Megrendült egészségügy

Nagyon megrázott Danó Anna hármas írása (Kétezren mentek el idén; Orvoshiány a migráció miatt; Búzaszem két malomkő között;május 30.) Ebben valószínűleg szerepet játszik az is, hogy friss tapasztalatom van az egészségügyről, mivel februárban komoly műtéten estem át, amely egy rosszindulatú tumortól szabadított meg.

Elismerem, sőt elfogadom azt a nézetet, hogy az egészségügy reformját csak pluszpénzekkel lehet véghez vinni, de akkor is csak az érintett érdekvédelmi szervekkel közösen keresve a megoldást. Meggyőződésem, hogy a Mol-részvények visszavásárlása helyett sokkal nagyobb szükség lett volna az egészségügy talpra állítására. Tudom, ez a szembeállítás demagógia, de mi ez a jelenlegi kormányzó párt vezérének ellenzékben kifejtett demagógiájához képest? Orbán nyolc éven át tüzelte az egészségügyi dolgozók társadalmát, amely most szembesülhet az üres szólamok hatalmas pofonjával. De az érzéketlen törvénygyárosokat ez nem érdekli. Nekik úgyis „jár” a jobb egészségügyi ellátás, mert ők „egyenlőbbek az egyenlők között”. Évek óta mondom, hogy az egészségügyi dolgozók 99,9 százaléka erőn felül teljesít megalázó díjazásért.

Friss tapasztalataim ezt megerősítik. Sajnos vannak, akik egy-két negatív példa alapján általánosítanak.Meg úgy érvelnek: nem kell őket sajnálni, meg kell nézni, milyen kocsival járnak. Aztán amikor megcsapja őket a kasza szele, ám életüket az orvosok megmentik, tehetségük szerint „borítékolják”, amit az államnak kellene adnia. Nem jól van ez így! Tudom, hogy még sok egyéb terület is van, ahol a bérek igencsak szerények. De meggyőződésem, hogy az életeket mentők bérezését nem lehet összevetni az utcaseprőkével, amiről, mint tényről, az egyik szakszervezet jóvoltából értesülhettünk. Azt gondolom, az egészségügyi érdekvédőknek ma ugyanolyan harcosan kellene kiállniuk az ágazat dolgozóiért, mint tették az előző ciklusban.

Tősér István Miskolc

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.