A Times, a Guardian és az Independent pró és kontra írásai mutatják, valóban „áll a bál”. Mi történt? Elvileg semmi más, mint hogy dr. Williams a NewStatesman baloldali hetilap vendégszerkesztőjeként írt egy rövid, ám gonddal megfogalmazott szerkesztői ajánlást. Vitát kívánt kezdeményezni a konzervatív–liberális kormányzat gazdaságpolitikájáról. Annak mikéntjéről, társadalmi csoportokat érintő hatásáról és az ellenzék szerepéről. Legfőképpen a demokrácia helyzetéről. Az első sajtókommentárok próbálják besorolni az írást. A baloldali Guardian hirtelen „vallási rovatot” nyit. Michael White a világi és lelki hatalom közötti történelmi rivalizálás újraéledését veti fel.

A Times nyilvánvalóan kormánypárti kolumnistája − a főpapot hintatáncban mutató vezérkarikatúra alatt − a baloldal melletti egyoldalú állásfoglalással vádolja a főpapot.

A NewStatesman szerkesztői levele azonban kívül áll a hagyományos skatulyákon. Mindössze őszinte beszéd. Gyakorlatilag az első olyan hang, ami a társadalom nevében kérdez rá egy hatalmi elit radikális tempót diktáló, a társadalmi konzultációt időhiányra hivatkozva elhagyó „válságkezelésére”. Cameron, miniszterei, a képviselőház ellenzékestül és a sajtó kiesnek szerepükből. Mert hirtelen az egész nagy rohanás lett meztelen. Dr. Williams intelligenciája bögölycsípés a politikai rábeszélőgépek világában. „A Brit − európai? − politika tektonikai erőinek átrendeződését látjuk… A sok tisztázatlanság közepette egyre erősebb az igény, hogy magáról a demokrácia alapkérdéseiről beszéljünk. Ennek sürgető voltát tovább erősíti mindaz, ami a Közel-Keleten és Észak-Afrikában ma történik.”

Rowan Williams e leheletfinom, sorok közti utalása szintén kulcsa lehet a kormányzat heves reakcióinak. A brit külpolitika és általában a Nyugat a nemzeti közvéleményeket kizáró afrikai „robogásával” Williams párhuzamot sejtet. Cikkében nem szól a brit észak-afrikai külpolitikáról, de azzal mentalitásban folytonosságot láttat. Lehetetlen nem észrevenni az áthallást. „Döbbenetes sebességgel köteleződünk el egy radikális, hosszú távra berendezkedő politizálás mellett, melyre senki sem adott felhatalmazást. Érthetők a tisztázásért kiáltó hangok: mit is jelent a demokrácia egy ilyen helyzetben. Az aggódás és düh gyökere az az érzés, hogy a nyilvánosság megfelelő tájékoztatására, s így közvitára, nem került sor.” S az érsek közvetetten állítja: a cél nem szentesíti az eszközt. Tekintve a társadalom alapvető érintettségét, a kormányzatnak kötelező sokkal demokratikusabban eljárnia. A kabinetnek muszáj meghallania a jelen helyzet gerjesztette félelmeket, épp az átalakulás kulcsterületein.

A társadalom, érthető módon, tisztánlátásra és garanciákra vágyik. Tisztán látni a politikai tervezés „abszolútumait”, azaz mely területeket kíván kiemelten kezelni, a pénzügyi válságtól függetlenül. Területeket, mint a gyermekszegénység, növekvő írástudatlanság, minőségi tanuláshoz való jog és a fair tandíjak kérdése, s különösen a leszakadó közösségek infrastruktúrájának megőrzése. Mint írja, elfogadhatatlan az érvelés, hogy „ez az elmúlt kormány öröksége” vagy „mi többet szeretnénk tenni, de várni kell, míg a gazdaság kicsit megerősödik”. Elismerni a társadalmi félelem valóságát, mondja, nem feltétlenül jelenti a társadalommal való konfrontációt. Ám figyelmen kívül hagyni, hogy ez e félelem menynyire mindent áthat, félő, hogy csak tovább fokozza azt. Az ellenzék szerepe, emeli ki Rowan Williams, nem összejátszani a társadalmi félelemmel, hanem megvalósítható alternatívákat meghatározni. A legkonkrétabban kimondani, hol nem értenek egyet a kormányzattal.

A Cameron-kormányzat zászlóshajóját, a „Big Society” gondolatát az érsek szintén kritika alá veszi. S talán ez a legfájóbb pont a miniszterelnöknek. Hisz az ötlet személyes kampányprogramja volt. A helyi közösségek „cselekvési helyzetbe” hozását hangoztatja egy hatékonyabb és olcsóbb állam reményében. Ezzel motivál. Ezzel szemben Williams kimondja, amit sokan gondolnak, épp a „Big Society” helyén élők. „A helyi társadalom” jelszavát mind többen érzik egyfajta kormányzati cinizmusnak. Ürügy. Félő, hogy nem több, mint ügyesen megideologizált állami kivonulás az alapvető helyi szolgáltatásokból. Úgymint közművelődésből, közegészségügyből, a közösségi szociális terek finanszírozásából. Rowan Williams cikke zárógondolatában visszatér egy halk utalás erejéig Észak-Afrikára. A „Big Society” gondolatának, ha helyesen működik, van egy „Globális Big Society” vetülete is. Mindkettőben kötelező komolyan venni a helyi közösségek hangját és bevonni őket a döntésekbe. S Líbia-válságkonferenciák, NATO-találkozók ide vagy oda, a zárósor bizony mély üzenet a helyi és itthoni közvéleményt kizáró külpolitikáknak. A helyi szintek demokratikus meghallgatása nélkül „Afrika demokratikus deficitje sohasem lesz kezelhető. Az emberéletekben fizetett ár pedig még fájdalmasabb, mint ahol most tartunk”.

A szerző katolikus pap, London