Ha legalább értelme lenne...

Nem feltételezem egyik nyomozó hatóságról sem, hogy kényszervallatná a gyanúsítottjait, pszichikai terrort alkalmazna velük szemben, és nemtelen, könnyen felrúgható alkukat kötne számára kedvező vallomások fejében, ha már most lehetősége lenne rá, hogy az őrizetbe vételtől számított 48 órán belül ügyvéd nélkül hallgassa ki őket.

Nem gondolnám, hogy az ügyvéd távollétében „elfelejtenék” kioktatni a jogairól, vagy azzal szédítenék a rács mögött töltött első órákban kissé amúgy is összezavarodott delikvenseket, hogy ha mindent beismernek, nem kezdeményezik az előzetes letartóztatásukat.

De ha nem efféle aljasságokra, akkor mire kell a nyomozó hatóságoknak, az ügyészeknek az a két ügyvédmentes nap, amelynek bevezetését az alkotmánybírónak jelölt Balsai István, volt igazságügy-miniszter által jegyzett törvénymódosítás kezdeményezi? Cser-Palkovics András szerint az eljárás gyorsítása a cél, azért zárják el a gyanúsítottat két napra a védőjétől,mert ha nem így tennének, az eljárás kezdetétől annak lassítása lenne a másik fél célja. Az, hogy egy ilyen szabályozással alapvető európai normákat sért majd Magyarország, nem számít. A választók gyorsabb igazságszolgáltatást akarnak, hát megkapják. Ha az eljárás sebességét akadékoskodó ügyvéd lassítja, félreállítják az ügyvédeket. Ahogy a gazdaság átalakítása érdekében megvonták az Alkotmánybíróság jogát a gazdasági törvények felülvizsgálatára. Ha azt lehet, ezt is.

Az ügyvédség egy része tett azért, hogy a büntetőeljárások elhúzódásának fő felelősévé kiálthassák ki. Ám a kormánytöbbség ahelyett, hogy az időhúzási praktikákat lehetetlenítené el, a védelemhez való jogot korlátozza. Pedig abban biztosak lehetnek, hogy a dörzsölt bűnöző képes lesz két napig hallgatni. És abban is, hogy lesznek majd gyanúsítottak, akik miután ügyvédet kapnak, minden addigi vallomásukat visszavonják, mondván: kényszerek hatása alatt, hamisan vallottak...

Nem csak az a baj az előterjesztéssel, hogy alkotmánysértő. Legalább ekkora teher, hogy a gyanú árnyékát veti a nyomozó hatóságokra és a bíróságokra, amelyek közül bizonyos ügyekbenmajd az ügyész válogathat, hogy melyik előtt emel vádat. Ha elfogadják az előterjesztést, bárki, bármikor megkérdőjelezheti a hatóságok törvényes és tisztességes eljárását, és gyanakodhat, hogy miért pont egy adott bíróságot választott magának az ügyész. Akit pedig elítélnek, hivatkozhat majd kényszervallatásra, meg arra, hogy a bíró az ügyész csókosa volt, azért választotta őt...

Az igazságszolgáltatás így nem gyorsabb lesz, hanem – hitelességét tekintve – megszűnik. Az ítéletek és kihirdetőik ugyanolyan gyanússá válhatnak, mint a politikusok, akik e törvényeket meghozzák.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.