Talán az lenne a legjobb, ha hagynánk ezt a segélyezést a fenébe, ha nem akar a kormány adni, akkor ne adjon, csak mondja ki, hogy vége. Mondja ki, hogy mostantól nincs könyöradomány, amit pusztán azon az alapon, hogy valaki embernek született, megkap az éhhalál elkerülése végett, függetlenül társadalmi hasznosságtól, ellenszolgáltatástól, életviteltől!

Beszéljünk sokat a kereszténységről, de közben értelmezzük rugalmasabban azt a tanítást, hogy a könyörületért nem várunk semmit cserébe! Lélegezzünk fel, hogy ezt a terhet végre ledobtuk a vállunkról, nem kell a közösből fizetni azokat a havi 28 ezer forintokat sem, menjen mindenki dolgozni!Ha nincs munka, lopjanak fát és kenyeret, akkor sittre lehet vágni őket, ami ugyan többe kerül, mint a segély, de legalább nem old meg semmit.

Sokkal férfiasabb (© by Orbán Viktor) lenne ezt így kimondani, mint úgy módosítani a szociális törvényt, hogy a tartósan munka nélkül élőknek járó juttatáshoz való jog feltételeinek meghatározását az önkormányzatokra bízzák. Ha ez a minimális segély nem jár alanyi jogon, hanem a helyi testületek dönthetnek a feltételekről, akkor pontosan megjósolható a következmény. Van tapasztalat bőven.

Az önkormányzatok egy része már eddig is különös kreativitásról tett tanúbizonyságot, amikor a segélyezettek megleckéztetéséről volt szó. Annak érdekében, hogy a cigánytelepeken legyen mondjuk csatorna és ivóvíz, nem voltak ilyen kreatívak, de olyasmit már eddig is kitaláltak, hogy a segélyek kifizetését az udvari budik rendben tartásához kötik. A települést, érthető módon, zavarja az elhanyagoltság, az már kevésbé, hogy a XXI. században még vannak budik, és a csatornarendszer mindig valahogy ott ér véget, ahol a telepek kezdődnek. Egy másik önkormányzat a dohányosokat, kávézókat, italozókat vagy a kertjüket elhanyagolókat zárta ki a segélyezésből. Monok vezetése közmunkát írt elő a segélyért cserébe. Az Alkotmánybíróság sorra alkotmányellenessé minősítette ezeket a rendeleteket.

A tét nem kicsi, mert mihelyst a törvény felhatalmazást adott, máris sorjáznak az ötletek: az önkormányzatok olyan feltételekhez kötik a segélyt, amelyeket a rászorulók többsége képtelen teljesíteni. Többek között azért, mert rászoruló. Ilyen feltétel a „6 nm/fő személyes élettér”, vagy „legyen utcaképbe illeszkedő kerítés”, vagy elvárás a lakással kapcsolatban „a mindennapi élethez szükséges bútorral és eszközzel felszereltsége, az ingatlanban lakó összes személy rendszeres tisztálkodása, a személyi ruházatuk folyamatos tisztán tartása és tiszta helyen tárolása, ha kiskorú gyermek van, akkor a lakás legyen száraz, világos, jól fűthető”.

Azt gondolhatnánk, hogy ha egy 7-8 fős család fürdőszoba nélküli, szoba-konyhás, dohos vályogházban lakik, ahol a vizet a kútról hozzák, a szülők munkanélküliek, a gyerekek aszfaltozatlan, sáros úton járnak iskolába, akkor mindez kiváltó oka a segélyezésnek. De nem, van ahol éppen ezek a kizáró okok. Miért nem költöznek olyan házba, ahol nagyobb a személyes élettér, van víz, hogy lehessen rendszeresen tisztálkodni? Akkor majd kapnak segélyt is.