Gyöngyöspatai verekedés: És még ezek szónokolnak?

Gyöngyöspatán átok ül. A Heves megyei falu megint bekerült a botrányhírekbe. De lássunk csodát, romákról most szó sem esik. Pünkösdvasárnapon, a helyi választási kampány sajátos beharangozójaként a kiképzőtáborok létrehozásán fáradozó, Véderő nevű félkatonai szervezet egyik vezetője, Eszes Tamás bántalmazta a jobbikos Juhász Oszkárt. Mindketten Gyöngyöspata – lemondás miatt – megüresedett polgármesteri székére pályáznak. Juhász nyilatkozatai szerint a település benzinkútjánál „kedélyes beszélgetésnek indult” találkozón éppen arról egyeztettek volna, hogy a kampányban milyen módon lehet elkerülni a sárdobálást. A jobbikos ennek során nehezményezte, hogy a véderős jelölt a személyét lejárató közleményt adott ki. Eszes ekkor már Juhász szerint „nyomdafestéket nem tűrő” szavakat használt, majd „különböző fenyegetések után fojtogatott, arcomba ütött ököllel, hasba rúgott”.

A történet véderős változata egyelőre várat magára, de többen, akik a karatemesternek titulált Eszes ismerősei közé tartoznak, hiteltelennek tartják a Juhász-féle variációt. Egyikük indirekt bizonyítékokkal próbálja cáfolni az elhangzottakat: „Évek óta ismerem Tamást: akit ő megüt vagy hasba rúg, az egy ideig nem nyilatkozik”.

Annyi biztos, hogy Juhász feljelentést tett, Eszes pedig ellenszegült az őt előállítani kívánó rendőröknek. A megyei főkapitányság közlése szerint a véderős vezető nem tett eleget a rendőri felszólításnak, a bilincselés során „megkísérelte kivonni magát az intézkedés alól”.

Furcsa ügy. Némi megkönnyebbülésre adhat okot, hogy Juhász Oszkár azonnal a rendőrséghez fordult, és nem a szebbjövős polgárőröktől vagy például a Betyárseregtől kért segítséget. Ami talán azt jelenti, nyomokban még a szélsőjobboldal tudatában is rögzült valami abból a jogállami tételből, hogy a rendfenntartás elsődlegesen a rendőrség feladata.

Amúgy egyszerre groteszk és tragikus, ami a gyöngyöspatai benzinkútnál történt. Ezek a fickók rendületlenül a közbiztonság romlásáról, a „cigánybűnözés” elleni küzdelemről, a nemzet becsületéről és a haza védelméről szónokolnak. Közben arra sem képesek, hogy verekedés nélkül levezényeljenek egy vitát egymás között. Bármennyire felemás is a magyarországi demokrácia, a polgármesteri tisztségért indulók körében eddig nem volt szokás, hogy ököllel szereznek érvényt igazuknak.

Gyöngyöspatán lassan már semmin se csodálkoznak. A falu árpádsávos szabadcsapatok, önjelölt parancsnokok kísérleti terepévé és a pártpolitika játékszerévé vált. A nyár közepére kiírt időközi választás elvileg némi nyugalmat hozhatna, de könnyen elképzelhető, hogy az eredmény csak tovább gerjeszti az indulatokat a településen. Már amennyiben beigazolódnak a szélsőjobb győzelmével kapcsolatos félelmek.

A jelölteknek a hét végéig van idejük leadni a szükséges számú ajánlószelvényt. Úgy hírlik, nem tolonganak a jelentkezők. Eszes Tamás és Juhász Oszkár: melyikük érdemelné meg, hogy Gyöngyöspata polgármestere legyen? Erőlködhetünk rogyásig, épeszű érv nem szól egyikük mellett sem.

 

Eszes Tamást előállítják a rendőrök – még áprilisban
Eszes Tamást előállítják a rendőrök – még áprilisban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.