Alkotmánybírák, munkára fel!

Június 17-i írásukban (Az AB-nek még maradt kicsi ideje) Bába Julianna, a Stabilitás Pénztárszövetség elnöke nyilatkozott, hogy még várnak az Alkotmánybíróság döntésére a magánpénztárak ügyében. Az elnök asszonynak igaza van, az egyik legfontosabb, legsötétebb kérdés még nyitott: nevezetesen a magánnyugdíjpénztárakban maradók vállalati járulékbefizetésének jövőbeni elkobzása az állam részéről. Ennek alkotmánysértő voltának elbírálásához – laikus megítélésem szerint – nem is kellenek bonyolult vizsgálatok: az Alkotmánybíróságnak mielőbb döntést kell hozni e szakaszmegsemmisítéséről. Ezzel egy időben kell újra megnyitni (legalább három hónapra) a magánpénztárakhoz való visszatérés lehetőségét, hogy azoknak, akik csak a fenti, zsaroló jellegű korlátozás miatt tértek át az állami rendszerhez, legyen módjuk visszatérni a magánpénztárakhoz.

Csak így válik igazzá a kormány által hangoztatott „szabad választás” elve.

Egyébként azon morfondírozni, hogy „gazdasági szükséghelyzet” állt-e fent, ma már nevetséges. Még a magánpénztári megtakarítások bekebelezése előtt a kormány ötszázmilliárdért részvényeket vásárolt, és további 5-600 milliárdos adóajándékot adott klientúrájának. A rabolt pénz majd 40 százalékát ostobaságokra szétszórták! Így viselkedik valaki gazdasági szükséghelyzetben?

Ezt senki sem állíthatja…

Bauer Péter Budapest

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.