Egy kis matematika

Nem vagyok sem rendőr, sem katona, sem korengedményes nyugdíjas, csak egy gondolkozó állampolgár, aki 58 éves, munkája nincs, nem működő cége ugyan van, ha tekintetbe veszem a nyugdíjig hátralévő 7 évet, a várható nyugdíjam az utolsó tíz év bére alapján alapján kb. a semmivel lesz egyenlő. Ezért tehát tovább küzdök, hogy legyen miből megélnem.

Ugyan milyen lehetőségei vannak a mostani rendvédelmi nyugdíjasoknak, és esetleg később valamennyi korengedményes nyugdíjasnak? Számoljunk! A június 8-i Népszabadságban közreadott statisztika szerint végre láthatjuk, hányan is vannak, legalábbis a Belügyminisztériumban. Ott ez összesen 54 077 ember. Vajon mennyi ebből a szakszervezeti tag? Azt nem tudjuk, de tartok tőle, hogy nem sok. A szakszervezetek nyilván a jelenlegi tagjaikért, a jövőért küzdenek teljes szívvel, a nyugdíjasok szerzett jogairól könynyebben mondanak le, legalábbis ez látszik az egyeztetések folyamatából.

Ez az 54 ezer ember kb. 90-100milliárd éves nyugdíjat kaphat, a sajtóból innen-onnan lecsippentett információk alapján. Ennek a 16 százaléka 14-16 milliárd forint lehet. Ha közülük tehát mindenki adót fog fizetni, enynyi lesz a költségvetés többletbevétele. Ha elveszik az egész járandóságot, akkor a bevétel akár a teljes nyugdíj öszszege is lehet. Ki lehet számolni, hogy a teljes korengedményes nyugdíjasoknál, ami 234 ezer fő, ez az összeg valahol 390-430 milliárd forint, vagy a 16 százalékos adója, ami akár 70 milliárd forint is lehet.

Tehát erről szól ez a rendcsinálás! Tételezzük fel, hogy ez jogos, és a kormánypárthoz közel álló közvéleménykutató cég szerint a lakosság 70 százalékos támogatásával is találkozik.

Tehát vissza a munka világába! A belügyeseknél mit lehet kezdeni ezzel az 54 ezer emberrel, vajon tudja-e valaki, közülük mennyi a valóban egészséges és munkabíró ember, mindből körzeti megbízottat talán mégsem lehet faragni, a több mint 3000 önkormányzat valamennyi helyszínén a közmunka irányítói lehetnek, de valahogy ez se stimmel! Minden önkormányzatra akár több mint egy tucat volt belügyes jut. Hm... kezd ez érdekes lenni!

És akkor mi lesz a katonákkal, tűzoltókkal? Lehet, hogy több a nyugdíjas katona, mint a hadsereg jelenlegi létszáma? Vagy tűzoltó?

Ennyi idő alatt már lehetett és kellett volna egy tisztességes és teljes körű felmérést is készíteni, akár a kedvenc levelező módszerrel, hogy vajon ki miért is lett nyugdíjas, mert esetleg elküldték, nem volt (talán most sincs) rá szükség, vagy tényleg mennyi közülük, aki nem egészséges, mennyi akarna ugyanoda visszamenni, ahol eddig volt, ki akarna árok- és gáttisztogató – mert a valóságos gátakat gépekkel, szakemberek építik – szakcégek közreműködésével munkásokra felügyelni stb., stb.

Valakik megint nem számoltak, csak kommunikálnak, és megvezetik a jobb sorsra érdemes miniszterelnököt. Mert ebből valahogy nem áll öszsze, hogy a sok-sok közmunkás mit fog csinálni, hogy lesz abból versenyképesség-növekedés, netalán GDP-növekedés, még azt se hiszem, hogy költségvetésihiány-csökkenés összejöhet ebből! Arra egy úriember sem fogadna, hogy a közmunka nem kerül-e többe, mint amit eredményez, legalábbis a GDP-t tekintve. Tisztaság, az persze lesz, az is eredmény!?

Talán kellene egy kicsit több matematika, gondolkodás. Kevesebb kommunikáció üdvös lenne, ami az ilyen dolgokhoz kapcsolódik. Ha számolni kell, talán Matolcsy úr felesége segíthet, hiszen ő kezeli a pénzt, kár, hogy csak a családban.

Zsemberi László Budapest

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.