Az MSZP tudatos szétverésének vádja az egyik, a Fidesszel kötött kétes mutyik feltételezése a másik oldalon bizonyosan nem visz közelebb az oly kívánatos összefogás létrejöttéhez. Sőt, a pártszavazást eljelentéktelenítő, megelőző kongresszus ötlete végképp eltávolítja egymástól az egykori párttársakat, és az új tagozat oldalán oly szép számmal gyülekező párton kívüli szimpatizánsokat.

A politikával csak érintőlegesen foglalkozók, pártok történetével vagy a jelenlegi pártmozgalmakkal csak az újságolvasás szintjén ismerkedők is tudják, hogy a pártszakadás az a rém, amely leginkább elriaszt mindenkit, aki felelősen gondolkodozik.

Pedig lehetnek, állítom, vannak olyan szituációk, amikor a kívánatos társadalmi cél vagy a szűkebb pártérdek szolgálata csak ezen az úton érhető el.

Zárjuk először rövidre az MSZP szükséges reformjának a Demokratikus Koalíció által kívánt útját: tegyük fel, sikerül a pártszavazás, a kongresszus döntései nyomán elindítani a demokratizálódás, a funkcióhalmozás csökkentése, a pártfinanszírozás, az átláthatóság DK által szorgalmazott lényegi elemeit.

Ez a „siker” vajon milyen mértékben állítja az így megújított párt mögé a tegyük fel 20-40%-ban alulmaradottakat, akik néha nehezen megbocsátható taktikázással is mindent megtettek a változások elodázásáért? De a másik oldalról is: hogyan köt érzelmi-politikai szövetséget a DK körül a szocialista párttagokhoz képest három-négyszeres arányban sorjázó civilek, korábban más pártban, más értékrend szerint politizálók köre. Hogyan teszik meg ezt azzal a párttal, amelyben még az utolsó percekben is taktikázó, mélyen és elkötelezetten baloldali politikusok is meghatározó pozíciókban vannak. Nem megvetéssel, lesajnálással beszélek azokról, akik egy elkötelezett, baloldali pártban látják a politikai jövőjüket. Nagyon is szükség van egy ilyen pártra, amely az érdekvédelmi szervezetekkel, a hagyományos baloldali értékekkel a középpontban képes akár 20-25%-nyi szavazatot szerezni. Ha nincs más képződmény a baloldalon, ez az arány egy erodálódó jobboldali bázis esetén akár 30-35%-ra is felmehet, de győzni egyedül(!) akár két-három cikluson keresztül sem tud.

Lehetséges szövetséges pedig nem látszik. Ma sokak számára oly ellenszenves minden, ami a szocialistákhoz köthető, hogy minden új képződmény vagy civil megmozdulás azzal kezdi önmeghatározását, hogy az MSZP-től való jelentős távolságot rögzíti.

Ebben az országban, ebben a történelmi szakaszban képtelenség tiszta baloldali programmal és egy baloldali politikai szervezettel a jelenlegi formációt leváltani. Márpedig ma az ország több mint felének a meggyőződése az, hogy ez kívánatos lenne, arányuk óráról órára, minden újabb kormányzati lépéssel növekszik.

Ennek a nyilvánvaló körülménynek a felismerése azonnali lépésváltást kíván az MSZP egymással egyezkedő két oldala között.

Le kell állítani az egymásnak küldözgetett ultimátumok és sértések özönét, tudomásul kell venni, hogy a változások iránt legmélyebben elkötelezettek és a valódi baloldali értékeket következetesen vállalók e két pólus (MSZP és DK) mentén csoportosulnak, így tényleges eredmény csak kettőjük összefogásával (nem csak összeolvadásával!) valósulhat meg!

Jól tudom persze, hisz ebben személyes tapasztalataim is megerősítenek, hogy mindezzel azonosulni nem könnyű. 1994 és 2002 között úgy került többségi pozícióba az MSZP a kifejezetten jobboldali Zala megyében, hogy először saját programjával 30%-ot, majd a következő választáson mind össze 20%-nyi mandátumot szerzett, de civil és polgármesteri egyesületekkel szövetkezve az MSZP kapta a lehetőséget a közgyűlési elnök jelölésére, a megye irányítására két egymást követő ciklusban. Járt ez néhány kompromisszummal az MSZP, de a vele szövetkezők számára is. Voltak súrlódások, sőt szakadással fenyegető ellentétek is! Azonban mindannyiszor úgy értékelték a szövetségben részt vevők, hogy e nélkül bármelyik fél, és főként Zala megye számára kevésbé sikeres időszak következett volna.

Azt is világosan kell látni, hogy minden nap, amely ebben a sehova nem vezető üzengetésben telik, csak nehezíti, egy ponton túl már lehetetlenné is teszi a reménybeli együttműködést. Szakítsunk hát azzal a zsigeri félelmünkkel, hogy minden pártszakadás a vég kezdete, s induljon el a jelenlegi kormányzat teljesítményével elégedetlenek szervezése, mindkét pólusra, s így van a legnagyobb esély arra, hogy elegendő számban találjanak pártot maguknak azok, akik tenni is hajlandók a jelenlegi kormány leváltásáért.

A szerző 1994–2002 között a Zala megyei közgyűlés elnöke