Pánik
Tegnap délután gyors reagálóképességről tett tanúbizonyságot a kormányzati kommunikáció, amikor a pénzügyi szervezetek munkatársával megerősítve határozottan cáfolta, hogy a bankbetétek államosítására készül a kormány. Fontos volt, hogy időben tisztázzák ezt, emlékszünk még a Postabank kilencvenes évek végi összeomlására, amit szintén egy üzenet robbantott ki.
A mostani híresztelés csütörtökön kapott lábra, és péntekre már kritikus méretet ölthetett, legalábbis a kormányt azonnali cselekvésre késztette. A nyomozás elindult, hamarosan választ kapunk a kérdésre, hogy kik költötték a rémhíreket, és milyen érdekük állt emögött. Diákcsínyről van-e szó, vagy tudatos piacrombolásról? A kormány nem mérlegelhetett, tennie kellett a dolgát, az üzenetek tartalma a címzettek szerint meggyőzőnek tűnt, tehát valószínűleg szakavatott kezek alkották. Szerencsére a célt nem érték el, a piacok semmit nem érzékeltek abból, hogy valakik épp az állam összeomlását vizionálják. A forint és a tőzsde is könnyedén átlépett a rémhíreken.
Az esettel kapcsolatos reakciók messzebbre mutatnak. A Népszabadság a kormányzati tájékoztató előtt már értesült az ügyről, a Nol-on szűk fél órával a kormányszóvivő beszéde előtt közzé is tettük az addig ismertté vált részleteket. A cikkre érkezett olvasói észrevételek többféle tanulsággal szolgálnak. Azokra csak egy mondatot vesztegetnénk most, amelyek a Népszabadság felelősségét is felvetik a rémhírterjesztés kapcsán. Ami viszont szembetűnő volt, hogy az olvasók nem voltak egyöntetűen azon a véleményen, hogy a híreszteléseknek nincs alapjuk. Vagyis voltak, akik a pénzbesöprésnek ezt a formáját elképzelhetőnek tartották. Másképpen: kinézték az Orbán-kormányból, hogy ilyen eszközhöz is nyúl, ha a szükség úgy hozza.
Hozhatja persze úgy a szükség, hozta például Argentínában is, ahol a betétek befagyasztásáról döntött a kormány az ezredforduló táján. Ám a magyar gazdaság helyzete megengedi, hogy a mi kormányunk ennél kevésbé szigorú intézkedések között válogasson. E józan belátás mellett is felvetődik azonban az állampolgárok egy részében: Miért ne csinálhatnák meg?
Ki feltételezte volna, hogy amikor Kósa Lajos a gazdasági alkotmányosság felfüggesztéséről, mint szóba jöhető lehetőségről beszélt alig egy éve, akkor azt bárki – beleértve őt is – komolyan gondolja? Azóta vannak visszamenőleges hatályú adójogszabályaink, egy tollvonással elvett magán-nyugdíjpénztári megtakarításunk, gazdasági ügyekben korlátozott hatáskörű Alkotmánybíróságunk. Sok tapasztalattal lettek gazdagabbak az eltelt egy évben a magyarok: a lehet–nem lehet tengelyű koordináta-rendszerben jóval nagyobb mozgásteret biztosított magának a kormány, mint amit eddig feltételezni mertünk.
S miközben tegnap a sajtó a bankbetétek államosításáról szóló rémhírekkel volt tele, szinte észrevétlenül megjelent néhány törvényjavaslat a parlament honlapján. Az egyikben nyár közepi – tehát soron kívüli, mert alapesetben januárban változnak az adótörvények – jövedékiadó-emelésről gondoskodik a nemzetgazdasági miniszter, amely adóemelés, mint írja, a negatív piaci és költségvetési bevételi folyamatok ellen hat.
Én ezt szerencsétlen egybeesésnek gondolom, de egyre többen vannak ebben az országban, akik kezdik összerakosgatni egy puzzle darabkáit. És baj lesz, ha hinni kezdenek benne – mert ellenkező irányú tapasztalatuk kevés van. Egy bizalmát vesztett tömeggel pedig nem lehet tartósan kormányozni – erről viszont bőséges tapasztalataink vannak a közelmúltból.
