Új irányokat szabunk – közölte a Magyary Zoltán Közigazgatásfejlesztési Program bejelentésekor a közigazgatási tárca államtitkára tegnap. Inkább régi-új irányokról kellett volna beszélnie. Magyary ugyanis az 1930-as években kapott közigazgatási kormánybiztosi megbízást, de számos elképzelése ma is aktuális. A közszolgálat stabilitása, kiszámíthatósága, szakmaisága – egyebek között ezeket a mostanában kevéssé preferált alapértékeket vallotta a tudós.

Magyarországon sokszor – a harmincas évek után a hetvenes és a kilencvenes években is – próbálkoztak közigazgatási reformmal. A cél mindig az ügyintézés egyszerűsítése, gyorsítása, az emberek és a vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentése, az ügyfélbarát és olcsó állam megteremtése volt. Sok babér e területen a reformereknek nem termett.

Most is nagy fába vágja a fejszéjét, aki ezzel próbálkozik. Amikor például a feladatokat tekintenék át, azzal szembesülnek, hogy az államigazgatási hatáskörök nemhogy fogynának, gyarapodnak. A hatalom, ha váratlan helyzettel találja magát szembe, azonnal szabályoz. A rendelkezéseket pedig be kell tartatnia valakinek, s máris akad újabb dolga egy minisztériumnak vagy országos főhatóságnak.

Egy idő után azonban nem marad más megoldás: nagy levegőt venni, s komplett hivatalokat felszámolni. A többit a józan észre lehetne bízni, ha nem lennénk oly gyakran híján annak is. Egy jól működő országban hatósági kontroll nélkül nem építkeznek ártéren, nem nyitnak diszkót, ha nincsenek menekülési útvonalak, s nem üzemeltetnek veszélyes üzemet a biztonság elemei feltételeinek hiányában. Ettől még messze vagyunk, ezért itt hivatalokat biztosan nem zárat be senki.

Legyen a közigazgatás az ügyfél barátja – mondja a miniszter. A polgár visszavághat: ne barátkozzunk. Fontosabb, hogy a közszolga abban a biztos tudatban élhessen, hogy ha jól teszi a dolgát, másnap is lesz állása és egyszer majd biztos nyugdíja. És végezze is jól. De hol itt a stabilitás? Az sem baj, ha a hivatalnok tudja, hogy kizárólag a törvényeknek van alárendelve. Veszélyes vizekre evez, aki másként gondolja. Most pedig másként gondolják, hiszen azt állítják: a közigazgatás „értéktelített” tevékenység, amely a közjót szolgálja. De amikor egy-egy döntés megszületik, ki mondja meg, hogy mi a jó a köznek? Nagy hiba lenne, ha a jogszabályok helyett vagy akár mellett efféle nehezen megfogható szempontok érvényesülnének.

Magyary egyébként annak idején maga is kudarcot vallott. „Egyetlen javaslatom, amely megvalósításra került, a gyakorlati közigazgatási vizsga szabályozása és életbeléptetése volt” – emlékezett később. Meg azt is papírra vetette: azért talált visszautasításra, mert szerinte a „közigazgatás főhibája a vezetés gyarlóságaiban keresendő, tehát a közigazgatás racionalizálását nem a községi közigazgatás vagy a segédhivatal racionalizálásán kell kezdeni (…), hanem magán a kormányon”. Ez ugyancsak figyelemre méltó gondolat.