Miután Orbán Viktor túlfűtött hatalom- és szeretetvágyán túli harmadik dimenzióját –egyre fokozottabb küldetéstudatát –említettem, az a kérdés is felmerült, mi az a profetikus küldetés, amit magára vállalt. Talán mindkét kérdésre megtalálhatjuk a választ a múlt évszázad két nagy ellenutópiá jában (dystopiájában): Aldous Huxley Szép új világ és George Orwell 1984 című regényében.

Elképzelhető, hogy Orbán Viktor valóban hiszi: amit nem tudtakmegvalósítani az istentelen kommunizmusban, Isten segedelmével megvalósítható a kétharmados centrális hatalomra épült, új, szakrális nacionalizmus szép új világában? Ahogy Lenin és Sztálin is tudta, hogy a kommunista utópia (valójában ellenutópia) nem valósítható meg kesztyűs kézzel, az orbáni elhivatottság is ökölre fogja a gyeplőt. És nem csak a bolsevikok tudták, hogy egy utópia nem létezhet elszigetelten: a szeretet utópisztikus világában hívők is katolikusnak – egyetemesnek – nevezték el egyházukat, és feladatuknak tartották, hogy az általuk megálmodottat az egész világra kiterjesszék. Orbán Viktormeggyőződése, hogy az ő útját is egy igaz útként ismeri fel a világ. Valójában ő szerényebb a pápáknál: csak Európa prófétájának tartja magát. Legalábbis egyelőre. Abban is szerényebb például a közelmúlt egyik nagy profetikus vezérénél, hogy nem ezeréves, csak negyvenéves birodalomban gondolkodik (egyelőre), vagy legalábbis csak erre utal (egyelőre),még ha sokan úgy vélik is, hogy egy örökkévalóságra akarja bebetonozni eszméit.

Hogy miért juttatja mindez eszembe Huxley Szép új világát? Tulajdonképpen könyvének nem ez az eredeti címe – a magyar címmel sohasem tudtam megbékülni –, hanem egy Shakespeare-idézet: Brave New World, amely – legalábbis számomra –ezerszer többet mond. Persze értem a „szép” iróniáját is, de a nagyon gazdag értelmű brave sok szinonimájának –közéjük tartozik a daring és a courageous (bátor, merész, vagy akár vakmerő) éppúgy, ahogy a perilous vagy precarious (veszélyes, vészterhes – például: brave situation = szörnyű, veszedelmes helyzet) is – a „szép” egyetlen szinonimája sem jön a közelébe sem.

A már kimondottak és részben (visszamenőleg is) megvalósítottak, valamint az a jövő, amely a hetek alatt átpasszírozott, majd foltozgatott alaptörvényből kiolvasható, továbbá a szakrális nacionalizmus újjászületése a még ironikusan sem szépnek nevezhető brave új világ rémét vetítette lelki szemeim elé az 1984-gyel egyetemben, amelyről már úgy véltük, magunk mögött hagytuk.

Az 1948-ban elképzelt, másfél emberöltönyire lévő, 1984-re datált jövő végül is kifulladt hat évvel a megjövendöltek után, 1990-ben. Orwell regénye azonban a mindenkor fenyegető oligarchikus-diktatórikus törekvésekről szól, és aNagy Testvérmár figyelminket: vonalkódos válaszainkból kész kiolvasni gondolatainkat, vágyainkat. Vagy amit majd ami remé nyeink- és vá gyainkként állít elénk, valósít meg. 1984-et magunk mögött tudhatjuk, de reinkarnációjával szembe kell néznünk, helyesebben szegülnünk, ha nem akarjuk, hogy elnyeljen minket, talán reménytelenebbül, mint ahogy 1984-ben elképzelhető volt. Orbán Viktor ugyanis tanulhatott az akkor jövőnek képzeltmúltunkból: ő aligha fog megelégedni a „napi két perc gyűlölettel”, miután a nyolcéves, szinte folyamatos gyűlöletkeltés meghozta kétharmados gyümölcsét. És ha a közellenségként a nép elé tárt valahai ellenfélből nem mernek (vagy már nem lesz értelme) mártírt csinálni, mindig ott van bűnbaknak egy Goldstein, pláne most, hogy már deklaráltan háborúban állunk. Az eredetivel szemben a mostani Nagy Testvér nem volt rest megnevezni, kivel szemben kell háborúskodnunk: az államadósságot kell legyőznünk, mert ha nem, az győz le minket. Hogy hányan pusztulnak el, hányak jogait csorbítjákmeg, vonják el annak nevében, amit ők háborúnak mondanak, azt egyik Nagy Testvér sem mondja ki, de tudjuk, hogy a háború célszerű: fenyegető árnyában sok mindent meg lehet tenni (lásd holokauszt), amit békeidőben nem. Akár statáriumot is hirdethetnek, ha nem azonnali kivégzést, csak azonnali vagymegkönnyített elbocsátást tesz is lehetővé.

Persze Orwell Állatfarmjából is találhatnánk idevágó jóslatokat. Egy ilyen próféciajóslat egyáltalán nem jött be. Schmidt Mária a Népszabadság 2006. december 15-i Politika és erkölcs című írását ezekkel a szavakkal fejezte be: „Hazánk szétesőfélben van. Nagy a felelősségük azoknak, akik a közmegegyezés utolsó lehetőségeit is elszalasztanák, csak hogy Jones vissza ne jöjjön. Nem fog. De Gyurcsány még itt van.”

A szövegből nyilvánvaló, hogy Mr. JonesszalOrbánViktorrautalt Schmidt Mária, de ő visszatért. Gyurcsány valóban itt van, de őt alaposan megtépázták a farm állatai. Örök ellenségei éppúgy, mint akik valamikor tőle remélték a kibontakozást. Persze miután a többi állat a földre teperte, mindig a szamarak rugdossák a legnagyobbakat abba, akitől nemrég a megváltást várták, de akit ésszel fel nem érhetnek.

A baj ott van, hogy nem hiszünk az utópiákban, és nem tanulunk az ellenutópiákból.

A szerző közíró