Kíváncsi vagyok, hogy az immáron forradalmivá bővített alkotmánybíróság mikor tárgyalja majd az Eötvös Károly Intézet beadványát, amely a szociális törvényt támadja meg, mondván, „lehetővé teszi az önkormányzatoknak, hogy megalázó segélyezési feltételeket állapítsanak meg, így például ellenőrizhetik a segélyért folyamodók ápoltságát, illetve a fehérneműk tisztaságát”.

Az intézet Várbalog község példáját hozta fel, ahol az önkormányzati rendelet előírja, hogy legyen a kérelmező ingatlanán rendes kerítés, odabent naponta takarított fürdőszoba, vécé, kimeszelt szoba, maga a kérelmező pedig rendesen mossa meg mindenét, nyakát, fülét, micsodáját, miként inge, gatyája is frissen mosott és ropogós legyen.

Ez nem vicc. Fölmentem én is Várbalog honlapjára, elolvastam, hogymindössze négyszáz lelkes faluról van szó az osztrák határ mellett, ahol nagyokat lehet kirándulni, és virágzik a hérics, majd a következő oldalakon, hogy a segély kifizetéséhez „az ingatlanban lakó összes személy vonatkozásában a személyi higiénia biztosítása rendszeres tisztálkodás által, valamint a személyi ruházat folyamatos napi szintű tisztán tartása és tiszta helyen való tárolása szükséges”.

Jó, nem úgy van ez fogalmazva, hogy az elöljáróság nem tűr el szaros gatyát és retkes nyakat, hanem finoman, szépen rávezeti a polgárt, hogy mit kell tennie, ha nem akar éhen halni.

Itt azonban meg kell állnunk kicsit. Mint jeleztük, az osztrák határ közelében vagyunk, nem pedig a most már hivatalosan is ezerszer elátkozott kéregetős, lopkodós, dolgozni nem akaró Szabolcsban vagy Borsodban, ez itt a civilizációval és az emberi jogok tiszteletével átitatott nyugati vég. Mosodai múltamból kifolyólag viszont azt is tudom, hogy Magyarországon az ágy- és testi fehérnemű tisztasága egyáltalán nem függ viselője földrajzi és társadalmi helyzetétől: annak idején, a lágymányosi mosoda indításakor egy indiai mérnök mondta, hogy ő még ennyire koszos ágyneműket és törülközőket sehol a világon nem látott; nem mondtuk meg neki, hogy a próbaüzemhez a fényes és tehetős budai körzetekből érkezett a szennyes. Akár arra is kilyukadhatnék tehát, hogy rendben van, mutassa meg minden várbalogi polgár a gatyáját, de akkor mutassa meg a polgármester is az övét, az összes testületi taggal egyetemben.

De nem. Láttam viszont Woody Allen Banánköztársaság című filmjét, amelyben egy dél-amerikai ország puccsal hatalomra került elnöke erősen frusztrált állapotban első intézkedésként bejelenti, hogy „a köztársaságunk hivatalos nyelve mától a svéd, az alsónadrágot óránként kötelező cserélni, és hogy könnyebben lehessen ellenőrizni, kívül kell hordani”.Mármost azt fölösleges mondani, hogy Woody Allen fantáziája mennyire eltörpül ahhoz képest, ami tőle pár ezer kilométer távolságban a valóságban is megtörténik egy Kárpátok ölelte medencében, márpedig ha ezt kiindulópontként fogadjuk el, akkor a várbalogi példát csak üdvözölni lehet.

Evidens ugyanis, hogy embereket nem elég nevelni, átnevelni kell őket, pontról pontra előírni nekik, hogyan álljanak a gatyái glédában a szekrényében, ehhez a segélyelvonás igen erős ösztönző erő. Sőt legjobb volna, ha országos méretekben a gatyavizitet egyenesen Pintér Sándor végezné a megfelelő csapattestek bevonásával; a fegyveres erők jelenléte, ha lehet, még az anyagi ösztönzésnél is hatékonyabb tud lenni. Bár megjegyzem, márciusban az ATV már arról számolt be, hogy a Pest megyei Kerekharaszt polgármestere puszta kézzel veri az embereket, igaz, egyelőre csak a képviselő-testület tagjait; ha a szép szó és az anyagi ösztönzés nem segít, ez lehet a következő stáció az új embertípus megformálásában.

Lassan el lehet kezdeni svédül tanulni.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa