Az elmúlt évek eseményei megrengettek néhány, a világban stabilnak hitt és széles körben elfogadott elképzelést. 2008-ban a gazdasági világválság, 2011-ben pedig a fukusimai atomkatasztrófa olyan fordulópontot jelentett a világ közgondolkodásában, gazdasági és társadalmi életében, amelyet egyetlen felelős politikai erő sem hagyhat figyelmen kívül. Mindez a mai folyamatokat elutasítók vagy csak szkeptikusan szemlélők körében is megnyitja az utat az új, zöldkonszenzus előtt – remélhetőleg politikamentesen, csupán a józan belátás alapján.

A 2008-as világválság alapjaiban rengette meg a piaci fundamentalizmus eszméjét. A válságot nem az államok gazdasági beavatkozása, hanem épp annak hiányosságai, elsősorban a piac szabályozatlansága okozta. A piac korlátlan önszabályozó képességét hirdető hangzatos kijelentéseket megcáfolta a valóság. A léggömb kidurrant, emberek milliói vesztették el az állásukat, és az egész világon egzisztenciális bizonytalanság alakult ki.

Európa és a világ kormányai különbözőképpen reagáltak a válságra, azonban a nemzetközi gazdaság szerkezete keveset változott. Természetesen nincs mindenütt egyformán beváltható recept a válságkezelésre, de sok helyen már felírták – egyedi gyógymódot alkalmazva a világkórra. Félreértés ne essék: nem várható, hogy egykét év alatt új gazdasági világrend alakul ki, de az irányok már látszanak.

A gazdasági válságot tetézte a japán fukusimai erőmű földrengés és szökőár okozta katasztrófája. Az atomerőműben keletkezett károk nem mérhetők össze azokkal, amelyeket a földrengés okozott, következményei azonban hosszú távon mégiscsak meghatározóak az egész világ számára. Van, ahol máris – elhamarkodottnak tűnő – pártpolitikai stratégiát építenek az atomerőművek bezárására.

Ehhez a két tényezőhöz – a hosszú évtizedeken át felhalmozott tapasztalatok és ismeretek alapján – társul a harmadik, nem kevésbé súlyos probléma: az általános energiaéhség, ami mindennapi, de egyre inkább a jövő legsürgetőbb, globális megoldásra váró problémája. Az energiaforrások radikális szűkülése és az energiafogyasztás ezzel egyidejű fokozatos növekedése alapvetően új túlélési stratégiák kidolgozására kényszeríti a modern és a veszteségek minimalizálására törekvő gazdaságok szereplőit.

Bár a pénzpiaci válság és az atomkatasztrófa között látszólag kevés az összefüggés, azok következményei egy irányba mutatnak. Szomorú, de két súlyos tragédiának kellett bekövetkezni ahhoz, hogy a kormányok rádöbbenjenek: ami eddig volt, az nem állja meg a helyét holnap.

A tornyosuló problémák együttes kezelése és a kidolgozandó közös alternatíva szükségessége új helyzetet teremt hazánkban éppúgy, mint Euró pában – amelynek felismerése a haladó európai erők számára, illetve a magyarországi baloldal megerősödése szempontjából kulcskérdés. A kialakult új helyzetet Magyarország is felismerte és tudomásul vette, a kormány azonban rossz irányba indult el.

Kétharmados többsége ellenére sokkal inkább saját hatalmának bebetonozásával, durván és szemérmetlenül szegényellenes gazdaságpolitika kialakításával, a szociális és munkavállalói jogok megcsonkításával van elfoglalva, mintsem egy olyan út bemutatásával, amely járható a következő négy vagy akár húsz évben. A saját rendpárti, fejlődés- és Európa-ellenes, avítt világképét erőlteti rá a társadalomra, amely egészen biztosan nem ad perspektívát a modern Magyarországban gondolkodóknak, de a fiataloknak sem.

Hogyan alakítsuk át a hazai szakpolitikát?

Alapelvek

Magyarországon és Európában olyan politikára van szükség, amely egyszerre képes megteremteni az emberek gazdasági, környezeti és szociális biztonságát, s létrehozza a fenntartható gazdasági növekedés feltételeit. Ezeket az együttes törekvéseket nevezném olyan zöldfordulatnak, amely már számos országban bekövetkezett, és amire a jövőnket hosszú távon építhetjük – reális alapokon. A fejlett gazdaságok sorra belátták, a környezetvédelmet, a termelés és a szolgáltatások bővülését (munkahelyek létrehozásával) és a szociális ellátás javítását összekapcsoló program mutathat kiutat a válságból. Meggyőződésem szerint a magyarországi baloldal történelmi felelőssége, s egyben politikai jövőjének a kulcsa, hogy kezdeményezze és következetesen elősegítse a fordulatot megalapozó szakmai és közéleti párbeszédet.

