Csak nézzük, bekiabálunk, egyesek lelkesednek, mások hörögnek a dühtől és felháborodástól. Tetszés szerint zsidóznak, cigányoznak, fasisztáznak, emlegetnek Horthyt, Kádárt, kinek ki van a bögyében. Ha valóban csak színházról lenne szó, az ember legyintene, ezt a műsort érdemeltük. Az országnak feltehetően olyan kormánypártja, parlamentje, miniszterelnöke van, amilyent megszolgált.

Vagy, amilyenre vágyott. Azoké is ő, akik nem rá vágytak. Orbán Viktor minden megnyilatkozása és a rá válaszoló lelkesült/dühödt hördülések az ország szellemi és társadalmi állapotáról szólnak. Most is ez történik.

Orbán miniszterelnök épp azt mondta az MTI tudósítása szerint egy osztrák bulvárlapnak, hogy gazdasági törvényeivel tíz következő kormánynak „köti meg a kezét.” Nem mondta, hogy ő fog még negyven évig kormányozni, csak azt, hogy az ő politikai-gazdasági víziója érvényesül majd. Sokan azt nyilatkozzák, kommentelik, hogy ez csacsiság, felülírhatja ezt választás, népszavazás, meg maga az élet.

Egyébként a jövőről való ilyen latolgatás csak a politikai konkurenciát izgatja. Ők aggódnak, miként kormányoznának az öröklétre fogalmazott orbáni alaptörvénnyel, tíz, tizenkét évre állásba ültetett orbáni kreatúrákkal. Hagyjuk meg nekik ezt az aggodalmat!

Orbán rendszere addig lesz tartós, amíg a társadalom benne találja meg a választ kérdéseire, illetve ő el tudja adni a maga jövőképét.

Ami engem aggaszt, az Orbán Viktornak ebben a nyilatkozatban is kitárulkozó személyisége. Ebben a nyilatkozatból is kiderül, valóban azt gondolja, hogy demokráciát gyakorol, mert nagy parlamenti többséggel gyalulja le az esetleg kritikus egyensúlyt biztosító intézményeket. Maga is elhiszi, hogy ő egyedül képes az ország pályáját kijelölni. Az egyes szám első személy ilyen használata szinte félelmetes. Mert azt bizonyítja, hogy ország kormánypártja vezérelvű szervezet.

Nem hallani valódi vitáról a Fideszben. Udvaroncok vannak, akik azért lihegnek, hogy az ő érdekeiknek megfelelően döntsön a miniszterelnök. És ez a vitanélküliség félelmetesebb leírás az ország állapotáról, mint Orbán Viktor hite a maga döntései tartósan érvényes bölcsességében. Felteszem senki sem veti fel neki politikai barátai közül, mi lenne most, ha az 1971-ben hozott törvények határozták volna meg az ország életét negyven évig. Megmásíthatatlanul.

Pedig hát én még emlékszem, amikor Orbán Viktor nyolcéves tanuló volt, az akkori autokraták éppen ilyen távlatokban terveztek. Elképzelni sem tudták, hogy a rendszerük leváltható lenne. Tévhit volt. De a rendszerüket legalább nem nevezték parlamentáris demokráciának.