Viszont talán könnyebben fel lehetne dolgozni a tragédiát. Valós indíték nélkül elveszíteni egy életerős fiatalembert – ez túllép a racionalitáson, amire csak túláradó érzelmekkel lehet reagálni. Nagyjából másfél percig tartott, amíg Raffael Sándor előbb vesén döfte, majd szíven szúrta Marian Cozmát. Egy embert, akit korábban soha nem látott, akiről nem is hallott, akit a bűntény után is csak „magas csíkos pólósként” emlegetett. A veszprémiek reakciója érthető: a rajongásig szeretett kézilabdás ikonokat „családi körben” gyalázták meg.

Az elmúlt két és fél évben azonban a Cozma-ügy az értelmetlen erőszak szimbólumává vált: ezért válthatott ki a kocsmai verekedésből késeléssé fajult incidens valószínűtlenül heves érzelmeket a bakonyi város határain túl is. A ma záruló büntetőper során ugyanakkor kiderült, hogy az ikonok sem egyformán fényesek. A halálra szúrt Cozma mellett emberségből vizsgázniuk kellett a kézilabdásoknak is. Köztudott, hogy a szerb Uros Vilovski a hátán cipelve vitte kórházba az egyik csapattársát, Ivan Pesicset, akit ezzel megmentett az elvérzéstől. A tárgyaláson azonban arra is fény derült, hogy ezt megelőzően az életveszélyes sebtől támolygó Pesics egy másik csapattag segítségét is kérte. Az illető belemutatott a sötét éjszakába: „Arra van a kórház!” – mondta, majd sarkon fordult, és hazament. Ekkor bukkant fel Vilovski. Hogy helyreállítsa a világ rendjét. (A szerk.)