A nyugat-európai baloldal jelentős része elfogadta, sőt elsőként ismerte fel, hogy szükség van a zöldpolitika pártokon átívelő konszenzusára. Példaként említhetjük a brit Munkáspártot, amely már a 2000-es évek elejétől szélesebb európai összefogást sürgetett a környezetvédelem és az innováció összekapcsolása ügyében, és törekvése, hogy Nagy-Britannia elsőként teremtse meg a világ alacsony szén-dioxid-kibocsátású iparát. A brit baloldal zöldbankot hozna létre a környezetbarát technológiák és zöldmunkahelyek finanszírozására, amelyeket az állam külön támogatna.

Magyarországon ezzel szemben még mindig komoly problémát jelent, hogy az eddig igazán hangsúlyos, politikai színezetet is kapó környezetvédelmi ügyek sohasem globális, hanem lokális problémaként jelentek meg. A tubesi NATO-lokátor, a németországi „importszemét” vagy a Rába habzásának ügye jelentős és nem lebecsülendő kérdések, de a hazai politikából hiányzik a fenntarthatóság kérdésének általános, ha úgy tetszik, globális szemlélete. Hiányzik az, hogy a környezetvédelemmel foglalkozó pártok és egymást követő kormányok összekapcsolják ezeket az ügyeket a különféle szakpolitikai ágazattal. Vannak ugyan ilyen törekvések, egyelőre azonban nem látszik egységes zöldkoncepció a hazai politikában. Holott ez egyre sürgetőbb kérdéssé válik Európában és szerte a világon, és ezért egyre sürgetőbb nálunk is.

A fenntarthatóság eszméje messze túlmutat a hagyományos környezetvédelmi szempontokon. Ezen elvek alapján kell és lehetséges átalakítani a pénzügyi rendszert, az adórendszert, a foglalkoztatás és a mezőgazdaság szerkezetét csakúgy, mint a környezetet károsító vagy súlyosan terhelő tevékenységek szabályozását is. A pénzügyi rendszer szigorúbb szabályozása szintén jelentős, de önmagában nem elégséges lépés a fenntarthatóság megteremtéséhez. Ráadásul nem elég Magyarország politikusainak mégoly aktív fellépése sem – hiszen ehhez talán az Európai Unióé is kevés lesz. A fejlett országoknak együtt kell gátat vetniük a rövid távon profitot termelő, de hosszú távon társadalmilag és gazdaságilag is veszteséges üzleti-ipari tevékenységnek.

Javaslatok

Az adókat úgy kell átalakítani, hogy az társadalmilag igazságos, progresszív, azaz többkulcsos rendszerré váljon, és ne az állampolgárokkal fizettesse meg a termelés környezeti hatásainak későbbi kárát. Magyarországnak zöldadókkal kell megvédenie a természetet, érvényesítenie kell a „szennyező fizet” elvét, át kell alakítani a környezetterhelési díjat és a környezetvédelmi termékdíjakat. Ezeket a forrásokat is felhasználva lehet „helyzetbe hozni” a természetbarát technológiát alkalmazó vállalkozásokat. Mindez korántsem idegen az európai szabályozástól, sőt: hasonló intézkedések léteznek Magyarországon is, egyelőre azonban gazdaságunkban a kívánatosnál kisebb súllyal esnek latba.

Hasonló szempontok szerint kell megváltoztatni a foglalkoztatás szerkezetét is: az energiaipar, az építőipar, a high-tech termelés, a mezőgazdaság és a közlekedés olyan átalakítására van szükség, amely figyelembe veszi Magyarország hosszú távú társadalmi érdekeit. Főleg a jelenlegi gazdasági és foglalkoztatási helyzetben fontos annak felismerése, hogy nemcsak a munkahelyek megteremtése, de megtartása is jelentős feladat. Emellett szükség van arra, hogy a kevésbé képzett, de munkaképes emberek is megfelelő, megélhetésüket stabilan biztosító állást találhassanak. Az elmúlt időszakban leszálló ágban lévő építőipar ilyen ágazat lehetne. A magyarországi lakásállomány korszerűsítése nem a jelenlegi kormány közmunkaprogramjához hasonló, statisztikák javítására szolgáló éhbér-foglalkoztatás, hanem befektetés a jövőbe.

