Ha mi írtuk volna Párizs és Brüsszel között ingázva a vonaton az új magyar alaptörvényt, mi is idegesek lennénk és felháborodottak, hogy a magyar joghoz mit sem értő szakértők kritizálják a munkánkat.

Azért azon eltűnődnénk egy pillanatra, hogy vajon írhattunk volna-e jobb alaptörvényt, ha hagyományos módon járunk el, ha más hozzáértőkkel, tudósokkal, tőlünk eltérő nézeteket valló politikusokkal ütköztetjük az elképzeléseinket. De ez egy fülkeforradalmi alaptörvény, márpedig a forradalom, mint tudjuk, rendkívüli helyzet, amely zord körülmények között is alkotni képes, rendkívüli embereket kíván. Akik nem költenek milliókat szakértőkre, nem rendelnek tanulmányokat jogtudósoktól, akik képesek néhány Párizs–Brüsszel-retúrjegy árából kihozni azt, amire más országok alkotmányozói hónapok, ha nem évek alatt milliókat költenek euróban. Megértjük hát, hogy Szájer József az egész ország nevében felháborodik, micsoda igazságtalanság történt vele, amikor a velencei bizottság kritikával illette ingázó alkotmányozása végtermékét. Na persze nem úgy egyetemlegesen. Vannak részei, amelyekről Szájer szerint is elismeréssel szólt a testület. A többi részét pedig csak azért kritizálták, mert ezek ott, Velencében nem értik a magyar jogot, nem ismerik az ország sajátosságait.

Csak az európai jogot és normákat ismerik, és – Szájer pechére – azokból kiindulva mérik minden tagállam alkotmányozóinak teljesítményét. (A szerk.)