Sokat kell még tenni ahhoz, hogy az élelmiszer-biztonság az egész világon garantált legyen. Ehhez elengedhetetlen a FAO megújítása és megerősítése, a környezeti szempontból is fenntartható mezőgazdasági gyakorlatok megszilárdítása – főként a családi gazdaságoké –, és mindennek tudatosítása a társadalomban. Szükségesek az erőteljesebb nemzeti intézkedések, a döntéshozatal decentralizálása, hogy az egyes országok, főként a fejlődő világ szereplői, nagyobb szerephez jussanak.

Graziano da Silva bebizonyította rátermettségét e feladat ellátására. A FAO aligazgatójaként, valamint Latin-Amerika és a Karib-térség regionális képviselőjeként, a „Latin-Amerika és Karib-térség Éhség Nélkül” kezdeményezés élére állt, mely lehetővé tette, hogy a régió országai a világon elsőként vállalhassák, hogy 2025 előtt felszámolják az éhínséget. Központi szerepet vállalt a FAO és az ENSZ égiszén belüli hivatalok közötti egyeztetési folyamatokban, úgy mint: a Latin-amerikai Gazdasági Bizottság (ECLA), az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP) és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO); valamint további nemzetközi szervezetekkel való együttműködésben, mint a Mezőgazdasági Együttműködés Amerika-közi Intézete (IICA) és az Amerikai Államok Szervezete (OAS). Graziano da Silva szakmai pályafutását a vidékfejlesztésért folytatott harc, és az éhínség elleni küzdelem jellemzi. Ezeket a törekvéseket a Brazíliában kidolgozott és 2003 óta véghezvitt éhínség és alultápláltság elleni sikeres politikai programok példázzák a legjobban. Az ő közreműködésével jött létre a „Fome Zero” (Zéró Éhség) elnevezésű program, amely 5 év alatt 24 millió brazil számára tette lehetővé, hogy kiemelkedjen a mélyszegénységből. Ezenkívül 25%-kal csökkentette az országban az alultápláltságot, amihez a brazil GDP mindössze 0,5%-át használta fel.

A program, amit világszerte az egyik leghatékonyabb éhínség elleni stratégiaként ismernek el, négy alappillérre épül:

1. Közvetlen élelemhez jutás biztosítása („Családi Kassza”, iskolai étkeztetés – Országos iskolaétkeztetési program (PNAE); közétkezdék; élelmiszerbankok; víztárolók stb.)

2. A családi gazdaságok megerősítése (Országos program a családi gazdaságok megerősítéséért – PRONAF; Termésgarancia program – Garantia-Safra; Családi Gazdaságok Biztosítása; Családi gazdaságokból származó élelmiszerek felvásárlására irányuló program – PAA)

3. Jövedelemteremtés (társadalmi és szakmai képzés; összetartó gazdaság és produktív befogadás; Konzorcium az élelmiszer-biztonságért és a helyi fejlődésért – CONSAD; Közösségek Produktív Szervezete; Együttműködések Fejlesztése; Célzott Produktív Mikrohitel.

4. Társadalmi Összhang és Mobilizáció (önkéntesség és adományok; szociális ügyekkel foglalkozó köztisztviselők képzése; társadalmi mobilizáció és állampolgári oktatás; szociális ellátással kapcsolatos tájékoztató központok – CRAS)

Brazília eddig is jelentősen hozzájárult a FAO sikeres működéséhez. Josué de Castro professzor fontos szerepet töltött be a szervezet életében, valamint a témában alapműnek számító a Geografia da Fome (Az éhínség földrajza – Rio de Janeiro, 1946) és a Geopolítica da Fome (Az éhínség geopolitikája – Rio de Janeiro, 1951) könyvek szerzőjeként vált ismertté. Az első írás úttörő tanulmány a brazil éhínségről, míg a második könyv az egész világot érintő éhínség elemzése.

A FAO-t azért hívták életre, hogy garantálja az élelmiszer-biztonságot a Földön. Az erőfeszítések és a fejlődés ellenére ezt a célt még nem sikerült elérni. A szervezet megalakulása után több mint hatvan évvel, a világon minden hetedik ember továbbra is éhezik. Ezért olyan fontos, hogy a FAO hatékony intézkedésekkel számolja fel az éhínséget, népszerűsítse a fenntartható vidékfejlesztést, erősítse a déli országok közötti együttműködést, a nemzetek közötti tapasztalatcserét és szolidaritást. Alapvető fontosságú a családi gazdaságok megerősítése, és olyan politika folytatása, mely biztosítja, hogy a gazdálkodók továbbra is a földeken dolgozzanak. Javítani kell a termelői infrastruktúrát, lehetővé kell tenni a hitelhez jutást, a szakmai segítséget, a minőségi szakképzés elérését. Minél előbb fel kell ismerni a kis- és középtermelők szerepét a biodiverzitás, a vidék integritása és az élelmiszer-biztonság védelmében. Ezt a gyakorlatot kell összekapcsolni a nemzetközi együttműködés elmélyítésével, főként a hasonló földrajzi és éghajlati adottságú országok esetében.

Ez az út biztosítja, hogy a világ népessége – mely a század közepére elérheti a kilencmilliárd főt – hozzájusson az általa egyre nagyobb mennyiségben igényelt egészséges élelmiszerhez. Graziano da Silva alkalmas arra, hogy szembeszálljon ezzel a kihívással.

A szerző közgazdász