Talán közhelyes, de nem kellően értékelt igazság, hogy a legtisztább energia az, amit nem használunk el. Magyarországon éves szinten milliárdos tételt lehetne megspórolni azzal, ha energiatakarékossá, környezetbaráttá tennénk az ország lakásállományát, hiszen az épületek csaknem kétharmada ma nem felel meg a korszerű szigetelési, hőtechnikai követelményeknek. Így például a fűtés- és légkondicionálás energiaigényét jelentősen lehetne csökkenteni, s ezzel a szén-dioxid-kibocsátást. Az új típusú bioerőművek létesítése, a megújuló energiaforrások megsokszorozása a hatékony energiatermeléssel és felhasználással együtt új munkahelyek létrehozását is segítheti. Hadilábon állunk egyelőre a környezettudatos gondolkodással is, noha az elmúlt években ugyan nagy utat tettünk meg e téren is (lásd: szelektív hulladékgyűjtés). Fontos, hogy minél többen megértsék, amikor arról beszélünk: „tégy a környezetedért”, valóban a gyerekeink, az unokáink, az emberiség túlélése a tét.

Nem maradhat el a közlekedés régóta halogatott reformja sem: növelni kell a vasút szerepét a közlekedési infrastruktúrában. Elsődleges cél, hogy minden vidéki település elérhető legyen, mert a mobil társadalom a felzárkóztatás és a munkateremtés alapvető kritériuma. Javítani érdemes a közösségi közlekedés arányát az autókkal szemben. Ha pedig autó, akkor legyen hibrid, elektromos vagy hidrogénhajtású! Ehhez persze bátor lépésekre van szükség. Egyelőre azonban Magyarországon még súlyadókedvezményt sem kap az, akinek hibrid járműve van. Az amerikai hibridprogram jó példa, jó irány a kezdéshez. Az elektromos autók egyébként belátható időn belül „tömegtermékké” válnak a tengerentúlon, igaz, egyelőre ott is meglehetősen drága járműveknek számítanak. A drága járművektől nem, de ettől a szemlélettől mi még – sajnos – távol vagyunk!

Az unió ezekre a hónapokra ígérte a maga energiahatékonysági cselekvési tervét, amellyel a 2020-ra tervezett 20%-os energiafogyasztás-csökkentést kívánja elérni. Az is a tervek között szerepel, hogy évente legalább 100 milliárd euróval csökkenjen az unió fogyasztóinak energiaszámlája. A most hallható befelé forduló, elszigetelődő, unió- és világellenes kormányzati gazdaságpolitikai retorikával szemben Magyarországnak sok lehetősége lenne a nyitásra!

A magyarországi környezetszennyezés további mérséklésének céljából sokszorosára kell emelni a környezetet terhelő tevékenységek költségeit. Szigorúbb szabályokat kell alkotni a jelentős környezeti ártalmak sújtotta társadalmi csoportok és közösségek védelmére. Ezek a lépések a svéd, brit vagy német szociáldemokrata és zöldpártok programjaiban egyaránt szerepelnek. A kérdés csak az, hogy Magyarország követőként, elkésve vagy a fejlett nyugati országokhoz csatlakozva az elsők között valósítja meg a fenntartható gazdasági és társadalmi megoldásokat, részesülve az ebből származó előnyökből.

Zöldkonszenzus a baloldalon

Mindezek olyan lépések lehetnek, amelyek a jobboldallal szemben álló politikai erők között is konszenzust tudnak teremteni Magyarországon. Összefogásuk egyre sürgetőbb. Ma ugyanis hazánkban egy olyan párt kormányoz összefogás nélkül megdönthetetlennek látszó többséggel, amely a társadalmi igazságosság és a fenntartható fejlődés értékeivel szemben irányítja az országot. Orbán Viktor gazdaságpolitikája – rossz irány, mi több, zsákutca. Ezt a kormányt meg kell dönteni – de nem önmagáért. A demokratikus jogállam kereteinek visszaállításáért egyrészt, Magyarország hosszú távon is megalapozott fejlődésének beindításáért – másrészt.

Régi igazság, hogy a politikai konszenzus leghatékonyabb formája a programok hasonlóságán alapuló megegyezés. Lehet ideig-óráig szövetségeket kötni az aktuális ellenféllel szemben egy „kisebbik rosszal”, de ezek a koalíciók hosszú távon rendre bukásra vannak ítélve. Mindez nem azt jelenti, hogy a szövetségeseknek mindenben egyet kell érteniük, de kell egy olyan stabil eszmerendszer, ami hosszú távon mindenki számára elfogadható megállapodás fundamentumát képezi.

A Magyar Szocialista Párt politikai felelőssége, hogy az elkövetkező időszakban tud-e olyan alapot találni, amelyre közösen építkezhetünk, amely versenyképes és reális alternatívát képvisel a Fidesz egyre látványosabban szegényellenes, érzéketlen, arrogáns és fenntarthatatlan politikájával szemben. A szociális érzékenységet, a környezettudatosságot, a fenntartható növekedést biztosító gazdaságpolitikát előtérbe helyező zöldszemlélet lehet mindennek az első lépcsője.

A szerző az MSZP elnöke