Aki esetleg attól tartott, hogy a kormánypárt homogén politikai tömb, amelyet nem szabdalnak érdek- és érték-törésvonalak, megnyugodhat: bizony, a „jobboldalt” sem egyetlen márványkockából faragták. Most éppen a Fidesz viszi a felvilágosult, felhasználóbarát vonalat, a KDNP pedig az ideologikus (más nézőpontból inkább vaskalapos) irányzatot.

Az ütközőpont ezúttal a vasárnap, a konzervatív kirakatpolitizálás örökzöldje. A mi derék konzervatívjaink egy rövid etimológiai gyűjtőmunkával sok szócséplést megspórolhattak volna: a vasárnap szavunk eredetileg vásárnap volt, alighanem azért, mert boldog őseink rendszerint azon a napon vásároztak. A vásárnap a kereszténység elmúlt évszázadaiban békésen megfért az Úr napjának megszentelésével – elődeink a vásárlást sosem tekintették munkának, ilyenformán nem is érezték úgy, hogy a vásárba menéssel megsértenék a pihenés parancsolatát. Az árusok persze már akkor sem pihentek, de ezt az ellentmondást az írásmagyarázók többnyire azzal hidalták át, hogy beteget gyógyítani is szabad a pihenőnapon, vagyis a vasárnapi munka tilalma nem univerzális.

A politikai kereszténység mindig virtuózan szelektált a parancsolatok között. Háborúk idején a „ne ölj!” rendre elhalkult, Isten nevének hiá ba vétele pedig mindig csak „mások” szájából számított káromlásnak. Úgy tűnik, a KDNP-ben most épp a vasárnap megszentelése a kijelölt parancsolat, miközben igen elnézőek – legalábbis pártjuk és kormányuk irányában – például a hazugsággal vagy a mások tulajdonának megkívánásával kapcsolatban.

A vasárnapi boltbezárás szándékamögül is inkább csak a budai szalonjobboldal kissé életidegen valóságszemlélete világlik ki. Ha mondjuk az én családomban is a bejárónő intézné a bevásárlást, könnyen megbékélnék azzal, hogy vasárnap az üzletek zárva tartanak. Ám aki saját kezűleg vásárol, és mellesleg még dolgozik is hetente 5-6 napot, annak a hétvégi bevásárlás nem opció, hanem szükségszerűség. És ha nem a bejárónőt, hanem – tegyük fel – Semjén Zsoltot küldené el valaki egy szombaton az Auchanba hosszú listával, ő is gyorsan rájönne, hogy itt bizony nem hitvitáról van szó.

Ha a vasárnap megszűnne vásárnap lenni, azzal nem a kis boltok hétköznapi forgalma nőne meg, hanem a sokáig nyitva tartó hipermarketeké. Amit a család és a haza megnyerne a vasárnappal, elveszítené az estékkel.

Húsz évvel ezelőtt még ritka volt a vasárnap is nyitva tartó üzlet. Ennek az volt az ára, hogy a családi bevásárlók (jellemzően az asszonyok) a munkából hazafelé nemcsak az egész napi fáradtságot, hanem a két telitömött cekkert is cipelték. Hogy ez jobban tetszett-e az égieknek, mint a vasárnapi plázatúra, azt mi aligha tudjuk eldönteni, de alighanem a KDNP sem direktben kapja a frissítéseket a háromezer éve kőtáblára írt parancsokhoz.