet, azt a napokban – nyilván nem függetlenül a kínai kormányfő európai körútjától – megszaporodott kínai nyilatkozatok erősítették meg. Még szombaton a kínai miniszterelnök, Wen Jiabao Budapesten maga mondta: Kína hosszú távú befektető marad az európai adósságpiacon, kész segíteni Európa munkáját a gyors kilábalásért és a stabil növekedésért. Hogy aztán Londonban még hozzátegye: Kína „bizonyos összegű” magyar kormánykötvényt vásárol, így nyújt segítő kezet Magyarországnak egy olyan időszakban, amikor az nehézségekkel küszködik. Ugyanezt fogjuk tenni más európai országokkal is – nyilatkozta a BBC-nek.

Wen Jiabao még úton volt a brit fővárosba, amikor a kínai vagyonalap elnöke megszólalt Pekingben: nemcsak az eurót nem kell féltenie az uniónak, de ők abban is hisznek, hogy a görög válság is hamarosan megoldódik. Kína számára az euró vásárlása hosszú távú stratégia, nem befolyásolják rövid lejáratú problémák – mondta Laurence Lau, a China Investment Corporation elnöke. „Nincs ok aggodalomra, az euró nem fog szétesni” – idézte egy pekingi konferencia közben tett nyilatkozatát a Reuters. Aztán a hét végén megszólalt a kínai külügyi kormánytanácsadó testület, a China Institute of International Studies elnöke, Qu Xing is, aki úgy vélte, Kína „tudatában van, milyen kockázatos euróövezeti államadósságot venni, de ezt Európa támogatása egyik formájának tekinti”. Kína együtt dolgozik az Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal, hogy egyetlen EU-tagország adósságát se kelljen átalakítani, mert az nemzeti csődöt jelent, ami „rombolólag” hatna az euróra. A kínai kormányfő pedig egyértelműen fogalmazott a BBC-nek: erős, kiegyensúlyozott és fenntartható növekedésre van szükség a világgazdaságban, és Kína „megfelelő szerepet kíván játszani” e cél elérésében. Világos beszéd, amelynek súlyt a kínai devizatartalék ad, több mint hárombillió dollár értékben. Erre jön még, hogy Peking finanszírozza az amerikai adósság döntő részét. Kína persze – bizonyos határig – félti az uniót: könnyebben tud tárgyalni egyesült európai csúcsszervekkel, mint törpe piacokkal, másrészt távlati egyensúlyra törekszik az Egyesült Államok, Európa és Ázsia között.

Fényévekre vagyunk már a kínai piacok tornacipős-pamuttrikós világától, és ne gondoljuk, hogy Pekingben elfeledkeznek a saját érdekeikről, s csupán emberbaráti jótékonyság dolgozik bennük, amikor fel- és elismerik, hogy a stabil világgazdaság stabil Európát feltételez, s hogy ezért annyira készek mindent megtenni, hogy Európa tétlen maradhat, s ölbe tett kézzel várhatja a felmentő bankátutalásokat. Abban bízhatunk, hogy arrafelé világosan látják, pusztító tájfunokat tudhat gerjeszteni néhány csapdába esett európai lepke szárnycsapdosása is. Közben pedig mind világosabb vonalakkal rajzolódik ki Peking kőkeményen racionális jövőképe a világról, s Kína abban játszott feltétlen vezető szerepéről.