Nem Mladicsról és nem a nyolcezer bestiális módon meggyilkolt áldozatokról szeretném a gondolataimat megosztani az olvasóval. Sokkal inkább, arról, hogy az erkölcs, ahol elvárnánk, ott nincs, de megtaláljuk ott, ahol nem is reméljük.

A holland békefenntartók a boszniai háborúban a béke jegyében hagyták bevonulni a szerb szabad csapatokat, és cserben hagyták a rájuk bízott lakosságot. A gyilkosok pedig megkezdték a véres akciót. Egymást váltva, az öldöklésben éppen nem résztvevők a szemben levő kávéházban pihentek, ücsörögtek. Beszélni kell a holland békefenntartók felelősségéről is. Bár sejthették, mi zajlik a háttérben, nem akarták tudomásul venni és elbújtak a katonai bürokrácia paravánjai mögé. Csekély mentség számukra, hogy számíthattak elöljáróik támogatására is. Szomorú, hogy mindezt egy olyan ország katonáiról kell elmondanunk, amely a második világháború borzalmait megtapasztalva kínosan ügyelni szokott az emberi jogok betartására.

Felelősségvállalás szempontjából tanulságos emlékezni az 1944-es budapesti gettó történetére. A már karnyújtásnyira levő felszabadulásuk reményében élő gettólakok ellen a nyilas vezetés leszámolást tervezett. Amikor a tömeggyilkosság terve tudomására jutott egy volt nyilas tisztviselőnek, ő segíteni akart és egy német tábornokhoz fordult. Gerhard Schmidhuber vezérőrnagy, a pesti oldal vezénylő tábornoka késedelem nélkül cselekedett. Élesen kikelt a gyilkosok előtt a vérengzés ellen, letartóztatta a német szervezőt és ugyanezt rendelte el a magyar résztvevőkkel szemben a nyilas kormánymegbízottnál. Határozott intézkedése után a leszámolás – ami iszonyatos lehetett volna – elmaradt. Két nap múlva a sokat szenvedett gettólakók felszabadultak.

Tadeusz Borowski, a lengyel író, költő írja: „E háborúban az erkölcs, az emberi szolidaritás, a szabadság, az igazság és az emberi igazság eszméi poshadt rongyként úsztak ki az emberből” A tragikus sorsú lengyel poéta gondolatai, vonatkoznak Radko Mladicsra is, akinek születésekor leigázott hazájában a terror és erőszak volt az úr. A békefenntartók magatartását a nyugati világ azóta is szigorú kritikával illeti és a srebrenicai mészárlás emlékezetére emlékművek és rendezvények is figyelmeztetnek.

Az ember egyik legsajátosabb vonása a méltóság. Ez az erkölcsi értékrend garanciája, ez teszi az ember számára, hogy tisztelhesse önmagát. A méltóság teszi az embert erkölcsi alannyá. Vannak, akik hittel megáldva, képesek minden körülmények között kitartani erkölcsi értékeik mellett. A holland békefenntartóknak kötelességük lett volna megakadályozni a vérengzést, de nem tették. A német tábornoknak nem volt a feladata a nyilasokkal szembeni fellépés. Mégis megtette, az erkölcsi értékrendjéből fakadóan, mint, ahogy Kelet-Magyarországon, a dezertált magyar katonákat is kiszabadította a kivégezésükre készülő magyar csendőrök fogságából. Szalai Pál, aki figyelmeztette Schmidhuber vezérőrnagyot a nyilasok gyilkos terveire, már megkapta a „Világ Igaza” kitüntető címet. Az, aki tevőlegesen megakadályozta a vérengzést, mind a mai napig semmilyen nyilvános tiszteletadásban nem részesült.

A szerző orvos